Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sütő József: A „kerítő” és az „ártatlan” Gertrudis

van is a királyné heves kitörésében, az alapvető motívum mégsem ez, hanem a „kerítőség” vádja, hiszen azonnal átkozza Bánkot és Melindát és Ottót is, mintakiknek ezt a vádat köszönheti.

Ugyanennek az „ártatlan“ magatartásnak a következetes megnyilvánulásai a haldokló Gertrud is szavaj is (IV/8.): „Nem érdemeltem. — majd „Ottó! Ottó! gyilkosom” és legutolsó szava: „így — ártatlanul!” Ezek a szavak részéről ismét a kerítőség vádjának a visszautasításai, mert úgy érzi, hogy Bánk elsősorban ezért ölte meg, hiszen a tőrdöfés előtti utolsó szava ez volt: — „kerítő”.

Halála előtti perceiben fellobog benne ismét a meráni ház lovagi hírnevének szenvedélyes féltése is. Elmenekülhetne Bánk elől, meg is kísérli, csak midőn az hazáját átkozza, akkor tőrt ragad, bár tudja, hogy a biztos halálba rohan.

Az egyébként gonosz, zsarnok királyasszony tehát Melinda elcsábításában nem „kerítő”, meglehetősen mentve van. Erre vonatkozhatnak Katona szavai is: „Gertrudist se reméljük angyalnak” — majd így folytatja — „csak tiszteletre méltó állapotja az, mely engem valamennyire mentségére késztetett”. Vagyis enyhébb színeket használ drámájában, mint amilyennek a történelemből megismerte.

A tragédiában éppen az előbb kifejtettek következtében világosan érezhető, hogy a bánt nemcsak a hazafiúi belső ellentmondások késztetik ingadozásra, hamleti tétovázásra tette végrehajtásában, hanem Gertrudis „kerítő” mivoltára vonatkozó gyanújának állandó bizonytalansága, illetve bizonyosságának és bizonytalanságának folytonos hullámzása is.

Kikben és hogyan alakul ki az a gyanú, hogy a királyné „kerítő”? Az udvari nép, amely előtt nem titok Ottó udvarlása, gondolhat éppen rá, s valószínűleg gondol is, mert látja, hogy a királyné mindenben öccse kedvében jár. így van vele Petur is. Feltevésük azonban csak nagy általánosságban mozoghat.

Erőteljesebben csakis a legérdekeltebbekben, Bánkban és Melindában éled a gyanú. Legelőször Bánkban fogamzik meg homályosan, midőn a palotába megérkezve megtudja Peturtól, hogy Melinda veszélyben forog. Minthogy Petur „setéiben” levő titokról beszél, sejteti, a királynéval való elégedetlenségről van szó, és hogy abba Bánk is „bele van keverve”, Melinda a jelszó. Természetes, hogy a nádor gyanúja rögtön a királynéra terelődik: „És ezért futom-e én az országot, hogy addig itthon fojtsák meg üdvösségemet? — talán | ez a királyos asszony ezért tetéz | munkákat munkákra, hogy szemem elkábulásakor, szívemben a benn | lakó becsületet megölje?”

Fontos itt megjegyezni, hogy ezt a hangosan végiggondolt sejtelmet, gyanúsítást Biberach valamelyik elfüggönyözött ajtó mögül hallja.

Másodsorban Melindában ébred ilyenszerű sejtelem. Összefüggést érez udvarhoz hívat- tatása és Ottó udvarlása között. Ezt a feltevést az okozhatja, hogy igen sértőnek érzi, amiért a hercegi udvarló őt az udvarban a ,,legegyügyűbb”-nek találja. Ezt az erős jelzőt még maga az ostoba Ottó is bántónak érzi („— bocsáss meg —” mentegeti magát), de nem gondolja, úgy megsérti vele, hogy Melinda rögtön gyanút fogjon. A megsértett Melinda gyanúját Ottóval azonnal közli (1/9.), s a királynénak is szemébe vágja (I/II.).

Benne ez a gyanú szerencsétlensége után teljes határozottságot ölt. Ő azzal a határozott tudattal ölhetné meg a királynét, hogy „kerítő”-vel végzett.

Ezt a Melinda által felvetett sejtelmet (IV/II.) Bánk is hallja és ez előbb már felmerült gyanújának újabb tápot ad. Melinda e szavait ugyanakkor hallgatja Biberach is.

Bánk gyanúja további alakulásában legnagyobb szerepe a fentebb elemzett (1/12.) jelenetnek van. Lelkében mélyen bevésődnek a „förtelmes asszony” e szavainak a tövisei: „Ki ekkor is még lemond, az oktalan-bolond”, de ugyanakkor hallja és látja a királyné dilemmáját is, mely „kétféleképpen” beszélteti. Bánk világosan felfogja a kétféle beszéd jelentőségét, ha keserűen gúnyolja is. Mert nemcsak a biztatást, a „kerítő felbújtást” hallja, hanem előbb tapasztalja a királyné Ottó elleni felháborodott haragját és fenyegetését is a Melindát ért támadása miatt. Gertrudis dilemmája, „kétféleképpen” való beszéde Bánk számára is végleg kérdéses marad olyan vonatkozásban, hogy állandóan visszaemlékezve rá, nem tudja határozottan eldönteni, „kerítőnek” vagy „ártatlannak” tartsa-e a királyasszonyt. Állandó kétségeinek, gyanújában való ingadozásának ez a jelenet a fő indítéka. Mert hiába kap Biberachtól az összeesküvőknél újabb, sejtelmeit alaposan megerősítő közlést (11/3.), a továbbiakban tétovázik ismét, nem biztos gyanújában.

Legszebb példája ennek szégyene után (■ 11/1.) való megrendítő nagy tépelődése(„Lelkem ingadoz határtalan | kétségek között s eszem egy nagy óceánban | lebeg veszejtve minden

csillagot”). Érzi, hogy amit eddig tud, nem elég. Melinda szavai:

.........a királyné | aludni

ment — álmos volt. Ádd vissza gyermekem, te nagy királyné!” ismét erősítik, felforrósít- ják gyanúját abban az irányban, hogy Gertrudis bűnös még „magában a tényben” is („Helyes, helyes meráni asszonyom!”). De a monológ további soraiban újra végighullámzik a tettre lendítő gyanú és a visszahúzó kétely kettőssége. Nem tudja elhinni arról a király43