Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - Bognár András: Űrhajó a földön - vagy fantasztikus történet?

*

Tételezzük fel, hogy a szerző valóban megtörtént eseményt mond el.

Ezt a feltételezést jogossá látszik tenni egyrészt az, hogy JEZEKIÉL pontosan megjelöli a történtek időpontját; másrészt az, hogy érezteti, nincsenek megfelelő kifejezései az esemény leírására: világosan kimondja, hogy amit leír, az csak „olyannak látszik”, „hasonlít arra”, ami volt. Eljárása érthető: még a kétszáz év előtti embernek sem voltak pontos fogalmai az autóról, a repülőgépről, a helikopterről, a rakétáról vagy éppen az űrhajóról. Ha mégis látott volna ilyent, s le kellett volna írnia a látottakat, nyilván csak a saját, már meglevő fogalmait, szókincsét használhatta volna fel; s ha még lelkiismeretes is, hozzá kellett volna tennie, hogy leírása nem fedi a valóságot, csak „hasonlít rá”, „olyannak látszik”.

A JEHEZQÉL név jelentése „JHVH erős” vagy „JHVH megerősít.’' Viselője i. e. 597-ben harmincezer honfitársával együtt babiloni fogságba került, és az Eufrátész csatornája, a Kebar (a babiloni naru Kabaru) partján, a későbbi Teli Abhibh város mellett telepedett meg. Fogságának és Jehojakin király száműzetésének ötödik esztendejére, tehát i. e. 592-re datálja első vízióját, a hónapot és a napot is pontosan megjelölvén: tammuz (június-július) hónap ötödik napja.

Az 1,1-ben említett „harmincadik esztendő” valószínűleg az akkor megkezdett, új időszámítás kezdetétől számított időszak: i. e. 625-ben vagy 622-ben új dinasztia került hatalomra Babilóniában, elszakadt Asszíriától, s megvetette a későbbi óriásbirodalom alapjait.

A második vízió időpontja i. e. 591 elül (augusztus-szeptember) vagy áb (a megelőző) hónapjának az ötödik napja. A két eseményt tehát a szöveg szerint 390 nap választja el egymástól.

De valóban két eseményről van-e szó?

Ha a két leírást (1,1—28 és 10,1—22) összevetjük, alig találunk különbséget közöttük. Eltérést csak a kerub fogalmának a bevezetésében érzünk... Ezért arra is gondolhatunk, hogy a szerző ugyanazt az eseményt írja le kétszer: először még a hazájából magával vitt fogalmakkal, másodszor meg az asszír-babiloni mitológia karabi ill. kuribi (nőnemű alakban karibati) isten név-deter- minatívumot is felhasználva. JEZEKIÉL egész könyvében tárgy szerint csoportosítja erkölcsi és politikai tartalmú anyagát; írásában nem mindig követi az időrendet. Ezért lehetséges, hogy ott és akkor — most már az új fogalmakkal! — ismét leírja első „látomását”, ahol és amikor mondanivalója nyomatékossá tétele végett szükségesnek érzi. A kari bi-ku ri bi jelentése egyébként „áldó”, „közbenjáró" — bibliai leírásukat az I. Kir. 6,23—28-ban találjuk meg: Salamon templomának dúsan aranyozott díszei voltak.

További mondanivalónk szempontjából lényegtelen, hogy egy vagy két eseményt ír-e le majdnem egyformán a szerző; kevésbé fontos az is, honnan merítette fogalmait, szókincsét, kifejezéseit; sőt azzal sem kell sokat törődnünk, hogy valóban ő-e az események tanúja, vagy mástól — írásos vagy a közösség ajkán élő hagyományból — vette át történetét...

Az egyedül fontos: mi az, amit leír? Űrhajó látogatása-e a földön vagy fantasztikus elbeszélés?

Kérdésünkre alighanem csak ezt a módszert követve válaszolhatunk: a történetről le kell választanunk a biztosan mitológiai elemeket, majd tudatosan megvizsgálnunk, milyen mai képzeteket vált ki bennünk a leírás. Azaz: a mai tudományos-technikai és filológiai-régiségtani ismeretek, fogalmak és szókincs birtokában kell megkísérelnünk az esemény értelmezését.

A történés kezdete és befejezése (1,4 és 3,12—15) zajos: fényjelenségekkel kísért forgószélhez, viharfelhőhöz, földinduláshoz hasonlítja a szerző. Azt a valamit pedig, ami nagy robajjal, villogással érkezik és távozik „JHVH dicsősége” névvel illeti. Ez az elnevezés a jelenség különösségére, nagy- szerűségére hívja fel a figyelmet: JHVH az izraeliták egyetlen, mindenható, személy-istensége, s ami vele áll kapcsolatban, az numinózus:: magasztos, nagyszerű, „isteni”.

... A forgószél mindig zúgással, a vihar mindig mennydörgéssel és villámlással, a földindulás mindig nagy robajjal jár; a viharfelhő pedig jelenthet sötéten gomolygó gőzt, gázt, füstöt. Mai fogalmaink szerint: az a valami, ami ilyen jelenségektől kísérve érkezik a földre, és távozik innen, csak valamiféle „repülő tárgy” lehet: repülőgép vagy rakéta. Inkább talán az utóbbi, mert a rakétát körülvevő füstfelhőben fel-fellobbanó tűz mintha a leszálló „repülő tárgy” fékezőrakétájának a ki- és bekapcsolását jelentené, amit persze megint csak a mai fogalmaink szerint nevezünk így.

Ennek a villogó tűznek a forrása nyilván a „repülő tárgy” közepén levő „izzó-fénylő érc.” Nem biztos azonban, hogy a héber kifejezést éppen így kell értelmezni. A görög és a latin fordítás electrum = borostyánkő jelentésben veszi, utalva a borostyánkőnek már az ókorban is ismert tulajdonságára: dörzsöléssel könnyen az elektromos feltcltöttség állapotába hozható.

Érdekes játéka a véletlennek, hogy a mi „elektromos” szavunk és összes származéka — minden modern nyelvben! — ebből a görög szótól ered. Merész asszociáció, de talán megvan az alapja: a nyelvi kapcsolat esetleg valóságot takar. A „repülő tárgy” bizonyára bőven fel volt szerelve elektromos műszerekkel — állandó jelzője is a héberben: „villogó, villámló, fénylő, fel-fellobbanó, csillogó, cikázó” —, amelyek éppúgy szikráztak, villantak, mint a borostyánkő, ha ellentétes töltésű anyaggal közelítünk hozzá. A „hetven” görögre fordító közül talán még tudta valaki, hogy a héber kifejezést

23