Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Márkus István: Egy mai falukutató töprengéseiből
A család belső munkájában — arra gondolok, amit maguk a családtagok, elsősorban az anya és az apa végeznek a család belső rendje, a gyerekek nevelése terén — mindenütt elválaszthatatlanul összefonódik egy sor fizikai és egy sor szellemi tevékenység. Ám az a szellemi munka, amit a család önmaga keretein belül végez: falun egyelőre apáról fiúra, anyáról leányra szálló hagyományos fogalmakon és tapasztalati ismereteken alapszik. A képzett értelmiségiek tevékenysége pedig kívülről, az állam oldaláról és megbízásából vagy az üzem sajátságos érdekei és szempontjai szerint kapcsolódik a családok életéhez. Pedagógus és orvos, könyvtáros és agronómus, tanácselnök és gyógyszerész, óvónő és a GELKA-szolgálat technikus-szervezője: mindnyájuk munkája a családok szükségleteihez is igazodik. De mindnyájuké kívülről, másik szférából. Bármilyen fontos és elismert, életbevágó és méltányolt munkát végeznek mindezek az értelmiségiek a caládok érdekében is, tevékenységük kívül reked a család világán. Művelődés és érdek Nem szeretjük egymás mellett látni a két szót. Mintha semmi közük nem lenne egymáshoz, sőt kívánnánk is, hogy ne legyen. Mintha az érdek felbukkanása a kultúra — különösen az olvasás, a műélvezés, művészeti kultúra — mögött, megszentségtelenítené a magasztos berket, ahol a szellem tanyázik. Pedig érdek nélkül senki sem olvas, tanul, tanít, művelődik; érdek nélkül senki sem nevelődik, és senki sem nevel. Persze mást kell értenünk a szón, hogy érdek, mint egyszerű anyagi érdeket. Beszéltem arról, miképp fest a mai magyar falu „érdekstruktúrája”. Egyfelől a családok, másfelől a mezőgazdasági nagyüzemek érdekvonala áll; a kétféle érdek egyeztethető és egymásba kapcsolható, ugyanakkor szembe is kerülhet egymással; mindkettő felett ott létezik és érvényesül, emezekkel is összefonódva, mégis külön érdekkomplexumként az össztársadalom fejlesztési és védelmi érdeke, amelyet az állam és annak szervei testesítenek meg és hordoznak. Kinek érdeke, hogy az emberek tanuljanak és művelődjenek? Természetesen: mindenkinek. Valódi össztársadalmi érdek ez. Mindnyájan a legnagyobb mértékben érdekelve vagyunk társadalmunk összes tagjának művelődésében. Minél több a képzett ember, a kitűnő szakmunkás, a nagyszerű orvos, a pompás tanár, a kiváló technikus, az invenciózus feltaláló, a precíz jogász, a körültekintő és mélyen kulturált igazgatási szakember körülöttem: annál jobb dolgom van nekem is. Egymás munkájának minőségétől függünk a nap minden percében: semmink sincs, amit ne mások állítanának elő számunkra. Csak abban vagyok érdekelve, hogy minél több embertársam minél képzettebb legyen a maga szakmájában? Mellékes, hogy azonkívül tud-e valamit, olvas-e, művelődik-e, tájékozott-e ország és világ, történelem és emberi lélek dolgaiban? Legmélyebb érdekem, hogy emberséges és javuló világ vegyen körül. Olyan, amelyben az emberek, azon kívül, hogy munkájuk fogaskerékként illeszkedik egymáshoz, nem maradnak közönyösek egymás iránt. Többet akarnak egymástól, mint árut cserélni áruért, részmunkát beváltani mások részmunkájára. A közműveltség: elemi közérdek. Az én kultúráltságom mindenki másnak érdeke, akivel így vagy úgy, közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban vagyok, és viszont. Azért is, mert az általános kulturáltság a gazdasági haladás gyorsulásának is elemi feltétele. S ezen túl: mert javaink mennyiségénél becsesebb életünk minősége. S ez mindenekelőtt a velünk ezer szálon kapcsolódó többi ember életének minőségétől, és minőségigényétől függ. Térjünk vissza a mai magyar faluba. Melyik konkrét, hatékony társadalmi szervezet testesíti meg hordozza, képviseli, követeli, sugározza a művelődés érdekét? A család? A tsz-gazdaság? A tanács? Milyen mechanizmuson át érvényesül a közművelődés közérdeke? Egy valami érvényesül valóban — és ez is nagy vívmány: a szakmai képződéshez és az iskolavégzéshez fűződő érdek. Ezt már tudják, vállalják, hordozzák, felnövő tagjaink számára közvetítik a családok. Száz és százezer család követeli meg gyermekétől, hogy elvégezze az általános iskolát, majd valamilyen szakmai vagy más középiskolát. Ezt a közérdeket — a szakmai iskolázódás össztársadalmi érdekét — már sikerült a családi kisközösségek szervezetével elfogadtatni, abba mintegy átültetni, a családon belüli hatásrendszerrel felerősíteni. De ami ezen túl van, sőt ezen túl kezdődik? A falusi közművelődés külsőleges fejlődéséről adatok tömegét idézhetnénk. De legalább ugyanolyan súlyú közvetlen tapasztalatot arról, hogy a művelődés nagy áramlata az utóbbi években (éppen az anyagi gyarapodás és konszolidálódás új hulláma idején) megrekedt. Egy sereg forma kiürült: kihalt belőle a tartalom. Iskolatípusok, tanfolyamtípusok, önművelési formák veszítették el vonzó erejüket. S ami a legsúlyosabb: a spontán tájékozódásnak, a nagyvilág, a hazai közügyek iránti érdeklődésnek az e lendülete, mely a felszabadulás utáni első időszakban erős volt, megtört. A bizonyítvány, a puszta iskolavégzettség sokkal fontosabb száz és százezer család szemében, mint a tudás, ami mögötte áll vagy nem áll. 52
