Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Szegő László: Vázlat a cigány népballadáról

„Jutka és Zlotári” (Nagyvilág, 1967. 5. 774—776. o., szintén Csenki Imre közlése) c. balladákra gondolok. Csenkiék mindkettőt 1942-ben jegyezték le, alig három évtizede csupán — napjainkban azonban e két balladát már sehol sem éneklik. Némiképp jobb a helyzet egy másik balladával (I. 5. szövegpélda), amely ugyan az előbb említetteknél valószínűleg újabb keletű (föltehetően magyar betyárballada változatát képviseli), s amely Csenkiék kéziratos anyagában a „Jutka és Zlotári”-hoz hasonló terjedelem ben szerepel, az utóbbi időre azonban — mint látjuk — erősen megkopott: szaggatottá, nem egy helyen homályossá vált. — S gondoljuk csak meg: mindössze két és fél évtized alatt! Hozzá kell még tennem: mint ezt 4. szövegpéldám igazolni látszik, tudomásul kell vennünk, hogy e ballada sorsa meg van pecsételve: egy-két lírikusabb hangú strófája, az eredeti balladás sujet struktúrájából kiszakítva, az improvizációs lehetőségek, a variabilitás szempontjából roppant elasztikus lassú dalok sztereotip strófaarzenáljának vált tagjává, ami — tekintetbe véve e népdalműfaj sajátosságait — a szóbanforgó strófák hosszabb vagy rövidebb időn belüli, de elkerülhetetlen pusztulását jelenti.

Mindezek után joggal vetődik fel a kérdés: mi okozta a ballada műfajának kihalását; milyen tényezők segítették elő a népdalba való feszívódásuk folyamatát. Nem merek vállalkozni arra, hogy e fontos kérdésre akárcsak megkíséreljek is megnyugtató választ adni. A rendelkezésre álló hazai és külföldi forrásanyag e tekintetben oly kevés, hogy talán még hipotézisek felállításához sem elegendő. Most, az idevágó kutatások e kezdeti szakaszában csupán néhány gondolatot szeretnék felvetni: szempontokat, amelyek alapján a későbbiekben esetleg sikerül eldöntenünk a kérdést.

Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a népballada nemcsak a cigány, de a többi keleteurópai nép folklórjából is eltűnt. (Hisz végeredményben éppen a cigányok őrizték meg még viszonylag legtovább e műfajt!) A cigány népköltészeti alkotások ismert sajátossága, hogy az idegen népektől átvett és asszimilált elemeket néha igen sokáig, de mindenesetre az eredeti változatot jóval túlélőén őrzik meg: ha tehát (durván vulgarizálva) azt mondjuk, hogy a folklórdarabok élete — születéstől halálig — történeti megközelítésből vizsgálva generációkra tagolható, akkor világos, hogy a cigányok esetében (sokkal fokozottabb mértékben, mint másutt) a népköltészeti alkotások generációinak tartós együttélését kell feltételeznünk.

Márpedig, mint ezt a rendelkezésünkre álló népköltési anyag dokumentálja, hajlanunk kell arra a gondolatra, hogy az ún. lassú dal műfaja a cigány népköltészeten belül meglehetősen új; mindenesetre valószínűleg újabb eredetű annál a korszaknál, amelyben a balkáni népek balladakincsüket elveszítették. Feltételezem tehát, hogy a rendkívül variábilis, nyitott szövegszerkezetű lassú dal valósággal felszívta magába az immáron meglazult és végső soron halálra ítélt balladaanyag szövegelemeit; azok a szövegrészek pedig, melyek a kontextusból kiragadva értelmetlenné válnak (azaz szinte minden, ami az adott balladának elidegeníthetetlen sajátja) már a felszívódás első fázisában kihullottak, feledésbe merültek.

Kivétel talán egyetlenegy akad: a „Mérgeskígyó-ballada”, amelyet többé-kevésbé teljes épségben hazánk majd minden cigány közösségében ismernek és énekelnek. (6. szövegpélda.) Meg kell említeni, hogy ez a darab némiképp kívül esik a balkáni népballadakörön. (Pandanját talán a XVIII—XIX. századi verses rémhistóriák között kellene keresnünk, ami különösen plauzibilis ötletnek látszik akkor, ha meggondoljuk: százegynéhány esztendővel ezelőtt éppen a cigányok voltak a búcsú- és vásárhelyek leggyakoribb vendégei.)

Meg merem kockáztatni a feltevést, hogy a balladát viszonylagos genuitása óvt? a megkopástól (számos torzófelvétel bizonyítja ugyanakkor, hogy a kopás már kezdetét vette!), s akadályozta meg, hogy a mű a többi hasonló ballada sorsára jusson. Az alább közölt változat végén álló, megrázóan lírai töltésű sorok azonban arról tanúskodnak, hogy még ennél a nagyjából hiánytalan szövegű felvételnél is jelentkezik a szövegnek a lírai dal irányába való módosulásáról árulkodó néhány tünete.

Általában tehát megállapítható, hogy a cigány népballada a gyors kipusztulás folyamatában van; s talán a huszonnegyedik órában figyelmeztetünk, ha azt mondjuk: csakis módszeres és koncepciózus gyűjtőmunka segitségével tehetünk annyit, amennyi végeredményben kötelességünk: e valaha oly gazdag, fejlett, és szebbnél szebb alkotásokban bővelkedő folklorisztikus műfajnak még fennmaradt darabjait megmenteni a teljes eltűnéstől — megóvni őket a későbbi ismeret, tudás és gyönyörűség számára.

25