Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - JEGYZETEK - Hatvani Dániel: Egy felfedező műfaj nyomában
képzett munkakörben? A válasz gyakran ez: semmivel sem. A gyakorlat sokszor az ellenkezőjére nyújt példát. Arról nem is szólva, hogy a maszekolás mennyivel „kifizetődőbb”, mint a tanulás. S akik mégis tanulnak? Legtöbbször kényszerítő okból teszik, az elért pozíció megtartása érdekében. De emögött sokkal inkább a dokument megszerzésének szükségessége munkál, semmint a valódi tudásvágy. A papír birtokában az illető nem válik jobb „munkaerővé”, mint volt annak előtte. Ha pedig korábban is megfelelt. .. Nos, valahol itt van a bajok gyökere. * Karrierről, érvényesülésről beszélni a szocializmusban? Még mindig túl sok a buktató. . . De a kérdés napjainkban nagyon is valóságos, s aki a társadalom kutatására vállalkozik, egyre kevésbé kerülheti meg. Mocsár Gábor alkalmat kerített arra, hogy erről is szóljon könyvében. így: „. . . ha a társadalmat építő kollektív erők .ambíciói’ nem tudnak kielégülni, ha nem kapnak zöld utat, ha nem látják a célt érdemesnek, ha a feltörekvés útjai bedugulnak, az történik, amit az olajos műszakiak körében tapasztaltunk: kevesebb erőt fordítanak önképzésre, megelégednek a rutinmunka támasztotta igényességgel, a társadalmi érdeket elhalványítja az egyéni érdek — ha máshol sokat, többet fizetnek, ott elégülnek ki az ambíciók.” Megszívlelendő tanulság! * Honnan a kétkezi dolgozók látványos anyagi gyarapodása? — kérdezi minduntalan Kunszabó, nem ilyen egyenesen, persze, hanem áttételesen, a tények, adatok, vélekedések, viselkedések érzékletes tálalásával, de néhol a financiális trükkökben járatlan intellektuel irigységének felhangjával. A sűrű érdeklődés meghozza a választ is. Ez nagyjából így összegezhető: azért boldogulnak, mert igényszintjük alacsony. Itt az ellentmondás csak látszólagos. Ahol a kulturális érdeklődés teljességgel hiányzik, ott nemcsak egy sereg „plusz-kiadástól” mentesülnek, de a művelődésre fordítandó időt is az anyagi javak előállítására fordítják. így nyílik mód a felhalmozásra, s még csak nem is érzik, hogy ezért árat fizetnek. * Ahány író, annyi megközelítés. . . Ez a szociográfiánál sincs másképp. Bevált — vagy inkább nélkülözhetetlen — módszerek, fogások azért itt is szükségesek. Ilyen szempontból Varga Domokos könyve a legváltozatosabb. Korántsem hagyatkozik a szóbeli érdeklődésre, beszélgetésre, szemlélődésre, felhasználja a régi szaklapok cikkeit, naplórészieteket, kérdőívek szó- és betűszerinti válaszait, a szarvasokról szóló saját költésű, elbűvölően gyöngéd gyermekverseket. így, vagy úgy, de mindenféle anyag használhatóvá válik kezeügyében, bár az egyes részek, fejezetek eléggé göcsörtösen illeszkednek egymáshoz. Különösen „kilóg” az egészből a főváros erdőiről szóló ismertetés. Az egyenetlenségtől Mocsár könyve sem mentes, izgalmasságban, a megírás színvonalában a „MAORT-krimi” vezeti, kár, hogy ez lényegében a könyv témájához csak lazán kapcsolódó előtörténet. Kunszabó könyvére is rányomja bélyegét a kompozíciós esetlegesség, de ezért bőven kárpótolnak a brilliáns részletek. Meglepő a közvetlenség, olyannyira, hogy az olvasó valamilyen raffinériára gyanakszik, pedig az anyaggyűjtő módszer — nincs 75
