Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Jókai Anna: A labda (regényrészlet)
JÓKAI ANNA A labda* Melinda homlokára tolta a szemüveget. Megint könnyezett a szeme, pedig most nem sütött a nap. Talán sokat számolt. Egyeztette a leltárt a készlettel. Egy teljes héten át. Rókáné ki is nevette. — Nem szabad ilyet csinálni, te csacsi ... mire jó akkor a revízió? Naponta futkoshatsz megszámolni a hamutálakat, .. — Szeretnék kiindulni — felelte ő. — Tiszta alapból. Egyszer kiirtani a dzsungelt, hogy aztán könnyű legyen ... — Ccccc — mondta Rókáné, cigarettára gyújtott, fújta a füstöt a gyűrött sarkú kartonok felett. — Az én pénztárkönyvem valahogy mindig stimmel. Papír meg valóság ... ki hallott ilyet, a kettőt egyeztetni? — Csak egyszer — felelte Melinda — egyszer, ha sikerül... utána pihenés. Hajsza nélküli őszi napok . .. Rókáné sajnálkozva ingatta a fejét. Az igazgató bezzeg örült. Két kézzel szorongatta a kezét, mint a szövetséges katonák. — Éppen ideje, elvtársnő, felelős egyén kell ide... Még mielőtt széthordják a nép vagyonát. Patkó Béla, ismeri, nagy tudású, kiváló népművelő, afféle művészlélek, nem is kötelezhető, Rókáné, mint volt pedagógus, a precízségével felbecsülhetetlen, de az átfogó ügyintézés, ugye, felelős gondnok, felteszi az i betűre a pontot. Mert háromszor nyertünk vándorzászlót, valósággal pezseg itt az élet, ha nincs festés, különösen. A végén, már az ajtó előtt, közelebb hajolt, és megkérdezte: ...— és mit gondol, elvtársnő? Előnyösebb itt, mint a Statisztikai Központban? Vagy történt valami, gyermekem? Legyen hozzám bizalommal. Ebben a légkörben már nem egy kisiklott élet visszatalált... — Én a nyugalmat keresem — mondta ő erre —.ezért jöttem ide. A nyugalmat, semmi mást. — Nyugalom. Hát az van — mondta az igazgató bizonytalanul —, aki jól elvégzi a munkáját, nálunk nyugodt lehet. Egy hete nem jutott rá ideje, hogy megmossa a haját. Pedig Pesten pontosan eltervezte a képet: lágy, késő nyári alkonyat lesz, kitárja az ablakot, a vöröses fény táncol majd a fehér zománcon, barna, hosszú haját előrecsurgatja, mint kislánykorában, és selyemként úszik ez a haj a síkos kútvíz tetején. — Nem hurcolhatsz lavórt a szobádba, amikor van itt fürdőszoba — mondta Rókáné — és melegvíz, hetenként kétszer, öttől-hatig. Nem volt kedve sorbaállni a meszes kövön. Különben is: az a szegény gyerek, az a kis Kukac, naponta megjelenik, lekuporodik a székre, és addig beszél, amíg le nem jár az intézeti kimenője. Elküldte már kétszer is. De nem akar megsértődni. A Horváthék is kiabálnak: nem takaríthatnak festés után ugyanazért a pénzért, gumiharisnya nélkül. És igazuk van, akármilyenek is. Előbb ezeket a zavaros ügyeket elintézni, aztán . . . Mennyi lehet? Két hét, három? De utána a végtelenség, a „Nyugalom tengere”, nagy, ezüstös foltok, olvadó körvonalakkal, mint a Holdon. Masszírozta a homlokát, mosolyogva nézte a nagyajtót a szoba közepén: Kenderes István igazgató — nyomtatott betűkkel, egy plakát hátlapján. — Ideiglenesen — mondta zavartan Kenderes —, hogy tudják, hova forduljanak, ebben a felfordulásban. „Az én ajtómon is volt — gondolta Melinda — hatalmas névjegykártya, törhetetlen üveglap alatt. Z. Jajcza Melinda előadó. És volt idő, amikor még örültem is neki.” Kenderes ajtajáról leszerelték a párnatapétát, újra tűzik a varrás mentén, áttömik még egy réteggel. Minden szó kihallatszik, elfelejtették, szegények. — Azért jó lesz vigyázni — mondja éppen Katona. — Beépítették... az ilyenek mindig beépítettek . .. * Részlet A labda c. kisregényből 6
