Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - Bata Imre: Szabó Pál (1893-1970)
zonton túl. Ha kitelik az esztendő, s menesztik a békétlen cselédet, ki tudja mily ég alá veti a sorsa szegényt. De Csonta Jánosnak van ereje várakozni. Maga se tudja pedig, meddig. Mert a tanyán másként tői az idő, ha telik egyáltalán. Most tavasz alá szánt a béres, fordul az ökör a barázdán, míg fönn ballag a nap szokott útján, mígnem lehanyatlik. De a következő fejezet kezdetén már cséplő donog a tájon, s új fejezetre kelve, ködök ülnek a mezőn, varjúcsordák lepik az új vetést, s a déli harangszó puhán pelyhedzik alá a nagytollú hóval együtt a mélyen szunnyadó falura. S máris tavaszodik. Különben pedig — mindegy. Hiszen minden hajnal egyforma. Minden pirkadatkor etetni kell, aztán fogni, s lódulni a napi dologra. Ballagni az eke után. Ülni szekéroldalon vagy az alsövényről lógatni le a lábat az út porába, míg cammognak az ökrök. Az ökrök lépik a tanyasi élet ritmusát. Senki nem igyekszik. Mert csak az szedi a lábát, aki céljához igyekszik. De a tanyasinak nincsen célja. Közeli, belátható legalábbis. Csak a csodát várja. Csonta Jánost mégis megszánta Kronos. Beköltözött a faluba. Költözéssel kezdődik a Csodavárás. A Csonta család megveti magát a falusi földön. A faluban ott vannak már a korábban érkezettek. Tömő, a jó koma és Erdélyi Mihály, a volt kondásszámadó. Ő már nagygazda. A falu bírója. Csonta pedig új hierarchiának veti alá magát. Szigorúbb rendnek, kegyetlenebbnek. Mégis elviselhetőbbnek. Mindennapi kis küzdelmek tagolják az életet most már. Minden napnak megvan a maga külön története. Ez a falu. A Harangoznak örökíti meg igazán. De az eseménytelen tanyasi világot a Csodavárás faluja is eseményesebbre váltotta. Ami nem változtatja meg a regény szerkezetét. Szabó Pál két regényszerkezetet ismer. Az egyiket az életrajz vonalához igazítja, időbeliségét hangsúlyozza, másikat a falu teréhez alkalmazza, térbeliségét építi. De mindkét szerkezettípus egymásra hajaz abban, hogy a naív epikát formázza, különbözik a polgári regénytől. Előbb úgy tartották, Szabó Pál nem tud szerkeszteni. Most már jól tudjuk, regényszerkezeteinek kiterjedtsége, szétáradása nem pongyolaság, nem is túlzó spontáneitás. Az anyag diktálja a formát. írja, ahogy eszébe jut; hogy egyik szavát a másikba ne öltse. Folyik az események özöne. Nehezen volna fogható okozatos láncba. Rögtönzés, élőszavas természetesség: kötetlenség; valójában szigorú rend, éppen csak bonyolultabb, mint az oksági elvekre épített regényszerkezet. Úgy látszik, mintha nem is szerkesztene Szabó Pál. Anyagtömböket mozdít. Nem kell az egyvonalú történet, az egymásból következő fejlődésrend. Egymás mellé rendelt szituációkat tagol a természeti és az emberi létidő. A hősök nem alakítják a szituációkban adott történést; történik velük a világ, de a világ a kozmoszban helyezkedik el; emberi társulás és természet között észrevétlen átmenetek vannak csak. A természeti életformában a feudalizmus paraszti életformája ölt alakot, s ennek az életformának a lenyomata a szerkezet és tágabban-teljesebben a parasztregény formája. Hol időbeli, életrajzi közegben, hol életformái, térbeli mivoltában a hagyományos paraszti lét. Ez az Emberek és az Anyaföld meg a Csodavárás irodalmi, művészi jelentősége. Ebben van a költői igazság garanciája is. 4. Kibontakoznak az életmű alapvonalai, de az írói siker nem jelentősebb, mint mutatkozott már az Emberek megjelenése után. Nehéz lesz meghaladni a beérkezés fényességét. De Szabó Pál már nem igen figyeli regényei fogadtatását. Nincs rá érkezése. Politizál. írói jövedelmének nagyobb részét is erre költi. Kisgazdapártot szervez, folyóiratot alapít és szerkeszt. Hamarosan úgy magával sodorja a politika, hogy már íróiságát is a politikai célok közvetlen szolgálatába állítja. Az író a politikus nyomába szegődik. Természetes fordulat ez magyar írói pályán. De két, politikus célokat szolgáló regénye, a Tíz esztendő meg a Politika, nem ér az Emberek és az Anyaföld valamint a Csodavárás szintjére. Jobb a Politika, mint a Tíz esztendő. Majdnem remekbe sikerült szatírája az egykorú választási küzdelmeknek. Szabó Pálnak van hozzá tapasztalata. Maga is jelöltette már magát képviselőnek. Mégis érdemesebb a Szakadékra figyelni. 1933-ban jelenik meg ez a regény, s formája, szerkezete és témája szerint is az Emberek nyomába eredt mű. Hódi Pista története gyerekkorától házasságáig. Szabó Pál életrajza, de belekever nem életrajzi mozzanatokat is. A háborút járt, forradalmakat átélt tehetséges paraszt végül írnok lesz a községházán. S már-már úrilányt venne el,de hamar észbe kap: Uraknak a paraszt — föl kapaszkodott. így vészén fajtájabelit feleségül. Hódi Pista életrajza is az ismerős faluképbe van ágyazva. De az a baja ennek az életrajznak is, mint az Embereknek, a fölemelkedés útja túlságosan is személyre szabott: emelkedőben már kiszakadóban van a hős, mégse sikerül a föl- emelkedés, mert az életforma zárt körét nem tudja áttörni, aki sokkal többre is hivatott volna. A Harangoznakot már a politikai kaland lezáródása után írja. A mozgalom elragadta családostól Ugráról. Napilapot már nem lehet faluról szerkeszteni, a politizáláshoz állandó jelenlét szükséges; nagypolitikát már csak a fővárosban lehet csinálni. A harmincas évek végén fölköltözik a fővárosba az egész család, de nem sok idő múltán visszaköltöznek Ugrára. Mi indította erre a visszaszádorgásra Szabó Pált, nehéz kibogozni. Csalódottsága, betegsége, az idő zordabbra fordulása, s ki tudja mi más még. A betegség volt a leginkább kényszerítő ok, az idézte elő rossz közérzetét is, írói bizonytalanságát 6
