Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - JEGYZETEK - Hatvani Dániel: Egy felfedező műfaj nyomában

Még mindig a vadászat . .. Ezúttal inkább: a vadgazdálkodás. A mérleg egyik serpenyőjében a konvertibilis valuta, a másikban a vetésekben okozott évenkénti nagy pusztítás. Nehéz eldönteni, hogy melyik felé billen a mérleg. Annyi bizonyos, hogy a milliomosok épp azért jönnek lődözni hazai tájainkra, mivel Nyugat-Európában a mezőgazdasági művelt területeket mindenütt kerítés övezi, s a vadakat a védett rezervátumokba száműzték. Ott természetvédelem, nálunk népgazdasági ágazat... És nálunk egyelőre még csak az ültetvényeket kerítették körül a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok.

*

Kunszabó könyvének egyik fő erőssége: az emberi tényezők szerepe a termelési folyamatokban. S bőségében van a bizonyító anyagnak. Legtanulságosabb ilyen szempontból a szekszárdi kísérlet. A Szekszárdi Állami Gazdaságban — a komplex gépesített brigádok létrehozása folytán — oly módon emelték magasabb technológiai szintre a gazdálkodást, hogy egyúttal visszaállították a közvetlen, a termelés egész folyamatára kiterjedő anyagi érdekeltséget. Emberek lelkületében zajló, izgalmas átalakulást követhetünk figyelemmel: ugyanazok az emberek, akik az átszervezés előtt lélektelenül, csak az absztrakt mennyiségi teljesítményre ügyelve „hajtottak”, vagy ténferegtek a kevésbé lelkiismeretesek, a komplex brigádok megalakítása után, szinte kicserélődvén, egymás munkáját is szemmel tartva, megpróbáltak felelősségteljesen — gazdálkodni. Nem tsz-ben, hanem állami gazdaságban! S mindezt még hitelesebbé teszi, hogy a szerző nem rejti véka alá az új módszerben rejlő buktatókat sem; a brigádtagok személyi, jellembeli tényezői, sőt még származásbeli indításuk is a korábbihoz képest rendkívüli súlyt kaptak, figyelmen kívül hagyásuk eladdig ismeretlen problémákat hozott a felszínre.

A másik: a történelmiség. Kunszabó A világnak nincsen közepe című abasári riportjában nemes összhanggá olvad Móricz Zsigmond rácsodálkozni-tudása, Erdei Ferenc sokoldalú elemzőkészsége és Veres Péter értő népismerete. Hogyan vihette ez a sorsüldözött nép ennyire? — erre a kérdésre keres és talál is a szerző összetett, lélektanilag és szociológiailag gazdagon motivált választ, olyan érzékletességgel, hogy az olvasó már-már nosztalgiát, csábítást érez arra, hogy személyes ismeretséget kössön ezzel a nem mindennapi magyar faluval.

*

Hogyan is állunk ma az erkölcsi köztudattal?

Hol nyíltabban, hol rejtettebben, de mindhárom szerzőnél előbukik ez a kérdés. Leginkább Kunszabónál. Riportot írt a főváros környéki agglomeráció albérleteiben sínylődő, az „őslakosok” által megtűrt-megvetett-lesajnált élettársakról. A vadházasokról ... De miért a megvetettség? A gondolkodásra késztető válasz a kérdezettek nagyjából így fogalmazzák meg: a tehetősek, ha úgy tartja kedvük, szeretőt tartanak, s ez a rendjén való dolog. Őktehetik, mert tehetősek! De aki csóró, annak nincs joga „kéjelegni”, jobban teszi, ha összehúzza magát... S ez a látlelet bizony nem túl korszerű szemléletről tanúskodik.

Aztán: az értelmiségiek korrumpálódása. . . Pillanatnyi előnyökért feladni nemcsak a küzdelmet, de a vállalt elveket is. Megéri? A Defekt című riport azt sugalmazza: hosszabb távon soha.

Valós ellentmondások is fékezik a magasabb rendű erkölcsi tudat kialakulását. Nyilvánvaló ellentét feszül ugyanis a szocialista brigádok eme kettős jelszava mögött: szocialista módon dolgozni és tanulni. Triviálisan az ellentét így fogalmazódik meg: aki dolgozik, nem ér rá tanulni. És nem is éri meg. . . Mennyivel fizetnek többet a szak74