Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Benedek Péter: Vallomás az életemről
BENEDEK PÉTER Vallomás az életemről (Saját szavai nyomán feljegyezte Nagy Dezső ceglédi múzeumigazgató.) 1889-ben születtem a Pest megyei Úszódon. Szegény földmíves szülőktől. Abból éltek, hogy harmadába dolgoztak a más földjén. Apámat Benedek Benjáminnak, anyámat Borsi Lídiának hívták. Anyám is földmíveléssel foglalkozott: hagymát, paprikát, majoránnát ültetett, és harmados kukoricát is vállalt. Mi, gyerekek, anyámnak segítettünk, mindig vitt magával minket, ha dolgozni ment. Hatan voltunk testvérek: Sándor, Imre, Péter, Béni, Vince, Zsófi. Ezek ma is élnek. Csintalan gyerekek voltunk, letörtük a mákgubót, és pipát csináltunk belőle. Este átjöttek a szomszédok beszélgetni, csak a sparhelt világított. Az apám a térdén ringatott, dalolgatott, ennek örültem. Apám a faragóbakon faragott a szobában, sokszor elbeszélte a boszniai okkupációt 1878-ból. (Ezt meg is akarom festeni.) A bárdra támaszkodott beszéd közben. A többi testvérem közül egyiknek sem volt kedve rajzolni. Apám tudott rajzolni: tölgyfaleveleket, tehenet, lovat rajzolt — talán tőle örököltem a tudást. Én is már 7—8 éves koromban kezdtem a rajzolgatást, de nemcsak lovakat, hanem embereket is próbáltam. Béni öcsém is próbált, de ő csak házakat tudott. Anyám korán feladott az iskolába, egy évvel korábban. Az első évben nem is szerettem járni, sírtam, tiltakoztam. Kóróseprűvel hajtottak el minden reggel. Nem is tudtam az első évben semmit. Azt beszélik rólam, hogy ekkor a pad tetejin ugráltam, szaladoztam: újra jártam az elsőt. A 4-ből maradtam ki. Iskolai élményeim: A tanító kirendelt a táblához olvasni. Azt jól tudtam, úgyhogy harmadiknak ültetett a tanító úr. Számolásban gyengébb voltam, így aztán megint hátrább kerültem a padokban. De számokat írni szépen tudtam. Innen a nagy iskolába kerültem. Biber Sándor rektor úrhoz. Egyszer mutattam a rajzaimat egy gyereknek, a rektor odanézett, hogy mi az a dongás ott hátul, mutatom neki. Azt mondja, hogy egy Ili. gimnazista sem tud úgy rajzolni, mint én. Láttam a naptárakban Kossuth, Rákóczi,Wekerie, Ferenc Jóska, Jókai képeit — ezeket másoltam ki belőlük. 1900-ban maradtam ki az iskolából, negyedikes voltam akkor. Egyszer kértem otthon pénzt pennára, de nem tudtak adni, s én akkor az iskolában markíroztam az írást. Nem sokra néztek engem akkor az iskolában. A rektor sokszor megfenekelt, a többiek meg csak nevettek. Ez folyt. Ritkán játszottam, inkább rajzolgattam. Volt a közelünkben egy botos, annak az unokáival barátságba keveredtem, kaptam tőlük vízfestéket. Ekkor kezdtem festegetni. Először vad színeket használtam. Átvitték a szomszédba a rajzaimat, hogy milyen jól tud rajzolni a Péter. Nem ismertem a fortélyát semminek, csak úgy a világba rajzoltam. A Zsófi húgom ellopta a rajzaimat, s a rektornak megmutatta. Erre az azt mondta: ezt a gyereket taníttatni kellene. Össze is ült a presbitertanács, de csak nem lett belőle semmi. A református pap adott képes újságot, hogy rajzolgassam azt, amit bennük látok. Arra járt akkoriban Major Jenő tájfestő, annak is megmutattuk a rajzokat. Elég jól tud rajzolni, mondta, de próbálja meg a természet utáni festést. A szomszédban volt két iskolás gyerek, azokat kezdtem rajzolni ceruzával. Élethűre sikerült, megismerte őket az anyjuk. 55
