Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Ószabó István: Versek
Mert régen elszakadtak tőlem a csillagok. Dúlt rajtam besenyő, tatár. Tapodtak rajtam, törették testem: de megtermett engem a halál. Kőfalhátamról lehullott a török. Százados jármom levetettem ... és itt vagyok. Áll rajtam kunhalom. Áll rajtam, vár. Lettem szívemig nyitott. Feküdnek belém halottak. Örvénylek lobogós történelemben. Mert mint a Föld, olyan vagyok már. Hét halálból keltemben, bűneimbe estemben, szívem kitárul kozott: és itt vagyok, ím itt vagyok. KAKASKIÁLTÁSIG EGYSZER ÉN IS Éjszaka vagyon Gyújts gyertyára Édesanyám Harangoznak Szól az ének Sír a Sámágy. Megbántottam. Lova messze dobrokol. Jönnek harangszóra Kakaskiáltásig Hajnaltámadtáig Halottvirrasztóra Holdudvarban ki énekel? Nomád asszonyt ki gyászol? Éjszaka vagyon Gyújts gyertyára Édesanyám Egyszer én is csontig vedlek. Fogam vakond gyöngye lesz. Mokány halál két rézkrajcárt Harmadnapra Virradóra Teszik apám Gyászhintóra Gyászhintóra Sírgödörbe érte, a szememre tesz. Teszik az én édesapám. 30
