Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Ankét - tanulságokkal
többen .. . Summa-summárum, nekem az a véleményem, hogy ne öntsük ki a gyereket a mosdóvízzel együtt”. 5. „Énnekem az az érzésem, hogy pesszimista hangulatú a cikk. Lehet, hogy az írónak ez a tulajdonsága, s egy hét alatt ezt a szintézist tudta kihozni. Hasznosabb lett volna a hibák felnagyítása mellett azért a pozitív vonásokról is beszélni, mert állítom, hogy ez az erős oldala a községnek ... A pedagógusok többsége helybeli. Ezeknek az értelmiségieknek azon kell fáradozniuk, hogy a lakosságot felemeljék, de ebben a vonatkozásban nagyon apolitikus az értelmiség kiállása, a harcossága, mert a rokoni kapcsolatok rendkívül mélyek. Nem is mer semmihez nyúlni, mert a visszahúzó erők rendkívül erősek ... A beletörődés a konformizmus, a frázisokba torkolló kijelentések tömege hangzik el még sokszor tanítási órán is, meg a párttaggyűlésen is, meg a tanácsüléseken is. Akkor hogy beszéljen az egyszerű ember?! Én az értelmiség felelőssége után millió kérdőjelet tennék, mert addig a magyar falu nem válik szocialistává, amíg az értelmiség többet nem hajlandó tenni, ha óvatoskodik, ha konformizmus vesz erőt rajta ...” 6. Jó-e, hogy megíródott? ... Ha mindebből az szűrődik le, hogy „no, emberek, mutassuk meg ennek az írónak, ha még egyszer idejön vagy ide mer jönni, hogy mégse úgy igaz.. akkor az író elérte a célját 7. „ ... az emberről beszélt itt mindenki. Ha valamiben segít ez a riport, abban segít, hogy az embercentrikus szemlélet erősödik általa az illetékesekben. Az sem baj, ha az illetéktelenekben . . .” 8. „Haszon, hogy van-e haszon az írásból?... Óriási haszon van belőle. Ha egy társadalomnak érdeke volt, hogy önmagát megismerje, akkor egy szocializmust építő társadalomnak alapvető érdeke, hogy ismerje önmagát. És ehhez a megismeréshez hozzátartozik, hogy a valóságnak ezt az oldalát is lássa . . . Nem a rossz szándékot kell látni abban, hogy a valóságnak olyan arcát mutatták meg nekünk, amelyet alaposabban kell ismerni. Alaposabban, mélyebben kell elemezni, hogy a helyes következtetést tudjuk levonni ... Ez az ankét most nem alkalmas arra, hogy megmondja, hogyan kell kilépni. A politikus feladata elemezni a helyzeteket...” Befejezés helyett Ez után, mint az igazán jó irodalmi dolgozatokban, „két ellentétnek egy magasabb egységben való feloldása” kellene, hogy következzék: a szintézis. A tagadás és állítás, az elutasítás és elfogadás, a helyeslés és helytelenítés elemei, ellentétei azonban ebben a dolgozatban egyszeri szembesülés— ütközés után még nem oldhatók, nem egyesíthetők. Azért is meg kell fosztanunk magunkat a szintézistől, mert nem kevés a gondolatoknak a száma, amelyeket itt nem ütköztettem; észrevételeké, amelyek fölött a vitában is átsiklottunk; gondolatoké, amelyek meg sem fogalmazódtak, amelyek azonban szerves és nélkülözhetetlen részei volnának egy szintézisnek, de megmunkálatlanságuk miatt még nem illeszthetők abba. A kérdések, kételyek sokaságát keltette bennem a vita. Ezekből vetek papírra néhányat befejezésül a befejezés helyett. A FALU. A mai falu a negyedszázados fejlődésnek több ismeretlenű egyenlete. Sokat tudunk róla, de még nem eleget ahhoz, hogy minden talányát megfejtsük. Képtelenségnek tűnik, de nem az: a régi, a „sárba ragadt” őséről megbízhatóbb ismereteink vannak, mint az újról, amelyet a szocializmus kiemelt a sárból. Milyen rendező erők munkálnak a mai falu társadalmában? A kiegyenlítődés folyamatában kialakuló egyenlőtlenséget hogy értelmezzük? Anyagi vagy alkati eredetű a differenciálódás? Mennyiben maradványa a régi társadalmi tagozódásnak és mennyiben kezdete, kezdeménye egy újnak? Eszméinket, elveinket fel nem adva hogyan gondolkozzunk a mai falura annyira jellemző kontrasztokról? A PARASZT. „Most nem kell az embereknek gondolkozniuk” — mondja a riportalany. Eltekintve az árnyalatoktól, az átmenetektől és keveredésektől, három különböző tudat-típussal találkoztam a szövetkezetekben. Egyik a bérmunkástudat. Azokra a parasztokra jellemző, akik feladták tulajdonosi státusukat, akiket a szövetkezet csak mint munkaalkalom és kereseti lehetőség érdekel. Nem gondolkoznak a közös gazdaság dolgain és igényt sem tartanak erre. Elfogadták vezetőiknek azt a sugallatát, hogy „maguk emberek csak dolgozzanak, mi majd gondolkozunk.” E „munkamegosztás” kényelméért, némelyik szövetkezet parasztsága már súlyos árat fizetett. A nem-gondolkodásnak előbb vagy utóbb minden szövetkezetben ódiumai lesznek. Ahol a szövetkezet szervezeti kereteit a tagság a megőrzött magánparaszti érdekekhez igazítja (helyesebben: torzítja), ott a „szegény tsz — gazdag parasztok” a jellemző. Ezért a gondolkozásért, a magánparaszti tudat „korszerű” formájáért az állam fizet súlyos árakat. A harmadik tudattípus elemei ott ismerhetők fel, ahol a magánparaszti karakter jó vonásait (szorgalom, takarékosság, beosztás, tulajdontisztelet stb.) sikerült az új viszonyok közé átmenteni és a szövetkezeti demokratizmus keretei közt új vonásokkal gazdagítani. (Felelősségvállalás, áldozatvállalás, belátás, a közérdek és egyéni érdek normáinak betartása, a tulajdonosi szerepkör átélése és helyes gyakorlása stb.) A kulturált falu fogalmának leszűkítő értelmezése az, hogy mindenki tud írni, olvasni, hogy rádiót hallgat, televíziót néz, újságot olvas. Ez ma már a falun is olyan természetes, mint a városon, ne legyünk 59
