Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Simonyi Imre: A végén (vers)
SIMONYI IMRE A VÉGÉN Úgy hírlik, hogy a végén József Attila már csak sírt. Nem is sírt, nem is ő sírt: folytak a könnyei. A könnyei sírtak. Ő már nem. Akkor már nem. A végén már nem ő: a könnyei ... . . . hogy Krúdy a végén már csak hallgatott. — Bár igaz, ő már korábban is hallgatott. — Az ágyúcső hallgat úgy a lövés előtti pillanatban. Korábban úgy hallgatott. Később úgy, miként az ágyúcső a lövés utáni pillanatban. Később úgy hallgatott. A végén, a végén már úgy hallgatott, mint a csend két robbanás között, ha szétfeszíti vállát, asztalra könyököl háttal a világnak, s egy üveg rizlingbe bámul . . . ... hogy Bartók a végén tiszta gyolcsinget öltött magára, s volt, aki látni vélte, amiként egy szárnyaló pentaton emelte a felhők fölé túl a csillagokon, egészen fel a pokolig . . . 16
