Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - HORIZONT - Vikár László: Népzenekutatás a Közép-Volga vidékén
VIKÁR LÁSZLÓ Népzenekutatás a Közép-Volga Vidékén A rokonnépi zenék kutatásának közel félévszázados múltja van Magyarországon. Saját népdalaink gyűjtésével szinte egyidőben fordult Bartók érdeklődése más népek, elsősorban a szomszédok dalai felé. Levelezéséből tudjuk, hogy már az első világháború előtt fontosnak tartott és ezért tervbe vett egy volgai gyűjtőutat is. Ennek létrejöttét azonban — sok más elképzeléssel együtt — meghiúsította a háború. A határainkon kívül eső területek felkeresése a húszas években már nem volt többé lehetséges. Bartóknak le kellett mondania a sokat ígérő kutatások megvalósításáról. A véletlen különös szeszélye mégis közel hozta hozzánk távol élő rokonaink zenéjét. A cári hadsereg különféle nemzetiségű katonáitól a Monarchia fogolytáboraiban sok hasznos adatot gyűjtött, majd tett közzé Robert Lach osztrák népzenekutató. Ugyanakkor Kazányból egy magyar hadifogoly mentett haza értékes zenei anyagot, közte V. M. Vasziljev új cseremisz népdalgyűjteményét. így a század eleje óta a budapesti Néprajzi Múzeumban őrzött és Bartók által lejegyzett 24 cseremisz dallamhoz több mint félezer új rokon népi adat került. Ez már elég volt ahhoz, hogy — más tudományágakhoz hasonlóan — a zenetudományban is kezdetét vehesse a finnugor kapcsolatokat kereső összehasonlító munka. Bartók saját gyűjtéséből kiindulva a magyarság és a szomszédaink egyező vagy különváló zenei stílusát tette alapos vizsgálata tárgyává, Kodály térben is, időben is távolabbra tekintett. A különféle úton- módon hozzánk került gyűjteményekből a Közép-Volga vidékén élő finnugor cseremiszek és déli szomszédaik, a török nyelvcsaládhoz tartozó csuvasok dalai között fedezett fel a miénkkel leginkább rokon hangokat: szép számban találta variánsait a régi stílusú, ötfokú, ereszkedő dallamainknak. Kodály oly fontosnak tartotta a cseremisz—csuvas zene hazai megismertetését, hogy zenei anyanyelvét tanuló ifjúságunk kezébe is adott egy-egy volgavidéki dalcsokrot. Az Ötfokú zene III. füzete 100 cseremisz, a IV. füzete 140 csuvas dallamot tartalmaz. A magyar kétszólamú dalok gyűjteménye, a Bicinia Hungarica sorozat utolsó füzetében — három finn dalt kivéve — csupa cseremisz dallamot tett közzé. ,,Meg-megújuló gyönyörűség a vele való foglalkozás. Mint mikor a rég vagy soha nem látott rokon hosszabb együttlét alatt naponta több jelét adja, hogy velünk édesegy. Rávilágít olyan tulajdonságainkra, melyeket eddig alig ismertünk” — írta Kodály 1947-ben a csuvas füzet utószavában. Ezt a máig összekötő egységet követte nyomon Szabolcsi Bence a török—mongol zenében, s egy hajdani, közös finnugor zenei emlékre vetett fényt később Vargyas Lajos az ugor réteggel kapcsolatos kutatásai során. Való igaz, hogy a mi régi zenénkben könnyebb megtalálni a török, mint a finnugor zenei múltat. Az előbbit több tény is alátámasztja, az utóbbi csekély bizonyító adatra épül. Szerepe van ebben annak, hogy kevesebb valódi finnugor zenét ismerünk, mint török-tatárt, s e stílusok keveredésekor is inkább a török s nem a finnugor elemek domborodnak ki. A Kózép-Volga-vidék afinnugoroknak déli, a török népeknek pedig az északi határa. A hegyi cseremiszek a csuvasokkal, a mezei cseremiszek a tatárokkal, a keleti cseremiszek és votjákok pedig a tatárokkal és a baskírokkal találkoztak, és élnek ott évszázadok óta egymás közvetlen szomszédságában. A különböző irányból és időből származó kultúrák egymásrahatásának ma már rendkívül bonyolult összefüggéseit találjuk e népek hagyományában. Van,ahol teljesen átvették, de van, ahol a magukéval összeolvasztva sajátos, újabb módon éltetik az idegen kultúrát. Olyan népszigetekről is tudunk, amelyek éppen az idegen hatás ellen, tudatosan őrzik az ősi saját magukét. A Volga-vidékre vezető úton 1957 nyarán tettük meg az első lépéseket. Kodály aspiránsa voltam akkor, s ő küldött a leningrádi Fonogramm Archívumba, hogy ott a század eleje óta összegyűjtött felvételekből keressem ki és játsszam át a minket érintő finnugor és török felvételeket. Ott ismertem meg Bereczki Gábor finnugor nyelvészt, aki a leningrádi egyetem magyar lektora volt. Vele akkor elhatároztuk, hogy ezentúl egymás munkáját támogatva, együtt teszünk kísérletet a nyelvrokonok népzenéjének, népköltészetének minél szélesebb körű helyszíni feltárására. Rá egy évre megvalósult végre a félévszázados terv. Magnetofonnal a kezünkben hetekig lelkesen jártuk a hegyi és mezei cseremisz falvakat. Elsősorban az öregeket kerestük, de megszólaltattunk jó énekes fiatalokat is. Felejthetetlen órákat töltöttünk közös énekléssel. Boldog örömmel hallottuk az öreg volgai halászok kétkedését, akik kétségbe vonták, hogy a nekik énekelt magyar dalokat a Duna partjáról hoztuk magunkkal, s nem ott a környéken gyűjtöttük s tanultuk meg. 1958-ban élt még az idős V. M. Vasziljev, a cseremiszek polihisztora, nyelvész, népzenegyűjtő, történész és néprajzos egy személyben. Őt is felkerestük Joskar-Ola-i otthonában, mire lekötelező szívességgel rendelkezésünkre bocsátotta a sok száz dallamot őrző és még kiadatlan gyűjteményét. Akkor a Mari (Cseremisz) Autonom Köztársaságnak csak két déli kerületében fordultunk meg. Annak örültünk, hogy egyáltalán eljutottunk oda, s többnyire csak azon fáradoztunk, hogy a hazai, eddig könyvekből szerzett ismere85
