Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Szekér Endre: Nagy Lajos stílusa

A Nagy Lajos-i stílus eszköztelenségét Kosztolányi is dicsérte: „Kopasz templomban áldoz az érzésnek, a gondolatnak.” Ezt egy példával illusztráljuk. Az „Utcai baleset” c. elbeszélésében a részvétlen, embertelen tömeget nemcsak a konkrét tény közlésével vagy éppen nem a túlzottan részletes írói analízissel mutatja be az olvasónak, hanem a beszéd hiteles, száraz kifejezésével:

Zúgás. A rémület új hangjai:

— Mi az?

— Mi történt?

— Még él?

— Borzasztó.

— Szegény asszony.

— Hogy ezek nem vigyáznak.

— A gazemberek!

— De talán a sofőr nem is tehet róla.

A természetes „utcai zaj”, a tömeg gyors kérdései jellemzik az áldozat környezetét s egyben vádlón ráirányítja a figyelmet a bámészkodók felelőtlenségére.

Jules Renard mondta azt, hogy a világosság az író udvariassága. Nagy Lajos „udvarias” író: tisztán fogalmaz, világosan építi mondatait, semmit sem hagy homályban. Az ábrázolt esemény, jellem a fontos. Szinte — mint Illyés Gyula is megjegyezte — röntgenszerű sugarakkal világít át mindent, hogy többet és pontosabbat tudjon az emberről. S ez a lényeg. A híres „Farkas és bárány” c. novellája a sokak által felelevenített állatmese motívumait használja fel. De ez agyagként vagy márványként az írószobrász kezében más alkotássá formálódik. Az elvont moralizálás helyett nagyonis konkrét mondandót fejez ki az ellenforradalmi korban. Figyeljük a nyelvi eszközöket!

Ütés. Reped a koponya.

— Hazudsz, vagy nem hazudsz?

Ütés. Szakad a bőr, törik a csont.

— Én hazudok.

— Ú-úgy? Hazudsz, kutya? Hazudni mersz?

Vágás. Csurog a vér.

— Hát hazudtál, griffmadár? Ugye, hogy van

apád is?

Szúrás.

— Van apám is.

— Ugye két apád is van?

Rúgás.

Jaj, két apám van.

A farkas és bárány története nem „mese” Nagy Lajos kezében. Drámát ír, éles „konfliktust” állít fel, sűrít, a cselekményt rövid kérdésekben és válaszokban fejezi ki. S a megalázott, meggyötört bárány sorsát olykor névszói tömörítéssel mutatja be: „Ütés”. „Vágás”. A rákényszerített vallomással eljut az abszurdumig („Jaj, két apám is van”). Nagy Lajos e drámai vallatás ábrázolásánál lemezteleníti mondatait, szinte csak szavakat dob oda. így fokozza a ritmust. így erősíti a dráma sodrását. (Ezt a hatást a leíróbb jellegű zárórésznél is részben megtartja: „Ütés, vágás, szúrás, égetés.”)

A tárgyilagosság, a hitelesség nyelvi kifejező eszközeivel akkor is él az író, amikor egy-egy időpontot, helyet, környezetet jellemez. Ezekben az esetekben nem „lírai” hangulatú hátteret fest, nem lágyítja a tónust, nem él „pasztelles” színekkel. Nagy Lajos kemény tussal vagy rézkarccal dolgozik. Például a „Január” c. elbeszélését így kezdi:

48