Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - HORIZONT - Kovács Győző: Thália Kassán
KOVÁCS GYŐZŐ Thália Kassán Köztudott, hogy a nemzeti játékszín ügye mindig és mindenhol szorosan összefonódott a nemzeti kultúrával; irodalom és színház egyként szolgálta a nemzeti kultúra és a haladás ügyét. A magyar játékszíni mozgalom kétszáz esztendős hagyományainak első szálai Kassára vezetnek. A magyar felvilágosodás korában, majd a nyelvújítás éveiben — mint a magyar színháztörténet egyik neves tudós kutatója, Solt Andor írja találóan — „írók, színészek, közéleti személyek és testületek foglaltak állást a nemzeti játékszín ügyében, tanulmányok, röpiratok, újságcikkek, diétái és törvényhatósági beszédek és határozatok, sőt költemények bizonygatták a magyar színészet fontosságát, sürgették megvalósítását, s amikor hosszas huzavona után létrejött, védték fennmaradását. . .” E megállapításhoz, s annak aktualitásához, lényegében nincs hozzátenni valónk. Mindenki előtt világos a színjátszásnak a nemzeti kultúrában betöltött szerepe. Kassa tehát régmúlt és mélygyökerű játékszíni hagyományokra tekint vissza. Elegendő neves társulatokat (pl. Kelemen Lászlóé), vagy mindmáig híres színészdinasztiákat (pl. Latabárék) juttat az olvasó eszébe; s nem utolsó sorban szólunk arról, hogy közel másfélszáz esztendeje ebben a városban aratta első sikerét, s indult el diadal- útjára a mindmáig egyetlen klasszikus magyar színdarab — a Bánk bán. 1833-ban, Udvarhelyi Miklós jutalomjátékaként — Katona József halála után három évvel — itt mutatták be először e darabot. Hagyományokra tehát bőven bukkanunk, s hivatkozhatunk is szépszerével. De a folytatás — évtizedeken át — elmaradt; a történelem, a kedvezőtlen politikai légkör stb. elnémították a nemzeti kultúra e nélkülözhetetlen ágát. Manapság azonban, amikor már a Komáromi Magyar Területi Színház részlege, felesleges lenne a szót régmúlt fájdalmakra, sebekre, jóvátehetetlen mulasztásokra pazarolni. A Kassai Thália Színház — sokévi fáradozás eredményeképpen — létrejött, s 1969 novemberében Gömörhorkán megtartotta első bemutatóját. A múltat és a jelent, a hagyományokat és a modern törekvéseket fogalmazta meg — még létrejöttének pillanatában — Beke Sándor, a Thália művészeti vezetője, amikor arról szólt, hogy azért megyünk Kassára, „mert hív a Vasmű, vár a Bodrogköz. Déryné szelleme űzi a mai színészt.. .” E megnyilatkozást kellően egészíti ki a színház egyik művészének, Lengyel Ferencnek a kijelentése: „Esténként fényt gyújtani a családi otthonban; emberi boldogság. Naponta fényt gyújtani egyszerű emberek szívében: színészi elhivatottság.” Beke Sándornak nemcsak az a célkitűzése, hogy olyan színvonalú darabokat mutassanak be, olyan előadásokat produkáljanak, amelyek „elbírják a legszigorúbb kritikusi mércét is”, hanem az is, hogy a Thália darabjai beleszóljanak a néző gondolataiba, hogy továbbgondolkodásra késztessenek. Úgy véljük: ennél igazabb célkitűzéssel nem élhet, szebbet nem produkálhat színház. De érdemes a célkitűzésből néhány mondatot idézni. „Mit akarunk? — Csak azt, amit lehetőségeink megengednek. .. Nagyon kellene a jóság, az emberség, mert megfogyatkozott bennünk, és rajtunk kívül is... Mert emberi fajtánk... a legfontosabb dolgokra nem szeret odafigyelni.. . Mert sokkal könnyebb nem odafigyelni, nem gondolkodni — ez fel ment a felelősség alól. — A mi külön glóbuszunkon is van elég pótolni való. Tisztában vagyunk azzal, hogy amit vállalunk, több mint nehéz Nem egy-két évre szóló munka, hanem évtizedekre menő tennivaló vár bennünket. Ezzel a tudattal kezdtünk a munkához is... A Thália Színház létrejötte már önmagában véve is eredmény. Sok ember kemény, áldozatos munkájának az eredménye. Egyelőre azonban még 69
