Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Bognár András: Űrhajó a földön - vagy fantasztikus történet?
séges, (mint a fényképezőgép állványok lábai). A csövek hirtelen egymásba zuhanását gátolhatja a súrlódás, valamiféle rugó vagy rugalmas anyag . .. Nem tudom megállni, hogy fel ne idézzek egy természeti képet — a keleti ember mindig is szívesen alkalmazott ilyent: amikor az újszülött borjú először áll lábára. Úgy viselkedik, mintha térdei nem hajlanának: mereven szétveti lábait, hogy minél szilárdabb támaszt találjon magának. „A lábuk talpa olyan, mint a borjú lábának a talpa.” A borjú hasított körmű állat, két nagy körme van: ezekre támaszkodik, és ezekkel kapar. Van két kisebb körme is a csűdje fölött: úgy látszik, hogy ezek arra szolgálnak, hogy mocsárban, sárban akadályozzák az állat elsüllyedését. Ilyesféle szerkezete lehetett az űrhajó állványzata lábinak is. Támaszkodni is kellett rájuk, s valamiféle bütyköknek is kellett rajtuk lenniök, hogy laza talajban gátolják a süllyedést. Nehezebb kérdés, mit jelenthet az, hogy a lábak végződése, talpa „úgy villogott, mint az izzó érc”. Elgondolható, hogy a leszálló gépezet lábazatából fény- vagy lézersugarak jöttek ki (és tértek oda vissza), hogy letapogassák a felszínt. De lehetséges az is, hogy a csöves lábak is a fékezőrakéta fúvókái voltak. Sőt: a két elképzelést össze is kapcsolhatjuk: a gázsugár, ill. foton- vagy elektronsugár visszaverődéséből is következtetni lehet a felszín állapotára, ha á műszerek megfelelőek . . . Még nehezebb ez a probléma: „mind a négynek (ti. a kerekeknek) az egész felülete szemekkel volt tele”. A második leírás még hozzáteszi: „egész testük, kezük, szárnyuk és a kerekek íves felszíne tele volt szemekkel”. A szemek a látás szervei. A szöveghez kapcsolódó első képzetünk: a sok szem szerepeltetésével csupán azt akarja érzékeltetni a szerző, hogy ezek a szerkezetek minden irányban tájékozódhattak, minden akadályt ki tudtak kerülni mozgásuk közben. — Jelentheti azonban ez a kép azt is, hogy a kerekek (vagy az egész szerkezet) cellarendszerszerűen voltak felépítve valami fénylő anyagból: ha egy-egy ponton meg is sérült a kerék, az egész szerkezet még nem vált használhatatlanná. — Lehetséges végül, hogy a szemek a kerekeken — ill. az egész gépezetben — minden irányban villogó és világító tapogatók voltak: jelezték a felszín minden dudorát stb.; — sőt esetleg olyan is lehetett a konstrukciójuk, hogy valamilyen romboló sugárral mindjárt meg is semmisítették a felfedezett akadályokat .. . Hogy az egész leírás reális, s hogy valóban űrhajót vagy legalább földi repülő szerkezetet állít elénk — persze ez az utóbbi gondolat legalább annyira fantasztikus, mint az előbbi, hiszen egy több mint két és fél évezred előtti eseményről van szó —, erre perdöntő érvnek látszik mindaz, amit az élőlények feje feletti „égboltozathoz hasonló valamiről” olvashatunk. JEZEKIÉL még nem ismerhette az üveget, hiszen azt csak a római korban vették használatba. Hogyan ábrázolhatott volna másként egy üveg- vagy átlátszó műanyag-búrát, ha nem úgy, hogy átlátszó jéghez hasonlítja!? A szövegből az látszik, hogy ez a búra a (négy) szerkezet tetejét boltozta be, alatta pedig a „trónszékhez hasonló valamin . .. emberi alakhoz hasonló valami látszott”. Ez a trónszéken ülő emberféle szólt „a fehérbe öltözött férfiúhoz”, aki nyilván egy (másik?) űrutas volt: ez szállt ki a gépezetből, és kapcsolatot próbált teremteni a földi emberekkel is ... A fehérbe (gyolcsba?) öltözöttség nyilván azt jelenti, hogy olyan űrruhát vett magára, amelyben a gépezetből kilépve könnyen mozoghatott. (Aki látta a televízióban az első holdutasok fényes-fehér ruházatát, figyelte első tétova lépéseiket az égitest felszínén, s akinek nem kerülte el a figyelmét az az állandó — szükségszerűen szoros — kapcsolat, amely a kilépőket a holdkomphoz fűzte, már az eddigiek alapján is könnyen maga elé képzelheti ezt az ókori-keleti fogalmakkal leírt „eseményt”. ... Az „élőlények” gyorsan mozoghattak, „mint a cikázó villám”. Mozgásukban szárnyaik voltak a segítségükre. „ . . . négy szárnya volt mindegyiknek . . . (szárnyuk) négy irányba nézett. . . két-két szárnyuk összeért, kettő-kettő pedig befödte testüket” . . . A repülést a szerző csak a madarak repüléséhez hasonlíthatta. S a madár, ha leszáll, szárnyaival valóban befödi testét, „lebocsátja szárnyait”. Nehezebb megérteni, mit jelent az, hogy „a szárnyak a boltozat alatt egyenesen álltak”. A boltozaton, az űrbúrán belül voltak-e a szárnyak, vagy kívül ugyan, de a boltozat valamiképpen föléjük emelkedett? Ha megmaradunk eredeti elképzelésünk mellett, hogy a gépezetet rakétamotorhoz hasonló valami mozgatta a Föld felszínén is, a levegőben is, akkor elgondolható, hogy a szárnyak valóban az űrbúrán belül voltak, s az volt a szerepük, hogy pergésükkel a mozgó szerkezet egyensúlyát biztosítsák (úgy, mint bizonyos típusú egysínű vonat motorja). Ezeket a szárnyakat valóban lebocsáthatták, ha álltak, úgy, mint a madár. . . A másik két szárny azonban „egyenesen állt, s egyiknek a csapása elérhette a másikét”. Ezt a képet már nehezebb értelmeznünk. Jelenthet olyan szárnyakat, amelyek tényleg helikopterszerű repülésre szolgáltak; de jelenthet szárnyhoz hasonló radartapogatókat is, amelyek néha körbe-körbe forogtak, hogy szemrevételezzék a környéket; jelenthet valamiféle mogzó antennarendszert is, amellyel a négy gépezet egymással tartotta a kapcsolatot; jelenthet végül az űrutasok hátára csatolt „szárnyszerű” szerkezetet is, amely vagy a légzőkészülék alakja volt, vagy az egyéni antennarendszer formája, vagy az űrhajót és a kiszállókat összekötő köldökzsinór kapcsolórendszere. . . Bizonyosnak tarthatjuk, 25
