Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - Jókai Anna: A labda (regényrészlet)

— Hármashegyalja. Völgy. Minden reggel ide-oda zötyögött velem a villamos, teljesen hiába dolgoztam nyolctól ötig, teljesen hiába, ahogy éppen rendelték, irányítottam hat képzett statisztikust, lelkesedés nélkül, de lelkesedést megjátszva . . . tudja, ez milyen fárasztó?

— A nők nem szeretnek dolgozni.

Melinda gúnyosan biggyesztett.

— Hát én szerettem. De gyűlöltem ezt a „középstátuszt”: se fent, se lent... és beleszóltak. És nekem is bele kellett szólnom. És rám akaszkodtak. Kényszerítettek, hogy tegyek, apróságokat, csupa lényegtelen ostobaságot. De ha valóban tettem, nyíltan, valakiért, az igazságért, vagy egyszerűen csak az elveimért, rögtön előbújt az ellenklikk, és sose tudtam meg, ki volt, aki . . .

— De legalább hazament a családi fészekbe — Patkó színtelenül beszélt, inkább tapogatózva. — Szerencsére . . .

— Szerencsére — mondta Melinda, ugyanolyan hangsúlytalanul.

Szép férfi — gondolta. — Esztétikai megállapítás, érzelem nélkül. A többi nem tartozik rá. Elkezdene udvarolni, azaz leteperni, mert náluk ennyi.”

— No én ezt átengedem — mondta Patkó Béla és szíjas lett az arca — A törvényes hitvest. Minek is neki — gondolta a nő —, minek is neki, ezzel a külsővel? Még én is bedőlnék, ha nem

tudnám, amit tudok . . .

— Én is lehagytam — legyintett fölényesen — a férjféléket. . . Ballasztot nem cipel az ember. Ha már felfedezte ezt a csendes szögletét a világnak . . .

— Drága, keserves nevű Melinda — Patkó felállt, leszedett a fekete garbóról egy láthatatlan pihét. — Nincs szöglete a világnak. A labda mindenütt gömbölyű.

Átúszott az előcsarnokon a Kossuth-cigaretta füstjében.

Melinda utánanézett. Már pergett a nagydob az Aranyszobában.

Azért is megmutatom.

Ma éjjel telihold lesz. Telihold, nagy, szelíd foltokkal. Mint egy festmény, kifénylik a domb mögül. Hűvös, kerek korong. És én álmomban kiülök a szélére.