Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Varga Mihály: Egy délután Borsos Miklósnál
„— Egy ilyen mozdulat nonszensz. De kinek tűnik ez fel? Ez a művészet elhitető ereje.” Kívül is, bent is félig-kész szobrok, kövek, márványtömbök. Az apró műterem közepén Németh László portréja. ,,— Mögötte van az ő igazi léte. A töprengő, önmagát kínzó, másért vesződő arc. Ő maga a dráma.” — Hogyan dolgozol? Mi történik benned olyankor? Nyugodt vagy? Szenvedélyes? magával ragad az alkotási láz? És mikor alkotsz? „— Általában délelőtt. És legjobban megkínoz az úgynevezett reménytelen fázis: amíg nem láthatom, mivé lesz az anyag a kezem alatt. Először volt az elképzelés, s félúton bizonytalanná válók. Nem géppel csiszolok: a gép buta. Pedig a csiszolás fáradságos és hosszadalmas munka. — Példaképek, minták, eszmények? Mondanál valamit erről? „— Már mondtam. A görögök és a régi olaszok. De mást is megemlítek: figyeljétek meg a katedrálisok legel rejtettebb zugait: hogy van az megcsinálva, kidolgozva. Pedig a mesterek nem is sejtették, hogy a technika jóvoltából egyszer még közelről is látni fogják a nézők azokat. Ez is minta előttem.” Ismét a kertben. Belerúg egy óriás malomkőbe. „— Más bélyeget gyűjt; én malomköveket.” Lepkék szálldosnak a virágágyak felett. Darabokban lógnak az ég apróraszakadt darabjai. Megnyúlnak az árnyak. Motorzúgás a nem messzi betonútról. „— Katasztrofális, hogy a fiatalok nem ismerik a természetet. Fogalmuk sincs, melyik milyen madár körülöttük. Csak a bömbölő táskarádiók, meg a motorok. Sehol a világon nincs ilyen: mindenütt üvöltő magnók, táskarádiók. Minek ez? Miért engedjük? Tudjátok, mivé vált Tihany? Az emberi ürülék és erőszak területévé.” Tölt a jóízű, hűtött csopakiból, azután invitál: menjünk fel az emeleti dolgozószobájába. Samu, a kutya követ bennünket a lépcsőn. — Milyen nagy itt a rend — mondom —, hol van a „művészi rendetlenség”, a bohémtanya? „— Az egy marhaság! A művész nem lehet rendetlen! A kereskedő segéd vagy a borbély lehet bohém, de az igazi művész nem! A művésznek a legkeményebb önfegyelemmel kell élnie.” Ha leírnám, milyen szép, mennyire különös hangulatú, egyéni arcú ez a szoba itt az emeleten, azt hinnék, túlzás. Beleülök a reneszánsz székbe. ,,— Nem úgy kell — mondja —, várjál, megmutatom; így a kardot pillanat alatt kiránthatták.” Vörös gerendák — „mint az olaszoknál” — kottaállvány, könyvek, állati bőrrel leterített heverő, népi kerámiák, szobrok, rajzok. „— Esténként itt ülök egy-egy órát, és nézem a semmit. A meditativ, kontemplativ 30
