Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sütő József: A „kerítő” és az „ártatlan” Gertrudis

néről, akit látott és hallott, midőn Ottót Melinda miatt a bíbor bemocskolójának nevezte és országaiból való kiűzésére is hajlandó lett volna, hogy mégis ilyen aljas „kerítő” legyen: „De istenemre, lehetetlen még is ez — Nem! nem lehet!... Hiszen Melinda úgy se tudja, mit beszél —Majd újra ugyanez a támpont („És a királyné álmos volt!”) feltüzeli egészen a gyilkosság gondolatának a megszületéséig („Épülj fel! izmosodj meg gondolat!”) De továbbra is jellemző kétségbeesett bizonytalanságára az a megszólítás is, amellyel Izodo- rától — hogy újabb bizonyosságot nyerjen — megkérdezi:„Egy szót csak, irgalmas lélek...” Mikor pedig megtudja tőle, hogy a királyné megbékélt Ottóval, összekapcsolja a Melindától hallottakkal: „Megbékélt: álmos is volt!”, s úgy látja, a királyné csak tettette az álmosságot, szándékosan hagyta magukra Ottót és Melindát: „Szépen kidolgozott csalárdkodás —” mondja és azt gondolja, most már világosan lát.

Tiborccal való jelenete alatt (111/3.) a másik vonalon a haza sorsa felett érzett felháborodására, a zsarnokságra terelődik át gondolata, s kap hatalmas indítékot tette elkövetéséhez. E jelenetben azért ugyanakkor „a maga panasza is beszél.” Katona itt olvasztja egybe véglegesen — nagyszerű művészettel — a zsarnok elleni lázadás és a „kerítő” elleni bosszú érzését. Miként a haza sérelmei, magukban nem volnának elegendők ahhoz, hogy tettét elkövesse, ugyanúgy e kételyekből sem tudna szabadulni. A haza és a becsület sérelme állandóan erősítgetik egymást, s csak egybefonódásuk ad akkora erőt, de nem biztonságot, hogy Bánk szenvedélyének legmagasabb fokán leszúrja a királynét.

Jellemző ugyanis, hogy Bánk még a királynénál sem érzi határozottan „megizmosodva” a gyilkosság gondolatát, és csak feltételes módban beszél: „Meg fogok tán nemsokára nektek fizetni jó név gyiikolói!” Ez is a becsületsérelem vonalán való bizonytalanság.

A tett után való visszarettenésében is megvan mind a haza, mind a becsületvonal. Rögtön felülkerekednek benne hazafiúi kételyei, midőn így sóhajt fel: ,,.. . de ne tapsolj hazám — ni! — reszket a bosszúálló —”, Ezt a visszarettenést családi becsületén esett sérelem jogos megtorlásának az érzésével próbálja ellensúlyozni: „Örvendj becsületem, lemosta mocskod a vérkeresztség . ..” de csak egy pillanatig tart ez is, a következőben már ismét így vallja be kétségét: „Ki! a tető mindjárt reám szakad.”

Katona mesteri módon tudja fejleszteni azt a komplex lélektani ingadozást, amely Bánkban lejátszódik. A hazai sérelmek síkjában a forradalmi és visszahúzó, lojális nemesi erők küzdelme, a régi és az új harca, de ugyanakkor a becsületéért vívott párbajban pedig a bosszú jogossága érzetének erősödése és gyengülése. A kettő együtt bámulatos lélekrajzi ötvözetében jelentkezik.

Az V. felvonás sok részlete, ha Gertrudot ,,kerítő”-nek tartjuk, meglehetősen érthetetlen marad, vagy feleslegesnek látszik. Viszont, ha „ártatlanénak találjuk, a felvonás minden mozzanata érthető, indokolt.

Bánkot a királynénál határtalan indulata átlendíti kételyein és bizonytalanságán, megöli a királynét, s ha újra fe! is támadnak szorongó érzései, az V. felvonás elejére összeszedi magát, jogosnak érzi tettét akár a hazáért, akár becsülete megvédéséért. Nagy határozott- sággal vágja oda méltósága jelvényét Gertrudis koporsóaljára. Ezzel a nem éppen lojális tettel azt akarja jelezni, hogy lemond rangjáról, szakít a „királyi székkel”, így adja tudtu! Peturékhoz, az „elégedetlenkedőkhöz” való csatlakozásának nyílt vállalását. Ezt látja ebben Mikhál is, ki pár perccel később „pártütő”-nek nevezi. Bánk főleg Tiborc szavainak a hatása alatt belátta, hogy a forradalmi erőszak elkerülhetetlen a királynéval szemben, („nincs itt más kigázolás”), de a nemesi felkelés helyett az egyéni zsarnokölést választja, így akarja megmenteni hazáját a polgárháborútól: „Felért az égre a sanyargatott | nép jajgatása s el kellett neki | akármikép is esni, hogy hazánk ne essen el polgári háborúban .. .”

Ez az elgondolása és érvelése azonban nem egyezik teljesen a nemesi összeesküvők felfogásával. Aki - szerintük - nem a„világ láttára”, nem nyíltan követ el ilyen tettet, az „alattomos gyilkos”, még akkor is ha a király maga állapítja meg Gertrudról, hogy „Ő hibás: | hiszen máskép nem ölte volna meg magyar”. A tett indoka jogos, de módja, formája elítélendő.

Hogy ezt jobban megértsük, nem szabad elfelednünk, hogy a Bánk bán bizonyos fokig ún. lovagdráma, de azok közül a legművészibb és ugyanakkor a legreálisabb is. A lovagdrámák kelléktárából még nem egyre akadunk benne (pl. Simon bán feleségének hetes ikrei, közülük hat kitevése, a színen való gyilkosságok, a gyakori átokmondások, altató és hevítő porok használata, mások beszédének kihallgatása, nagy szenvedélykitörések, a lovagias nőtisztelet, lovagi bajvívás stb.) Az egész drámát átlengi a XIII. század magyar lovagi világának a szelleme. A korrajz Katona egyik nagy erénye. A „századok lelkét” ki akarta és kis is tudta fejezni. Műve az aranybulla előtti kor levegőjét árasztja magából. Emberei igazi középkoriak akár parasztok, akár nemesek vagy királyok, akár magyarok, akár idegenek. Ez különösen áll az V. felvonásra.

így értjük meg, miért átkozza Petur „az alattomos gyilkost”, miért közösíti ki maguk közül. Az első fogalmazásban ez olyan erőteljes, hogy még önmagát is átkozza miatta:

44