Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - SZEMLE - Seres József: Mihail Zoscsenkó: Kék könyv - Ocsovszky László: Kárász József: Krétás hátú

Mihail Zoscsenko: Kék könyv

Zoscsenko neve régen ismert a magyar olvasók előtt, de igazán csak most ismerhetjük meg. Közvetlen a felszabadulás után, majd 1960-ban jelent meg magyarul egy-egy vékony kötete, de az irodalom iránt érdeklődők egészen más úton hallottak róla. Jól emlékszünk még Zsdanovnak 1949- ben nálunk is kiadott kötetére (A művészet és filozófia kérdéseiről), amelyben többek közö t Zoscsenkót is pellengérre állítja. Nyárspolgári ízléstelenséggel vádolja, aki „a lét legaljasabb és legkicsinyesebb megnyilvánulásaiban való ko- torászást választotta állandó témául”. Persze, azóta rég eltűnt a zsdanovi irodalomszemlékt, s ez az előzmény csak fokozza érdeklődésünket. S a Kék könyv meg is érdemli az érdeklődést. Zoscsenko jó írónak, remek humoristának és kitűnő szatirikusnak bizonyul.

A Kék könyvet még 1935-ben fejeit; be. Első pillanatra a mi Ráth Végh Istvánunk könyveit idézi emlékezetünkbe. Alcíme pl. így hangzik: „avagy a pénz, szerelem, ármány és kudarc komédiája.” A feldolgozásban is visszalép a legrégibb korokig. Jellemző történeteket mond el a régi görögök, rómaiak, majd a középkor és újkor életéből. Olyan hiteles történeteket, amelyeket olvasva ökölbe szorul a kezünk, de ugyanakkor keserűen mosolygunk is. Mert szeretnénk ugyan azt hinni, hogy mindez már nagyon is a múlté, hogy az uralkodók és gazdagok pénzszenvedélye, szerelmi cselvetései, a sok-sok ármány mind csak az elmúlt régi társadalmi rendszerek terhei, fertői voltak, de érezzük az író minden mondatában bújkáló gúnyból, hogy itt nem ez a konklúzió. Az író nagyon is őszintén nem zárja la történeteit a kapitalista korral. Ilyenféle fordulatokkal tér át a szocialista jelenre: „Ami azonban bennünket illet, nálunk alapos változások történtek.” Avagy az ármányról szóló fejezetben: „Ami az ármányt illeti, nálunk — sajnos! — kétségtelenül fellelni még, sőt bőven akad — ne hunyjunk előtte szemet.” És következnek a lopások, csalások, szerelmi szédelgések és az ármánykodások mai formáinak apró törté- netkéi. Betöréses lopás történik az egyik szövetkezetben, s a bolt vezetője rengeteg olyan áru eltűnését akarja jegyzőkönyvbe vétetni, amelyek nem is tűntek el. — Egy gyorsvonaton ellopnak egy bőröndöt, egy postatisztviselő ármányos módon csal ki pénzt a csomagfeladóktól, egy gazember egy egész rendőrőrsöt tesz lóvá, kifigurázza a szállodát, amelyben nincs szoba, de külföldinek azonnal van stb., stb. Nem nagy dolgok ezek, nagyon is apró esetek, de sok van belőlük. Az embernek végül is az az érzése támad, hogy itt akármerre megy, akármihez nyúl, mindenütt apró bajokat, visszaéléseket észlelhet, furcsa pénz-és szerelmi históriákra bukkan. Ilyesmiket mond el az író egyéni élményeiből is. A hangja játékosan, humorosan megbocsátó. Persze, hiszen nem nagy dolgokról van szó. Igen, igen, csakhogy ezek egészen elöntenek. Ki sem látszunk már belőlük. S éppen ebben van Zoscsenko szatírájának az ereje. Nem térhetünk ki a gondolat elől, hogy az író bizonyára többre, nagyobb dolgokra is gondol, s hogy talán ott sincs mindig minden rendben. Érdemes volna egy kicsit jobban szétnézni a vezetők körében . ..

Kíméletlen szatíra ez, amelyet kritikátlan, erőszakos időkben nem igen tűrnek el. A sztálini időkben természetesen Zoscsenkónak sem tűrték. Pedig Zoscsenko minden szavából, de legalább is minden kis történetkéjéből érezhető a tiszta szándék. Nem rontani, javítani akarja a szocialista életet. Bizonyára ez a szándék szülte ennek a könyvnek is az utolsó, „Csodálatos históriák” című fejezetét, amelyben a szocializmus hőseinek állít emléket. Csodálatos, lelkesítő történeteket mond el a hősi helytállásról, az eszméért életüket is áldozó kommunistákról, végül vitázik a reakció szellemét képviselő külföldi filozófussal. Lehet, hogy ma már nem egyszer nagyon is óvatosnak tűnik Zoscsenkónál a mai témák megválasztása, mind azok szatirikus feldolgozása, de így is élvezetes, vonzó, sőt aktuális. Könnyed, szellemes, gyakran népiesen szókimondó stílusa megőrizte frisseségét, hatóerejét, amelyet Rab Zsuzsa fordításában mi is élvezhetünk.

SERES JÓZSEF

Kárász József: Kiétás hátú

„Az ember rettenetes sokat kibír" — mondja Kapor Bálint, a regény főhőse, egy félelmekben eltöltött korszik befejezéséül.

Kétségbeesés, tanácstalanság, félelem, rettegés, bizonytalanság volt Kapor Bálint élete. Miért? Mást akart? Megfogalmazni sohasem tudta. Egyszerűen sodródott a többi szürke, erőtlen ember emésztetlen tétovázásában, anélkül, hogy valaha is kitéphette volna magát a rászorult, húsába, leikébe vágott kötelékből.

Kapor Bálint alapjában véve becsületes ember

volt. Hite szerint igazán élt, de meggyőződés és harc nélkül. Lehet-e ezt végigcsinálni? Lehet-e valahová tartozás nélkül élni, dolgozni és csöndesen hurcolni a jelet, ami tévedéseinek vagy szerencsétlenségének kegyetlen bélyege?

A nyugtalanság számkivetettje keresi igazságát, megpróbált beleilleszkedni a társadalomba, egy ideig passzívan, csak az összezárt fogakkal, vezek- lésnek szánt odaadással végzett munkával, később váratlan lehetőség elindítja benne a szembenézés megtisztulását.

94