Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Békési Gyula: Versek - Papp Lajos: Évek hatalma (vers)
BÉKÉSI GYULA ÉJFÉL Kórókerítésen borbonál a felszél, dulakodó felhők szedik szét a holdat. Most halnak az élők, s élednek a holtak . .. Vércsepp buggyan — csillag — egek rongya alól . . . Valahol mulatnak, cicergő zene szól: — Holdig kurjongatnak!; — holtig citeráznak! PAPP LAJOS ÉVEK HATALMA Odakinn október volt közömbös-aranysárga Nem szeretek azóta fehér ajtóknál várni A kertvendéglő bezárt Elhullt a nyár virága Pedig hát mi van abban? Egy ajtó előtt állni Fehér inget adtak rád mielőtt vittek volna Nem láttalak soha még fehér ingben-ruhában Már álmos-nyugodt voltál Pilláid lecsukódva Eszembe jut ha alszol s elnézlek mostanában Csöndesebb lesz a város ilyenkor októberben A parkokban öregek üldögélnek délelőtt Nézik a szökőkutat a szemük néha rebben és a szívük méri félve a fogyatkozó időt Ültem az ablak mellett A lámpa fent kigyulladt Te átléptél egy másik világba ott magadban CSONK (József Attila emlékének) Köszönöm a ráadás-tízesztendőt, ezt a kései életcsonkvirágzást, lángpillangós, röppenő lobogását a küldetésnek, égszőttes drága ernyőd, amit fölöttem most már összecsukhatsz. — Uram . . . Elmúlt az ítéletidő. Dereng. Megszólított holt anyagod: a kő, és elmondta az el-nem-mondhatót. — Nem vacogok, és nem didergek. Éles, tudatalatti Értelem világít bennem, tompító kínom ellen lázit; — lehettem bár pityergő-nevetséges kölönc — nyakán másoknak és magamnak ... Lám, a csigolyák (a liliputi vagonok) közé préselődött kékség csikorog, s a csontok csattogva szétszakadnak. —
