Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Fábry Zoltán: Tegnapi jegyzetek
áruló. Jó magyar ma csak az lehet, aki szomszédot tud gyűlölni és negligálni, hogy a nevető harmadik — a német fasizmus — learassa vetésének, a mesterségesen felfokozott dunai gyűlöletnek és elidegenítésnek gyümölcsét: a német Középeurópát, az Ostraumot, ahol cseh és magyar, szerb, (horvát) és román egyformán — szolga! Tegnap a dunai népek testvérkoszorúját, a Sarló hódolását, a szlovenszkói magyarság történelmi sorsüzenetét lökték le a szoborról, ma a Kémeri Imrék birtokolják a szobrot, hogy holnap, amikor a budai várra felszökik a horogkereszt, végleg ledönthessék és elföldeljék azt a Petőfit, aki önmarcangoló kínnal döbbentett a tegnap és ma végzetesen közös árulására és szégyenére: Ha urad jön térdepelj le szépen, S várd el békén, míg reád halált szól S csókold meg a korbácsot kezében, És kirúg a nemzetek sorából! A költemény címe: „Buda várán újra német zászló .. HEINE németországi meggyalázott és ledöntött szobrai ízelítőt adnak arról a vandalizmusról, mely könyveket kénytelen égetni és szobrokat dönteni, hogy önmagát egyedülvalóvá és csalhatatlanná igenelhesse. Mindaz, ami az emberiség közös értéke, mindaz, ami a világszabadságot szolgálja, legyen az Heine, vagy Petőfi: szemétdombra való. Ma még áll a szobor: Petőfi; még frázisokkal koszorúzzák, de holnap a német ökölvilágnézet szolgává lapítja a magyart, akkor a gátnak, a szobornak, Petőfinek, aki nem tudott szolga lenni, vége! Valamikor, nem is olyan régen, a mindig üldözött Heine-szobornak akart Magyarország menedéket adni. A Heine-szobrok sorsa Ahasvérus-sors. Amikor az első és legszebb szobor Erzsébet királynő korfui Achileonjában már nyugalmat vélt találni, meghalt a védnöke és a Németországba szállított szobor és a többi, ami követte: örökké szálka volt, míg aztán a Streicherek végleg nem likvidálták ezt a legfőbb német gyalázatot, az egész Heine-svindlit. Akkor régen a szó bor-hányattatás keserű éveiben Tóth Béla, aki pedig — (bocsánat az összehasonlításért) — volt olyan magyar, mintakár Kémeri, vagy akár Szálasi — Budapestre invitálta a szobrot. Egyik gyönyörű Esti Levelében olvassuk: „Hogy a Magyar Tudományos Akadémiában Goethe-szoba van, nem éppen múlhatatlan dicsőségünk; de arra már kevélyek lehetnénk, ha Európa első és egyetlen Heine szobra itt állana nálunk hirdetni a világnak, hogy ez a föld menedéke az üldözött eszméknek, hogy itt vendégszeretet őrzi bújdosásában valamig hazatérhet diadallal”. Ha ma, 35 év múlva szegény jó Tóth Béla körülnézhetne ezen a magyar földön, de másképp találna mindent! Ez a föld ma nem az üldözött eszmének, de az eszmeüldözésnek a hazája, ahol a kevélység objektuma már nem a német földről kidobott és a vendégszerető magyar földbe befogadott Heine-szobor, de a német földről átplántált — zsidótörvény. A magyar eszmét ma már nem fertőzhetik holmi Heinék, a magyar föld nem menedék többé, nem szabadság földje, nem a Petőfik vágyálma. A magyar föld ma a Streicherek és Göbbelsek hűbére: szolgák országa. És szolgák országában az üldözött eszme nem talál menedékre, csak árulókra és börtönőrökre! 5293 :0, ez az arányszám nem más, mint a demokrácia és a fasizmus arányszáma a kisebbségi jogok síkján. A valami és a semmi. Csehszlovákiában — ahol a demokrácia pedig csak 32
