Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - Bognár András: Űrhajó a földön - vagy fantasztikus történet?

éppen így kell lefordítani ... — De tovább is mehetünk: mai ismereteink szerint hagyományos (kémiai) hajtóanyaggal elképzelhetetlen még a bolygóközi utazás is úgy, hogy az űrutasok épségben vissza is érkezhessenek: csak a viszonylag közel levő Holdat járhatta meg ilyen energiával az ember. Az azonban teljességgel lehetetlen, hogy a Naprendszeren kívüli térből érkezzék a Földre kémiai hajtóanyag mozgatta űrhajó — remélve a visszatérést is. Ehhez különleges energiahordozóra, fizikai természetű energiatermelésre van szükség: kis térben koncentrált, könnyű, de nagyon hatékony anyagra. Vajon az izzó-fénylő érchez, másutt az izzó szénhez hasonlított, elektromos tulajdonságú „valami” nem ilyen energiaközpontot jelent-e? Tudományos-fantasztikus elbeszélésekben, futurológiái fejtegetésekben gyakran találkozunk a foton- vagy eletkron-rakéta fogalmával ... Nem ilyennek a Földre érkezését írta le JEZEKIÉL több mint 2500 évvel ezelőtt...?

A kerub fogalmának a bevezetése a második elbeszélésben utalhat a „repülő tárgy” nagyságára és ragyogására. Salamon templomában a kerubok szobrait olajfából építették, és aranylapokkal borították be. Magasságuk tíz könyök, kitárt szárnyaik szélessége ugyancsak tíz könyök volt (I. Kir. 6,23—28).

Biztosan mitológiai elem, amit a kerubok ill. a „repülő tárgy” (vagy az utasai!) négy arcáról mond a szerző: a tökéletességüket akarja hangsúlyozni. Az oroszlán ugyanis az álatok királya, a bika a legnagyobb háziállat, a sas a levegő ura, az ember a teremtés koronája. A második leírásban a bikaarc helyett kerubarc szerepel (10,14), s ez már nemcsak az első elbeszéléssel áll ellentétben, hanem J EZEKIÉL egy további szövegével is: a 41,20 szerint már magának a kerubnak is két arca van: emberarc és oroszlánarc. Ez az ellentmondás azonban igazolja fentebbi állításunkat: a kerub fogalmának a bevezetése magyarázható elem: „a repülő tárgy” tökéletességét, nagyságát és tündöklését érzékelteti. Maga a szerző is megjegyzi: „Most értettem meg, hogy kerubok voltak” (10,20).

Mindkét leírásból kitűnik, hogy a „repülő tárgy” ill. utasai mozoghattak: a földön is, a levegőben is. A földön a kerekek, a levegőben a szárnyak voltak a segítségükre.

Mozgásuk jellemzője a földön: akármerre mehettek, irányváltoztatás esetén nem kellett fordulniok, ti. úgy, mint az embernek vagy az állatnak. Ezt a mozgást a kerekek felépítése tette lehetővé: „mintha kerék lenne a kerék belsejében”.

A vízszintes tengelyen forgó kerék két irányban mozoghat: előre és hátra. Ha azonban a kereket egy függőlegesen forgó kerékre, ill. tengelyre erősítjük, akkor nincs akadálya annak, hogy nyugalmi helyzetéből is bármerre elindulhasson a rajta nyugvó test, a „kocsi”, vagy mozgás közben is kanyar nélkül megváltoztassa irányát. Különösen könnyen lehetséges ez akkor, ha nem a „kocsi” kerekeire hat a hajtóerő — bár bonyolult fogaskerék-áttétellel még ebben az esetben sem kizárt —, hanem például rakétamotor mozgatja.

Mindennapi példái az ilyen felépítésű szerkezetnek a raktárakban és nagyobb áruházakban használatos tolókocsik. Három vagy négy kerekük van, de a kerekeknek nincs meghajtása; — rakétamotor helyett az ember mozgatja őket. Ha az ilyen szállítóeszköz négykerekű, bármely oldalról tolja is meg az ember, megindul, s a talajon gördülő kerekek a függőleges tengely körül megfelelő Irányba fordulnak... (Ilyen kerekei vannak egyébként a helikopternek is.)

A kerekeknek ezt a megfelelő irányba fordulását szövegünkben ez a többször is megismételt megjegyzés fejezi ki „követték őket a kerekek is”. Hogy a levegőbe emelkedés közben is „követték őket a kerekek”, az csak azt jelenti, hogy a kerekek a felszállásra is képes „kocsi” tartozékai voltak. (Szándékosan tettem többször is idézőjelbe a „kocsit”. JEZEKIÉL ugyanis nem használja a merkabah (= kocsi) szót,az általa leírt valamit később mégis így nevezik, s a kabbalisztikus irodalomban jelentős szerephez jut.)

A kerekek másik jellemzője: „életlehelet volt ugyanis a kerekekben”. Már a szövegből is érződik, hogy ezt a mondatot a szerző magyarázó megjegyzésnek szánja: azért tudták „őket” követni a kerekek, mert „éltek”. Az ókoriak életfogalma nem azonos a miénkkel: mindaz, ami célszerű tevékenységet végzett anélkül, hogy valami külső erő mozgatta volna — pl. ember vagy állat a kocsit —, élőnek számított. Bizonyára élőnek nevezték volna a mai autót vagy bármely más „önmozgó” gépet.

Külön figyelmet érdemel az első elbeszélésben a kerekek megjelenésének a leírása: „Miközben az élőlényeket szemléltem, láttam, hogy egy-egy kerék jelenik meg az élőlények mellett négyoldalt a földön” (1,15). Ez a részlet két képet idézhet fel bennünk. Az egyik: a leszállásra készülő repülőgép kibocsátja kerekeit: mintegy előbújnak a törzséből. A másik: ha egy űrhajó simán, azaz nem zuhanva, hanem lassan fékezve leszáll a földre (vagy bármely más égitestre), először nyilván nem könnyen elmozduló kerekekre ereszkedik le, hanem szilárd állványzatra, „lábakra” — rendszerint háromra, mert így a legbiztosabb. Amikor azután a benne levő „értelmes lények” megállapítják, hogy szilárd talajon állnak, s mozogni is akarnak, akkor bocsátják ki a kerekeket. ..

Van utalás ezekre a „lábakra” is a leírásban: „egyenes lábuk volt, de a lábuk talpa olyan, mint a borjú lábának a talpa” (1,7). A „láb” egyenessége nyilván azt jelenti, hogy térdben nem volt meghajlítható. Mégis láb volt; azaz a hosszúságának változtathatónak kellett lennie, mint minden állaténak. Erre azért is szükség van, hogy a gép vagy az állat a talaj esetleges egyenetlenségeihez alkalmaz- kodhassék. Az ilyen „egyenes láb” hosszúságának a változtatása egymásba tolható csövekkel lehet24