Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - Ivan Pejcsev: Versek (Buda Ferenc fordításai)

bölcsők.

Vészes fény világa gyulladt, s csak te magad

mentél megszámlált töltényeiddel a rémületes tűzvész közepette, míg

ellángoltak a galambszárnyak, ellángoltak a csillagok, bölcsők,

kiégtek könnyeid.

Mentél,

csak mentél

megfoghatatlanul

dühödt zászlóid alatt,

magad is zászlóhoz hasonlatos,

erőszak és halál

cáfolatára tartogatva

az utolsó golyót.

Feledem hozzád szólt szavaimat,

feledem én az esőket, a zászlók fölött zuhogó

kérlelhetetlen záporokat. Feledem bevérzett utaidat, rozsdás puskáid eget ostromló abszurdumát.

Esztelenséged soha nem feledem.

Eszelős hűséged Bulgáriához és ama világhoz, amiért meghaltál S ma ismét élsz, halsz és újjászületsz.

3.

4.

Utolsó

fáradt lépteimmel veled legyek, hadd súroljon a zászlók és remény haragja. Megálmodtam kemény válladat, utolsó lépteim támaszát.

Erőtlen voltam, esztelen voltam — bocsáss meg. Fáradt léptekkel el nem érhető zászlóid haragja s a szabadság dühödt hite.

(Buda Ferenc fordításai)