Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Sárpilis, 1970

ek) évente átlag 120—130 emberre van szüksége — és a többi 200, 220 hova menjen? Hogyan keresse meg a kenyerét? . . . Egészen természetes, hogy vonatra kap és szétterül, a szélrózsa minden irányába.

És most ismét: ok és okozat összekapcsolódnak, egymást erősítik. A felsőbb szervek, a nagy lakosságcsökkenést látva, elhatározták a körzetesítést: a téesz szántója 2200 hold volt, önmagában ez sem gazdaságos, szorgalmazták tehát az egyesítést is — a pilisi önállóság megszüntetése viszont felfokozta az el- szívódást. Annál is inkább, mert a közelben semmi adottság új és tömeges munkahelyek teremtődésére. Mára elég jól kialakultak az eljövendő ipari és szolgáltatási körzetek — s mindenütt a Sárköz szélén. Úgy néz ki, hogy az itteni, mintegy 28 000 hold kiváló termőföldet két évtizeden belül néhányszáz fős csapat fogja megmunkálni, nagyfokú technizálás és kemizálás segítségével persze.

Ez látszik most reálisnak. És ésszerűnek. Ez azonban nem föltétien jelenti, hogy Sárpilisnek meg kell szűnnie, minden körzetesítéssel és egyesítéssel együtt sem. Ezek az intézkedések voltaképpen igen ésszerűek, és távlatban esetleg hasznos lesz a falunak, ha kialakul az új működési mechanizmus, és ezzel az előnyök is érvényesülnek — nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a világszerte tapasztalható s nálunk is gyorsuló iparosodás-urbanizálódás-civilizálódás miképpen is hat majd egyes vidékekre, és konkrétan a Sárközre, ott is Pilisre. Ez az a plusz téma, amit a krónikás mintegy ajándékba kapott, mert ideindulásakor nem tudott a legújabb fejleményekről . . . Eleinte azért igen rosszul estek a tények: miért éppen ez a falu, amelyik mindig a leghagyományhűbb, s éppen ezért mindig a leghaladóbb volt?! —deháta nagy törvényszerűségek ellen nincs mit hadakozni . ..

És tulajdonképpen Pilis sem hadakozik: illetékes képviselői minden előterjesztést megszavaztak, szépen sorban, „ahogy illik”. És most próbálják folytatni mindennapjaikat. Nem ott, ahol abbahagyták, mert az többé lehetetlen: próbálnak berendezkedni ebben a mában, és a szociográfus — ha már ilyen jó terepet kapott a megfigyelésre — egyre csak azt lesi: ebben a mában mennyire van benne a holnap? . .

Június eleji délelőtt, a nap süt, de határozottan hűvös szél fúj. Nem akar múlni a hideg. A határban a tavaszi munkák dandárja. Az utcák kihaltak, az udvarokban csak itt-ott mozog egy-egy néne, tyúkokat maga után csalogatván, vagy apóka botol a házból az istálló felé. Egyedül az italboltban mutatkozik némi élet. Néhány férfi és nő egy magas alvázú, díszes gyerekkocsi fölé hajol, melyben selymek, nylonok és csipkék között csecsemő fekszik. A szeme nyitva, de nem mocorog, nem mozdítja a karját, még csak nem is pillant. A körülállók egészen extázisbán vannak: prittyegnek, cuppognak, gügyögnek, hajlongnak és mutogatnak nevetve — ám a kicsi csak mozdulatlan nagy bölcsen. „Nohát— mondja egy fiatalasszony az ugyancsak fiatal anyának — meg tudnám enni a gyerekedet!” „Akkor nekem mi marad !” — mondja a kismama boldog ijedelemmel, és ezen nevetünk. „Ha annyira szeretik a gyereket, mért nem szülnek többet?” — kérdezem, és nem egészen illetéktelenül, mert már mindegyőjükkel beszéltem. A rajongó fiatalasszonyról is tudom, hogy évek óta férjnél van, de nincsen gyereke . . . Egy idősebb férfi megtalálja a kellemetlen kérdés elhárításának módját: „Á, kérem, ahol sok van, ott egyet se tudnak annyira babusgatni, mert megoszlik a szeretet és gürcölni kell értük!” Ezt a társaság minden tagja élénken helyesli, majd nagy hurrával fordulnak újra a kocsi felé, mert a baba orrát valami facsarja, és ezért méltóztat fintorítani.

Különben valóban aranyos kis jószág — és mi lehet jobb játékszer egy gyereknél? Ezt minden praktizáló szülő tudja — de hát így, ilyen dömpingben ez a fojtogató szeretet? . . Egy sárközi pedagógus: „Majdnem tíz évet tanítottam sokgyerekes faluban, és utána kerültem ide. A különbség egyenesen megdöbbentő: ahogy itt az iskolásokat felöltöztetik télen, de akár csak egy szeles reggelen is, ahogy a szülő vadul forgó szemekkel bejön, ha a magzata panasszal megy haza! És a babusgatáson mi már alig tudunk segíteni. Mire a gyerek hatéves lesz, már akkora egoizmus fejlődik benne, hogy pedagógus legyen a talpán, amelyik azt ki tudja belőle nevelni! Pláne úgy, hogy órák után ismét csak hazamegy, és újból csak azt kapja, amit születése óta: a fojtogató szeretetet és féltést.”

Országosan nagy kezd lenni a gyerekkultusz, a kevés gyerek kultusza, s annak a kevés gyereknek az istenítése — de amit itt, a Sárközben lát az ember! .. . Mert az itteni magyar érzelmekben gazdag, gondolkodásában intelligens, lágy természetű, s mindez arra predesztinálja, hogy különösen becsülni tudja szeretteit, élvezni tudja a gyerek csacsogásait, játékait. S talán éppen ez a tragédia ebben: sok-sok gyerek kellene ide, az járulna hozzá a felnőttek érzelmi-lelki egyensúlyához — de sorsuk úgy hozta, hogy kevés gyereket akarjanak, immár másfél évszázada!

A szülések száma két év óta különben emelkedett Pilisen: öt—tíz évvel ezelőtt — a cigányokat nem számolva — még három volt az évi átlag, mostanság pedig öt-hat, s ez a gyermekgondozási segély jó hatása, kétségtelenül; ám évente 8—10 ember hal meg, s a kivándorlók száma még ennél is több valamivel!. . . És az is leülepedett tapasztalat ma már, hogy a segélyt nem csupán az 1400—1500 forintos keresetű nők nem veszik igénybe, hanem azok sem, akiknek éppen 1000 vagy 1100 a jövedelmük havonta — ha az asszony törekvő, szorító, spórolós családba tartozik! A nem törekvőknél pedig gyakran tapasztalható, hogy mire az első gyerek után lejárna a segély, már ott a második. „Újabb három év neki, hatszázért! Á, az ilyen nem is viszi semmire!” — fogalmazzák meg az ítéletet. És igazuk van, amennyiben a tévé-, a motor-, az autó- és új ház nélküli létet valami vétkes életfelfogásnak fogjuk fel. Ám ezen a mondaton is bőven el lehet gondolkodni: nem vétkes a felfogás, valóban, de nem is pozitív. Mert mik legyenek a fejlődés, a szocialista fejlődés anyagi mutatói, ha nem ezek?! S aki ezekre nem tör

34