Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - Bata Imre: Szabó Pál (1893-1970)
5. Jelentős alkotói periódus — talán a legtermékenyebb — záródnék Szabó Pál írói pályáján a negyvenes évek derekán, ha a történelem közbe nem avatkozna. E történeti közbeszólás megállítja az írót. A hadjáratot egyszer Ugrán, egyszer Budán éli át. Ugrán éri az első fölszabadulás, de inkább csak a sodra, szele, mert a front visszalódul, Szabó Pálék pedig a fővárosba hurcolkodnak. Budán várják ki, amit egyszer már próbáltak. Ha nincs a történelmi vihar, ha késik még, akkor Szabó Pál bizonyosan a történelmi tárgyhoz fordul. Megírja a rég tervezett Dózsa-regényt. így egy másik történeti regényt is meg kell írnia, az Isten malmait. Könyen eligazítja magát Szabó Pál a történelmi anyagban. Nem holt anyag a történelem, ha ő látja, mert maga körül is láthatja. A XIX. századi paraszti világ, gyerekkorának mitológiája, mese, legenda: bokros szájhagyomány. Dédanyám atyja még járt „rabotába”. Hát még Szabó Pál dédeinek atyjai! Csak a képzeletnek kellett fölgyúlnia hozzá, s máris a középkorvégi világ elevenségébe kapott a lélek. Hiszen mit változott a tizenkilencedik századi falu a tizehatodik századihoz képest? Minthogy az ugraiak természetesen ott vannak Dózsa hadában. A képzelet mozgatta meg az ősfalu emlékanyagát, s ez lett a nép érdekei szerint kivallott történelem. Szabó Pálnak mámorító fölfedezés is: a történelmi idő. Amire sose volt érzékeny a paraszt. Addig ér a világ az időbe vissza, ameddig a legvénebb emlékezet, s talán messzibb, mint a fejfák és falak. Mert a falak nem erősséget, csak kunyhót állítanak, s a fejfák se monumentumok, s ha egyszer elkorhadt a kopjafa, besüppedt a sír is, nincs más, csak szó. Szabó Pál is szóval veszi birtokba a történelmi időt. Ahogy a szót vette birtokba, ugyanazzal a boldog mámorral. Ez a feledhetetlen A nagy temetőben. Ez a mámor forrósította föl az író hangját. A fölfedezett új dimenzió. Az új vállalkozás: a jelenben föltalált történelem. A felszabadulás utáni ötödik esztendőben. Mert az Isten malmai történelmi ihletésű regény. Szabó Pál faluképeinek rendje: Az időtlen falu után következett az időbe ért, majd a történelmi idejére talált. Az Isten malmai a jelent festi bár, de azzal az öntudattal, hogy történelmi változás történt. Ismerős világba lép, ha a korábbi regények ismeretében olvassa valaki az Isten malmait. Urak, intézők, gazdák és szegények, a pap és a jegyző — mind szorongva várja a közeledő frontot. Melyik örömmel, többje félelemmel. De mindenki különöset vár. A torkokban a várakozás fojtogató remegése. Ki azt várja, a mennyezet szakad le menten, ki meg, hogy az ég nyílik meg. S csak a könnyebülést emlékezi mindenki, mikor végül egyik se történik. Ahogy jön a front, el is megy. Aztán, mintha mi se történt Volna! A történelem nem látható akkor sem, mikor megjelenik. Csak utóbb eszmélnek föl az emberek, valami mégis megtörtént. Lassan, észrevétlen őrlenek isten malmai, de megörölték végül a múltat. Új világ kezdődik, s ennek nyoma a regényben a mozgalmasság. Mint a méhkas, úgy bolydul föl a falu, s kinyílik zártsága. Az egykorú kritika ugyan szemére veti Szabó Pálnak, csak a falu felszabadulását énekli, holott, miként a cím, a regény is szimbólum. S ez a szibólum az átmenetet fejezi ki. Amikor minden lehetséges, ami addig nem. Nincs is maradandóbb megörökítése ama nagy történeti fordulatnak azóta se az Isten malmainál. Szabó Pál se ír ehhez foghatót többé, csak a Szépülő szegénységet. Mert a Tavaszi szél, a Hajdú Klári, az Új föld inkább kísérletek egy teóriának megfelelni. Ezekben a müvekben nem azt írja, ami van, hanem ahogy lennie kéne. Életízűek ezek a művek így is, de nem nagy regénytk. Fontosabb, amire éppen az ötvenes években ízeledik Szabó Pál, az egyéniség belső fejlődésrendjét követő önéletírás. A Nyugtalan élet sok kötete. Jól esik írni ezt ellensúlyképpen is. A személyiség ökonómiája diktálta, most immár el kell kezdeni. Nem korábban, de nem is későbben. Halálra készül általa Szabó Pál. Amit annyit fölidézett, most egyetlen elképzelés szerint eleveníti föl. Az önéletrajz saját életének kibontakozásai, ritmikai rendje. Kezdődik az ősemlékekkel, s attól kezdve szinte láthatóvá teszi az időt, amint átlábal rajta. Előbb az életforma rendje, amint eligazítja az egyest. A paraszti életforma emberfejlődési szakaszolása, antropológiája. Táguló körökön emelkedik, nyugtalanság hajtja, aki itt halad az időben — előre. De a táguló körök egy idő után ismét mélyre húznak, és szűkebbre fogottak lesznek. Körben jár, míg emelkedik, de aztán csöndes-észrevétlen ismét lentebb köröz, míg alig észrevehetőn rövidül a kör rádiusza is. Mert nagy útra indult a férfi, de megtér az öregedő. Miközben egyre följebb kgpöz, YESIÍti az indító energiát, s alant jár, mint a nap, mire megöregszik. Odaér, ahonnan elindult. Nagy élettörténet, megvan a maga külön természetrajza. Hazatér Odisszeusz, a nyugtalan sodrás is hullámmá szelídül, Elhal a hang lassan, még mielőtt az önéletrajzot befejezné. Az utolsó könyv már filozófia. Meditáció a végtelenségről, az életen általzúgó szélről, az anyaföldről, az emberi sorsról, a titokzatos halálról és az elrendelésről. Az öregség regényét pedig csak szerette volna megírni. De az öregségnek nincs regénye, nincs története. Szépen búcsúzkodik Szabó Pál. Hosszan és méltóságosan az élettől. De búcsú közben, még epikus ereje teljében, megírja az Ahogy lehet és a Szépülő szegénység könyveit. Ez is búcsú. Búcsú a nagy témától. A Szépülő szegénység arról beszél, hogyan alakul át a falusi életrend az új gazdálkodási mód által indíttatva. Ugyanaz a bölcsesség, mint az önéletrajz utolsó könyveiben. Ugyanaz láttatja a változás 9
