Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - JEGYZETEK - Fábián Gyula: Aggódásaim
Aggódásaim Nyugtalanító kérdések foglalkoztatnak hónapok óra. Azt hiszem, nem állok egyedül újuló kételyeim kereszttüzében, mások, barátaim, közelebbi ismerőseim is megkerestek gondjaikkal a régi kedvvel vetettük magunkat a vitába. Úgy érzem, nem magunkért tettük. Lassan megfogalmazássá tisztul bennem az aggodalom s írássá érett a téma, amely őszintén és felelősségteljesen így vetődik elém, elénk, s azt hiszem, mindnyájunk elé: vajon hogyan és miben mutatkoznak veszélyei az új mechanizmus adta szabad lehetőségeknek s nem torzul-e bele a mi szocializmusunk e nagy gazdasági szabadságba s mire esetleg észbe kapunk nem lesz-e késő korrigálni az új hibákat? Két oldalról látom, tapasztalom a gyülekező veszélyt, egyik a gazdasági egyenetleneségek súlyosbodó ellentmondásai, másik ezek kihatása társadalmunkra, azaz új rétegek kialakulása, olyan vagyonilag a többség s az össztársadalom fölé növekvő rétegek létrejötte, amely hiábavalóvá teszi azt a hosszú szívós és sokszor kegyetlen harcot, amelyet az osztálytársadéi mák eltörléséért folytattunk az utóbbi évtizedben már hatalommal a kezünkben, illetve az államhatalom teljes támogatásával a gazdasági előnyöket élvezőkkel szemben. A történelmi negyedszázad utolsó évébe fordultunk. Huszonöt esztendő úgy száguldott felettünk és velünk, hogy alig-alig érkeztünk ráeszmélni egy-egy történelmi jelentőségű tettre, amely századok mulasztását, vétkét egyenlítette egyik napról a másikra. Elmélkedésre sem jutott elég idő, mert az igazi értékek megmérését gyakran megzavarták tudatos túlzások, torzítások, hiszen a forradalmi hatalom erejét, az igaz érdekében ható munkálását némelyek önérdekük, személyes nagyságuk, mindenki más fölé helyezkedésük számára fogták igába. Darabossá, töredezetté vált még e negyedszázados történelmi periódus is életünkben és ha tisztán akarjuk mutatni, magyarázni az elmúlt időket, úgy kell felosztani e korszakot, hogy 1945-től 1949-ig újjáépítés, 1950-től 1956-ig a hatalom megszilárdítása, gazdasági tervidőszakok kimunkálása, 1953 első megtörésével, de szinte egységesen végig a személyi kultusz túlzásai, torzításai, 1957-től 1962-ig talpraállni a gazdasági katasztrófa, nyugodtan leírhatom: nemzeti tragédia súlyos sebeiből, 1963-tól megkeresni, felkutatni és kidolgozni az új termelési lehetőségeket, amelyek a szocialista társadalmi rend alapján új vonásokkal gazdagítják a szocialista termelést és értékesítést, s elsősorban az elmélyült szakmai tudás igénybevételével munkálják ki az új termelési formákat és módokat természetesen és törvényszerűen ismét csak az össztársadalmi érdek javára. 1957-től legelső tennivaló volt a gazdasági élet megalapozása és a Párt egységesebb, hűségesebb, elszántabb seregének egybeválogatása. Amint a hatalom kérdése eldőlt, új formákat kerestek és találtak határainkon kívül és belül élő ellenségeink a céltudatos támadásra, és ez nem más, mint a beépülés és fellazítás, nemzeti múltunk lekicsinyeltetése szocialista kereteken belül, a legális meggazdagodás kiemelkedő, néha kirívó jólétének fitogtatása, ideológiában pedig a cinizmus meghirdetése. Kifejezetten a polgári .kispolgári életforma új kivirágoztatása és feltámasztása ez, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül, hiszen a kispolgár soha nem volt forradalmár, ő csak belopta a maga nézetét, ő csak bacilusgazda a kór terjesztésére s még magatartásának meghatározása elől is elzárkózik, s lehetőleg valami elérhetetlen álmot sejtet meg, ha kérdőre vonják, hogy hol, hogyan és miben jelölné meg világnézetét, ilyenkor mosolygósán így szól: „az én hámaz az én váram, hát nem az angol állampolgárnak van valahol igaza?” Azaz a válasz második felét maga változtatja tréfálkozó kérdéssé, mert az esetek többségében megszerzi az elnézést elvtelenségéért. Véleményem szerint a kispolgári ideológia az élet több területén átvette a kezdeményezést, divatot diktál az egész nemzetközösség számára és ez kórosan befolyásolja, sok esetben meghatározza az ifjúság magatartását. És mindezek szoros összefüggésbe kerültek az új gazdasági irányítás kínálta lehetőségek új útjainak feltárásával. A kispolgár elsőnek sorakozott elő gebinesboltot, kisműhelyt, aprócska kócerájt nyitni s néhány év múlása után ott tartunk, hogy nyolcvan-százezer ember keres ma Magyar- országon havi harmincezer forint fölött s ezeknek többsége nem akadémikus, nem egyetemi tanár, hanem ügyes, magát adminisztrálni pontosan tudó, nem politizáló, derék, jószándékú kispolgár. Mi bajom velük? Személy szerint nem akaszkodtam én egyikükbe sem. „Ezek legalább dolgoznak” — hallom a nem éppen jóindulatból fakadó védelmet érdekükben. Hát, íme, ezzel van bajom, ezzel a védelemmel is a többi között. Értelmiségünk egy része bizony ma is hajlamos e maszlag megevésére s nem hal bele formálisan, de maga is olyanná válik tőle, mint akitől kapta. Fogékony ifjúságunk számára pedig pusztító méreg, hiszen nem védekezni kell a beatzene ellen, azaz nem kell jobbat keresni, hanem ezt kell tálalni jobbnál-jobb változatokban, mert ,ha a Kossuth rádió közvetíti a beat-muzsikát, nem hallgatnak a fiatalok Szabad Európát — nincs modernség! Visszatérve még egy mondatban: tehát az autó új nemeslevél, ha úgy tetszik, új rang s amelyik ifjú nem kaphatja meg ez előkelőséghez való jogot, boldogtalan kirekesztettje lesz új társadalmunknak. 78
