Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Fábry Zoltán: Tegnapi jegyzetek
nem bélyegezhette, ahogy Jézus kínhalála sem igazolta a jeruzsálemi vérbíróság igazát. Júdások, Pilátusok és vérbíróságok dacára, mindennek az ellenkezője igazolódott. Aki el akarja hitetni, hogy Kroppot a német munkások jelentették fel, az a Judás-tett általánosításával a „munkásság” fogalmát akarja kisemmizni. „CAVARA” a neve és 25 000 líra a sápja annak az újságíró-díjnak, mellyel Ciano gróf minden évben a legérdemesebb olasz zsurnalisztákat jutalmazza. Ezt a díjat eddig kizárólag az abesszíniái kaland determinálta. 1936-ban stílszerűen a négy ieghazafiasabb haditudósítást jutalmazták vele, 1937-ben pedig a Lavoro Fascista, Giornale d’ltalia és a Popolo di Roma genfi levelezői kapták meg. Miért? Mert ők azok a hírhedt zsurnaliszták, akik a Nép- szövetség emlékezetes ülésén kifütyülték a négust.Indokolás:,.Ezzel a tettel a mi bátor újságíróink nemcsak az újságíró-rend, de Itália és az egész nyugati kultúra becsületét is megmentették”. Ha a fasizmus becsületre és kultúrvédelemre hivatkozik, akkor az mindig így néz ki. Fütty, bunkó, záptojás és könyvmáglya. És a világ viszontszívességgel szolgál: elhiszi, hogy ez becsület és rábólintja, hogy ennyi a kultúra. Az Egon Erwin Kischek helyét így észrevétlenül és minden különösebb emóció nélkül foglalhatták el a füttyművészek és záptojásbajnokok. A Nobel-díjat is így készül kiszorítani a Hitler-parancsolta ellen-Nobel-díj. A Cavara most Ízelítőt ad belőle. íme egy újságíródíj, egy „kultúrtett”, melynek nincs köze tollhoz, intellektushoz, gondolatteremtéshez, humánumhoz, tehát kultúrához. És ez így is van rendjén. Abesszínia gengszterei és a könyvmáglya parancsurai csak záptojás-argumentálókat, utcakölyök-ambíciókat és gyújtogatókat léptethetnek elő tündöklő példaképpé. A láng- és vérkeret nem tűr más jutalmazottakat. PETŐFI budapesti szobráról, melyet ma már a Kémeri Nagy Imrék koszorúznak, majd tíz év előtt rendőri segédlettel távolították el a Sarló Petőfinek szóló hódolatát. A Sarlónak az összes dunai nemzetek színeivel ékesített koszorúja — ez a régvolt naiv, de becsületes kísérleti demonstráció —, mely akkoriban parlamenti vihart idézett elő, ma a történelmi lomtár kelléke. A dunai népek testvérisége nem szökhetett virágjába, a gyűlölet vetését ma mindenütt a német fasizmus aratja. A mai magyar ifjúság nem ismeri közvetlen szomszédait, házatáját, a kötelező realitást, messzebb néz és légüres térben társalog. De ez a messzenézés, mely a közvetlen szomszédok feje fölött, messzi távoli vizeken vél horgonyt vetni: vétkes könnyelműség és gőgös vakság. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület kezdeményezésére a magyar diákok különböző országok diákjaival leveleznek. A lapjelentések szerint „levelezésben állnak diákjaink 608 német diákkal, 51 ausztráliai diákkal, 12 belgiumival, 132 észtországival, 608 egyesültállambelivel, 530 finnel, 774 franciával, 123 angollal, 477 olasszal, 207 hollanddal, 26 lengyellel és 56 svájcival”. Tehát levelezésben az egész világgal, csak a környező dunai szomszéd népekkel nem. A levelezés nem terjed ki a csehekre, szlovákokra, ruszinokra, románokra, szerbekre és horvátokra, tehát azokra a népekre, amelyeknek szalagai valamikor a Sarló koszorúját díszítették. A levelezés nem terjed ki a gyűlöletpropaganda által elsőszámú ellenségnek deklarált és szuggerált — szomszédokra! Rossz szomszédság, örök átok. Ha a közmondás igaz, akkor az átok is igaz és megakadályozására mégsem történik semmi. Aki szólni mer és tenni mer, az a Sarlótól a Márciusi Frontig: haza31
