Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Goór Imre: Akit a sós hullám elkapott (vers)
gyomrában vízbeholtak — pandúr-andandóri — táncot ropnak, aszott bokájuk sárgul. Kit egyszer a sós hullám elkapott, sülyedjen bár, ezerszer a gerincre csapódik fürge halként, vagy kezes halott gyanánt, az ördöngős kerengést újrakezdve. A kagylókürt felbúg: indulni kell! Papok, földmívelők, harcos, király és minden kövér zsiványok, szentek útján ő terel kopár mezőre minket: átvenni batyu inkat-lel kein két... Bóra bikája fut prüszkölve-bőgve s horpasztja, szívja bőrét változó vizeknek s a lengő lé s a cseppek függőleges kör ívein veretnek — hangjuk harangütés és mennydörejj, űzött csorda robajjá, áradás, haláljaj gáttépő keserve, légkalapács, remegő gépházablak, éhesek bosszuló harag-keserve — s kitörni, reményük ha van, az is szerény: szirtekbe harapott, mart, sírt remény. Körbeforgó vízcsepp, hullám a sorsa, kinek szívét az idő kézbefogta. — Föld anyja, síkok anyja, ember anyja, füvek, cserjék, páfrányok édesanyja, boltozódások, türemlések édesanyja, vizek, párák, ködök és fények anyja: tenger Idő, hullám, te törhetetlen! Omistól délre ében-rőt uszályok! fény-árnyatok kószál a villanó hal ezüstvértjén ragyogó terhetekkel. Kiköttök, megrakodtok, mennetek kell, ha drótkötélre fűzve orrotok a vontató motorja feldohog. Lopjuk magunkat, háborgó sanda áron, csak arra jók, hogy bordánk óvja meg merüléstől a mészkőtömböket s hogy a hullám permetgyönggyé gyötörve fölénk repeső szivárványt fuvolázzon. Színeiből kibontja reszketeg 2* 19
