Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Rákosy Gergely: Próba (elbeszélés)

tett 20—25 centinél nagyobb, s így Betty szinte mozgásképtelenné nyomorodon benne, a patkány viszont, bár majd kismalac nagyságú, rövid lábai folytán könnyedén elfért, sőt meg is tudott fordulni. Meg is fordult a cső közepe táján, s éktelen sivítással nekitámadt a kutyának. O akkor már ott hasalt az árokban, az iszapban, kezében a flobért s torkaszakadtából üvöltötte, hogy „fúj, nem mész, kifele, fúj, fúj, fúj!”, hiszen ha a kutya kihátrál, ő egyszerűen átlő a csövön, s kész. De hiába, ez egyszer nem engedelmeskedett. Pedig jól kivette a patkány lándzsavégű, pikkelyes farkát, a hengeres törzset s azon túl a hasmánt szorult kutya pofájának fehér derengését, s tudta, hogy az is látja őt, sőt még sokkal jobban, hiszen ő itt hasal kinn a napvilágon, a hangja pedig felnagyítva hullámzik át a kis alagúton, de hát hiába volt, a kutya némán várt, hogy valahogy fogáshoz juthasson. Akkor már óriási csaták voltak mögötte, évtizedes szalmakazalokat behálózó rókavárakban, többemeletes borzlabirintusokban, némelyik tizennégy óra hosszat tartott, egy iszapszagú rohadék patkány elől, mellyel szabad helyen pillanatokon belül végzett volna, nem hátrálhatott. Nem mert lőni, tudta, hogy ilyen közelről átfutna a golyó a patkányon s megsebezné a kutyát is, de dühében elhatározta, ha kézbe kapja a makacs, engedetlen dögöt, kegyetlenül megveri. Sosem szokta megverni. Már nem érdekelte sem a patkány, sem az érte várható lődíj, semmi, csak hogy kegyetlenül megverhesse Bettyt. Újra és újra kiáltott, ott feküdt dühében elfúlva, s már maga sem tudta, hogy a következő percben nem lő-e mégis be a csőbe. S ekkor valahonnan a halastó töltéséről az egyfolytában visítozó patkánynak hasonló hang felelt, de már mint egy közeledő mentőautó szirénája. Felugrott, lőtt, hibázott, s mielőtt még újra tölthetett volna, a másik patkány, a kutya oldalán bevágódott a csőbe s neki a megfordulni képtelen foxi hátuljának. A kutya most kényszerű és rossz fogással elkapta az előtte acsarkodó patkányt, s nem törődve azzal, hogy az a torkába csimpaszkodik, míg hátul a másik a hasán lóg, megkezdte a lassú, kínlódó kifelenyomu- lást. Hosszú-hosszú percek teltek el. Végre kilökte maga előtt az akkor már kimúlt első patkányt, majd hátrafordult, elkapta a másodikat, a hasába akaszkodót, s egyetlen rázással végzett vele. Dani tisztán hallotta, amint megroppan a többkilós patkány nyakcsigolyája. Máig sem értette, hogy volt ehhez akkor még ereje, hiszen dőlt belőle a vér, s a hasán és nyakán cafatokban lógott a bőr. A karjában vitte be az állatorvoshoz, a Xll-es tóhoz jó hat kilométer, s mire a főutcára ért, már ő maga is olyan volt, mint egy hentes. Kilenc helyen kellett összevarrni a kutyát, s több mint egy hétig feküdt moccanástalanul igen magas seblázzal, s azóta Dani még sokkal büszkébb volt rá. Számtalanszor elmesélte a kalandot, s megmutogatta Bettyn a soha el nem múló hegeket. És dehogy akarta már megverni, soha többé még csak eszébe sem jutott.

— Feküdj! — Előrenyúlt, s a kutya buksiját átölelve, egyszerre kezdte mindkét fületövét cirógatni. Betty elnyúlt, megelégedetten szuszogott.

— Itt a jobb füle alatt még mindig tisztán érezni a varrat helyét.

— Tessék? — Tibor mintha félálomból riadt volna, pedig nagyon is éber volt. Bőszítette ez a kutyázás, de küzdött ellene. Pedig alapjában véve szerette az állatokat, a kutyák ellen sem volt semmi kifogása, szívesen beszélt is volna róluk. Általában. Hogy, mondjuk, egy bernáthegyi, a konyakos hordócskával nyakában hogyan kutatja fel, ássa ki, nyalja életre a hóba temetett embert, hogy az agárversenyek hősei gyor- sabbak-e, mint az angol telivérek, és hogy mily csodálatos, hogy egy rendőrkutya, mondjuk egy dobermann, huszonnégy- vagy még többórás gyönge szimat után tucatnyi ember közül kiválasztja a tettest. De ezzel a bettizéssel torkig volt, emiatt volt Daninak egy külön világa, a halastavak, a szárcsázás, a vadnyomozás, az erdő, a rókavárakból felhangzó titokzatos dobogások, mozgások, kaffogások, élethalál-küzdelmek neszei és csendjei, a titkos és tilos fácánozások éjjel a füzesben, ahol zsombékról zsombékra kell lépni, mert különben derékig beszakadhat az ember a jeges vízbe,

18