Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Ankét - tanulságokkal

szélsőségeket. Az olvasó így menet közben Is tudja, hogy mikor üdvözölje az éber közgondolkozás jó reflexeit, és mikor érheti tetten a sokkhatástól hirtelen felijedtet. . .

Megnyitójában a vitavezető úgy kommentálta a riportot, hogy „vitatásában több a felháborodott hang, mint az elégedett megnyilatkozás.” Először tehát a felháborodás szélsőségéről és a felháborodás okáról. Tekintettel a terjedelemre, csak a szélsőséget markánsan jelző momentumokat szedem ki a hozzászólásokból.

A kisiparos: „Minket kisiparosokat is nagyon kihozott a sodrunkból az írás . . .” „Kérem szépen olyat megírni egy községről, hogy az emberek szellemileg sötétek, a kocsmák tele vannak butákkal, bocsásson meg a világ, kérem! . . Továbbá: Az író ne tévessze szem elől, hogy „ezeknek a szellemileg sötét embereknek a munkássága révén jutnak ők megélhetőséghez, kenyérhez...” Végül: „ ... . mégegyszer hangsúlyozom, hogy én ezt nem írtam volna meg, mert a lakosságot nagyon-nagyon sért: . . .”

Az egyéni paraszt: „Kicsit magas lóról beszél az írás. Olyan eklatáns példákat hozott fel, ami megvan ugyan, de nem az az átlagos. Ilyen reklámszerűség ez, hogy ez van, ilyen is van, ilyet is láttunk. És idős néniket, bácsikat leszúr, akik nem tudtak tanulni, mert iskolába nem jártak, ha jártak is csak télen, mert nyáron, tavasszal, ősszel libát őriztek, s legfeljebb 2—3 elemit végeztek. Ez sértő, mert én is ezekhez tartozom.” Befejezésül pedig: ,, ... ez az írás megmarad a történelemnek, és 20 év múlva nagyon fogjuk szégyellni”.

A tanácselnök elismeri, hogy sok olyan való problémát vet fel a cikk, „ami a gyakorlati életben fennáll”, kifogásolja azonban az általános megállapításokat és tudja, hogy a riportalanyok nem beszélnek olyan hangon, „ahogy az ki van színezve. Éppen ezért föl voltam háborodva kezdetben és föl vagyok háborodva most is . . .” „En megmondtam az elejétől, hogy jégverés lesz ez az írás nálunk.” (Megjegyzés: A tanácselnök a riport előzetes vitáira céloz. írását az író a publikálás előtt megvitatta a község vezetőivel.) „Attól eltekintve, hogy jó szándék lehetett a cikkben, én nem értek vele egyet, még akkor sem, ha a megyei pártbizottság egynémely tagja egyetért. Nem volt szerencsés a cikk megjelentetése . . .” „Nekem az a véleményem, hogy nem segítette a fejlődést. És ami a fejlődést nem segíti, az nem is helyes . . .” „Én is nagyon sok emberrel beszéltem és közösen, a titkár elvtársnővel kellett meggyőznöm asszonyokat, akik azt mondták ’hogyha buták vagyunk, hogyha hülyék vagyunk, akkor ne legyünk jók véradásra sem!’

........Nem biztos, hogy a cikk megjelenésének hatására csökkent Madarason 50 százalékkal a véradás, de olyan is volt, hogy ennek hatására csökkent.” „A cikk megjelenése után nagyon sokan bejöttek ide és kérdezték: 'hát tűrjük ezt!!’ „Hogy a cikk sértő, azt nem vitathatja el senki, és az is igaz, hogy nem segítette a munkát. Még a politikai munkát sem . . .”

A tanácstitkárnő: „Nem tudom, kit sért ebben az országban, hogy az emberek lakodalomba járnak, búcsúba járnak, meg zabáinak. Engem nem sért, én örülök neki, hogy lakodalmat is tudnak csinálni az egyszerű emberek. Búcsúra össze tudja hívni a szülő a családot, mert van neki mit tenni az asztalra . ..” „Úgy érzik az egyszerű emberek, hogy amit ők eddig csináltak, azt az író lebecsüli . . . Nem győzött meg senki arról, hogy ez a cikk építő volna. Nem építő ebben a faluban. Ha van is benne olyan, amit el kell ismerni, el kell fogadni, de a tálalás — hogy így mondjam —annyira nem sikerült, hogy ennek a községnek a dolgozóit elég lesz nekünk felrázni abból az elkeseredésből, amibe őket ez a cikk hozta.”

A séma kritikája

A hozzászólás közül ez az öt mond a riportra határozott ,,nem”-et. Olykor eltérő meggondolásból’ de annál egyöntetűbben . . . Nem gondolom, hogy önkényesen járok el vagy túlságosan leegyszerűsítem a lényeget, amikor mind az öt hozzászólást egyazon gondolkozási sémába tartozónak tekintem. És a politizálás egyik karakteres válfajának is ugyanakkor. Vehemenciája, erős érzelmi telítettsége, szókimondása okán rokonszenves volna nekem ez a gondolkodási séma és politikusi magatartás, ha nem látnám a haladásellenes vonásait, amelyeket minden tetemrehívás élesen, érdesen kihoz. Ilyenek: a félreértés és a félrehallás; az írás elfogult, önkritikátlan és önkényes értelmezése: a közélet dolgainak leszűkítő felfogása, szektás kezelése és felszínes általánosítása; túlérzékenység a bíráló észrevételekkel szemben, agresszív fellépés a vitában.

A riportalanyok dehonesztáló vélekedéséért — „a kocsma tele van részegekkel és butákkal, nem különben a kultúrház is” — az író is hibás, mert leírta. Tényszerű megállapításokban alig érik az írót tévedésen (az előzetes vita jórészt kiszűrte a tévedéseket), de a tényeket is visszautasítják.

Az író a védőnő kíséretében megnézett egy tanyát, amelyben kriminális állapotokat tapasztalt. A vitában azt kérdezik tőle, hogy „gondolkodásban nem fogyatékos személy volt-e az a kismama, illetve édesanya, ahol ez a szituáció történt, ahol a bölcsődéből kilökték a gyereket? ... És egyáltalán, ezt a riportalanyt ki kutatta föl? Ki késztette arra, hogy ilyen riportalanyokat kutasson!”

Megdöbbennek, felháborodnak és inkább minősítenek, mint cáfolnak. „Az írónak nem szabad lett volna megírni ... Én kijelentem, hogy ez a megírás giccs ...” A Forrás címlapjára, amely „Irodalom, művészet, tudomány” Ígéretével ilyen írásokat közöl, azt kellene írni, hogy „propaganda, giccs, paródia.” A cáfolat — ha mégis rászánják magukat e műveletre — globális, és nyílt vitákban elfogad57