Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Fodor András: Tadeusz Rózewicz költészete
FODOR ANDRÁS ladeusz fZózewicz költészete 1 1947-ben, a II. világháborút legtovább viselő, felszabadulásáért a népesség arányához képest legtöbb véráldozattal fizető Lengyelországban Niepokój (Nyugtalanság) címmel nagy hatású verskötet jelent meg. Szerzője a nyomasztó emlékek szorításából kilépve, egyszerűen, a szavak súlyos, már-már kőtáblára véshető döbbenetével fogalmazza meg létét: Huszonnégy éves vagyok megmenekültem mikor a vágóhídra vittek. A szigorú és kegyetlen igazmondás, a mély fájdalomtól átjárt hang, mely fojtott torokból szólva nem a szépségről, de mindenkor a megélt valóságról beszél, az elmúlt negyedszázadban sem veszített jelentőségéből. Tadeusz Rózewicz tanúvallomása, múltat, jövőt vállaló hűsége a háború utáni lengyel irodalom legnagyobb eseménye volt és maradt. Más, nekünk is közelíthetőbb, szabadabb útlevelű műfajban, egy évtizeddel később hasonló reve- lációt kelthetett Andrzej Wajda első önálló filmje: A mi nemzedékünk. A rendező háborús megpróbáltatások közt emberré vált kamaszokat ábrázol. Ő maga is tizenhét évesen került bele a földalatti ellenállásba. A kegyetlenségek láttán kétségbeeső, a tehetetlenség miatt keservesen csalatkozó, a befogadó közösség melegét, erejét először megérző ifjú pátosz nélküli bizakodása, rokon a lírai önéletrajzzal, ahogy Rózewicz fejezte ki a maga rémület és tépettség közt eszmélő generációjának sorsát. 2 1921-ben született Radomsk-ban, egy Czestochowa melletti kisvárosban. A középiskolát anyagi problémák miatt nem fejezhette be. A megszállás éveiben kétszeres üldözöttség kockázatával kapcsolódott be az illegális sajtó munkájába, majd titkos tiszti tanfolyam után 1943—44-ben a Hazai Hadsereg partizánjaként szolgált. E néhány adat is bizonyítja, költővé válásának útját elsősorban a háború szabta meg. A gyötrelmes évekhez való ismételt visszatérés nála nemcsak a memória szeszélyes kényszere. Méltán jellemzi magát „emlékek telt gödre”-ként, „hol egyik a másikon fekszik”. A megaláztatások iszonyát hordozó felelősség, a közösségi morál elemi fogalmait újra tanuló humánus igyekezet emelte Rózewicz írói magatartását, kora, nemzedéke érvényes példájává. 1954-ben írt megrendítő nagy lírai monológjában, a Síkság-ban már eljut a belátásig: Túl soká bóklásztam temetőitek lankáin Holtak forduljatok el tőlem elevenek között van dolgom, de ugyanebben a költeményben felhangzik ismét az egész életműre érvényes fogadalom: Én nem mentem el tőlük akármi más a látszat nem én fogom őket de ők tartanak vissza engem a Legyilkoltak Igazak tartanak engem nyitott tenyerükben, i 3 Néhány sor idézetből is kiderül, hogy Rózewicz stílusa sokkalta prózaibb, melódiátlanabb, szárazabb, mint a fasizmus és elköteleződés hazai drámáit megszólaltató József Attiláé, Radnótié vagy akár Pilinszky Jánosé. A mi követelményünk a szép vers fogalmát többnyire még ma is az általuk megvalósított zárt hangzásképhez köti. A két háború közti lengyel líra viszont a miénknél általánosabban kapcsolódott a formaújító avantgárd törekvésekhez. Rózewicz versein Przybosz és Wazyk inspiráló hatása éppúgy kimutatható, mint Apollinaire-é, vagy Blaise Cendrars-é. Ám az első versektől kezdve észlelhető, hogy a különös, lapidáris mondatokban is megvan a hangsúlyos jelzések, kihagyások, mágneses szókapcsolatok egyéni lüktetése, hogy a leg15
