Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Ankét - tanulságokkal

hatatlan módszerű. Pl. a riportalany nem úgy beszél, tehát nem azt mondta. X se azt mondta (szembesítésre a riportalany távolmaradása miatt nem került sor), tehát a többi se.

A nyilatkozatok értékét az is devalválja — mondják —, hogy a nyilatkozóknak emberileg sincs hitelük. „Az itt ülők is, de a falusi társadalom is tudja, kik azok az emberek. Még ha élesebben vetette volna fel az író a problémákat, akkor sem lett volna sértő, hogyha a falu átlagembereit kérdezi meg. Ha az író nem a B. kíséretére támaszkodik, talán a cikk sem azt váltja ki az emberekből, amit kiváltott. Mert afaluban ez van: „az írónak van ott a neve, de B. elvtársnak van ott a véleménye.” Vagyis: az író hagyta magát megtéveszteni, félrevezetni.

Körülbelül ezen a ponton kezdődik az övön aluli érvelés. A személyi diszkreditálás

.........akkor azt

írja, hogy a harsogó nevetéstől és a szekérnyikorgástól ő egészen megrészegült. Kérem szépen, aki így ír és ilyeneket ír, félő, hogy nem a zajoktól, zörgésektől részegült meg, hanem először megkóstolta azokat a jó csillogó borokat.” Az a hír is szárnyra kelt a szerzőről, hogy tökrészegre itta magát, úgy kellett betenni a dzsipbe ... Ez természetesen nem igaz, de ha az volna is: faramuci dolog az írás hitelét az írónak az alkoholhoz való viszonyából levezetni ... Az egyik hozzászóló levélben panaszolta be az írót a megyei pártbizottságon. A másik megkérdezte a származását, mert a riport alapján úgy látta, hogy „egy nagyságos úrnak a fia, vagy legalább egy gazdatisztnek a fia.” A harmadik arra kérte „az illetékes szerveket, hogy tartsanak ellenőrzéseket az ilyen írások fölött...” A tanácselnök pedig úgy vélekedett, hogy író nélkül Is tudják ők a maguk bajait, problémáit, de a következtetést nem az írás alapján vonják le, hanem a fölöttes szerveik értékelése alapján. (Merem remélni, hogy is-is. A megdöbbenés és a felháborodás nem feltétlenül megölője a gondolkodásnak.)

„Sok igazság van benne ...”

Ha nagyon alapos akarnék lenni, a további hozzászólásokat árnyalatuk szerint kellene bemutatnom, ezt azonban — az írás korlátozott terjedelme miatt — nem tehetem. A színképet rendező ismérvekre azonban utalok. Két ilyen van. Az egyik mennyiségi: ki kevesebbet, ki többet, ki sokat elfogad a riportból. A másik minőségi: a riport továbbgondolásának a momentumait tartalmazza.

Az a jellemző ezekre a hozzászólásokra, hogy olykor egymással is konfrotálnak, sajátos módon mégis erősítik és kiegészítik egymást, mert képviselőik ösztönösen vagy tudatosan a jelen jövő-relációjában gondolkoznak és viszonyítanak. Ez különben már az író céljának keresésekor is felsejlett. Tájékoztatásul annyit még, hogy e gondolkodási séma és politikai magatartás képviselői a párttitkár kivételével értelmiségiek. Egy részük a faluban él, más részük elszármazott. Foglalkozás szerint van köztük tanár, pártfunkcionárius, tanácsi alkalmazott, muzeológus. Az idézetek előtt ezúttal nem jelölöm a foglalkozást, nehogy bármelyik hozzászóló kellemetlen helyzetbe kerüljön, ha recenziómnak netalán utórezgései lennének. (A szöveg hitele a magnetofonszalagokról ellenőrizhető.)

1. „Azt kell mondanom, hogy a cikk felvetéseivel sok tekintetben egyet kell értenünk. Egyet kell értenünk azzal, hogy erőlködik a falu. És örvendetes, hogy az író ezt az erőlködést észrevette . . . Én nagyon-nagyon nem háborodtam fel személy szerint a cikken.

2. „Az a véleményem, hogy a hibákat fel kell tárni, ha tetszik, ha nem, a hibáknak a gyökerét kell megkeresni. Akkor tudunk valamit tenni függetlenül attól, hogy vannak-e nekünk pozitívumaink vagy nincsenek. Nem jó, ha mi hasonlítjuk magunkat egy gyengébb vagy jobb faluhoz. Mi magunkat vizsgáljuk. amikor ezt a cikket olvastam, úgy éreztem, hogy — függetlenül a szélső pontoktól — nagyon jellemző a falunkra. Voltak olyan kitételek, amelyekkel nem értettem egyet én sem pl. hogy „a kocsma tele van részegekkel, nem különben a kultúrház is”. Odajárok én is, de nem vettem magamra. Gondolom, meg kellett volna érteni a falu népének is, hogy az író, amikor a véleményt leírja, azt nem ő mondja." „Szerintem szükségszerű, hogy bizonyos csoportok nem tartoznak a falu széles tömegéihez. Mert vannak olyan emberek, akiknek nem elég a kocsma vagy a kultúrház jelenlegi állapota, vagy a többi kisvendéglő színvonala”. „Egyébként az általános felháborodással kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy ilyet én nem tapasztaltam. Én nagyon sok emberrel beszéltem. (A rákérdezésre ötve- net mond), sok véleményt hallottam ... Az általános, amit ebből leszűrtem az volt, hogy sok pozitív dolgot nem említett az író, amit lehetett volna említeni, ellenben a negatívumokat, a hibás dolgokat felhozta.”

3. „Véleményem szerint egészséges a felháborodás, még akkor is, ha olykor szélsőségekben tör ki. Mert azt jelenti, hogy azok az emberek, akik felháborodnak, azok nem mennek el autóval valahova (ti. szórakozni), hanem szívügyüknek tekintik a falu sorsát, és fáj nekik az, amit a faluról mondtak, akár igaz, akár nem igaz . . . Nagyon sok igazság van ebben a cikkben. És nekünk a következőt kell figyelembe vennünk: Mi most ismerjük a szárnyalást, el is mondtuk, de ne legyünk egyoldalúak, mint a cikk, legyen meg a kontraszt bennünk. A hibákat, amiket a cikk felvetett, akár a községi szinten megoldhatók azok, akár egyénileg, akár kultúrtéren vagy a sportélet terén, a hibákkal kíméletlenül és következetesen le kell számolni . .

4. „Azt kérdezték tőlem, és én magam is feltettem a kérdést, hogy azok, akik a periférián élnek hányán is lehetnek tulajdonképpen . . . Elgondolkoztató. Lehet, hogy nem tízen, nem húszán, hanem

58