Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Falu Tibor: Molnár János halála (elbeszélés)
bajt. Odaérünk férjemhez, így szóltam hozzá, menjél szépen hazafelé, mert nekem is sok dolgom van, és én az embereket se tarthatom itt, hogy miránk vigyázzanak, hogy ne bántsál bennünket. Újra fölkértem, hogy menjél szépen hazafelé, de ő nem mén. Én ekkor vittem egy darab kötelet, hogy kössék össze a kezét. Erre anyukám azt mondta, ki kell vinni a rendőrségre, hogy csináljanak neki valamit. Erre így szóltam: én anyukám már Bordányban többször megkértem a tanácsot, meg a rendőrséget, hogy csináljanak neki valamit, de ott se csináltak semmit, akkor itt még úgyse csinálnak. Ekkor az emberek elódták a kötelet a kéziről. Nehezen akart útnak kelni, de azért csak elment. Bementünk, láttuk, a folyosón a fűrészt összetördöste.a pokróc föl volt akasztva száradni, és nagykéssel két hasítást csinált egy méter hosszan rajta. Megint jött fényes kora reggel, ekkor tiszta józanon volt. így szólt hozzám: gyere haza kedves feleségem legalább csak egy napra, ne félj tőlem, nem bántalak, tudod, hogy aláírtam a papírnak. És egy szem italt sem ihatok, mert Simon főorvos úrhoz járok kezelésre, írt többféle orvosságokat, altatót is írt, most már bírok aludni is. Mert mikor otthon volt, sok olyan éjszaka volt, hogy nem aludt, de minket se hagyott, duhajkodott, ivott. Elgondoltam magamba, csak elmegyek, mert hallottam már, hogy rossz emberből is van jó. El is indultunk kerékpárral, de a legelső kocsmánál csak bementünk. így szólt hozzám férjem, te mit iszol. Én semmit nem kérek. De ő csak rendelt nekem süteményt, ő ivott pálinkát, és kis üveggel vett is. De nem szóltam neki érte semmit, úgy gondoltam magamba, 15 esztendőt kibírtam vele, ez az egy- nap csak hamarabb eltelik. Mikorra hazaértünk, a pálinkát csak megitta. Adtunk a jószágok nak enni, közben mutatta, hogy milyen orvosságokat használ. Én kérdeztem tőle, hogy azóta jobb-e. Ő azt felelte, sokkal nyugodtabban vagyok. Én aztán hozzáfogtam ebédet főzni. De ő közbe csak elment, hozott másfél liter bort. Én mostan csak eljöttem tőle estefelé. Megint jön, ekkor is józan, így szólt hozzám: hazajössz, mert most már csakugyan nem iszok egy szem szeszesitalt se, mert Simon főorvos adott olyan oltást, hogy egy cseppet nem kívánom. Én akkor hazamegyek, de nem most, csak a jövő évbe, mert most még sok intézni való van nekem itt, de csak akkor is, ha ilyenek nem fordulnak elő. Mert mán elég szégyent hoztunk magunkra. Mert ha még egyszer kezedbe veszed a kést, és jössz utánunk, akkor én biztosan úgy elmegyünk fiammal Budapesten túl, többet ne lássuk egymást. Beszélgetünk. Férjem egyszer így szólt hozzám: kedves feleségem, én megmutatom neked, hogy nem kell a télen dolgozni, és kipihenheted magadat. Ez a mondat nekem nagyon rosszul esett. Elgondoltam, hogy 15 esztendeig soha nem tudtam magamat kipihenni, mert 15 esztendeig 3 napig voltam ágybafekvő, és ekkor is így szólt hozzám a harmadik napon, hogy mért nem döglök meg már ott az ágyon. Férjem, mielőtt még el nem ment, így szólt hozzám, gyere látogassál meg itt Bordányba, egy hét múlva. Erre én azt mondtam, hogy ne várjál, mert ha esik az eső, akkor úgyse megyek. Nem is mentem, mert az eső esett. Ez a szó csak idegesített, nem tudom, hogy mi történik. Nem mentem haza, tudtam, hogy már szüretelnek, ha van bor, csak iszik, és akkor csak goromba. Én elgondoltam magamban, hogy én imádkozok. Én aztán el is imádkoztam két üdvöziégy máriját, és azt mondtam utána, édes jó Istenem, te látod már, hogy mennyit szenvedtünk fiammal együtt férjem végett, segítsél rajtunk, ha tudói. Ezután két hét múlva megjelent álmomba. Láttam, négy fekete lobogót vittek. Reggel fölébredtem, eszembe jutott, hogy én mit álmodtam, mert ilyet nem szoktam, és csak figyeltem tovább. Egy hónap múlva megint rosszat álmodtam. Két meztelen férfit láttam, és egy nádkéve talpon állt, tettem a tetejére egy csóva szalmát, és meggyújtottam, aztán bementem. Én reggel csak kimentem megnézni, amit álmodtam, de nem találtam azon a helyen semmit. Sem fiamnak, anyukámnak se meséltem el, hogy mit álmodtam, utána egész éjszaka jót pihentem. Következő este nyolc óra tájon történt. 1964. november 18-án este 8 óra tájon. Borús idő volt, az ajtóhoz koppanás hallatszott, én oda szóltam fiamhoz, hallottad-e, hogy mi volt ez. Erre férjem elkiáltja magát, Jankó nyisd ki az ajtót. Olyan hanggal, mint aki már odakinn gyilkolt volna. Fiam nem nyitotta ki az ajtót, férjem újból kajátott, Jankó nyisd ki az ajtót. Ekkor már én nyitottam ki az ajtót. Férjem ekkor jött be, köszönt, dicsértessék. Férjem ekkor így szólt hozzám, mi az mán feküsztök. Én azt feleltem, te is jobb lett volna, ha feküdtél volna otthon a jó helyen. Férjem ekkor belenyúlt a zsebébe, kivett fél csomag erős cukrot, és engemet kínált meg belőle. El kellett fogadnom, mert tudtam férjem szokását, hogy a fejemhez vágja, ha nem fogadom el. Újból nyúlt a zsebébe, és kivesz még két csomag cukrot. Kihajította az asztalra, és így szólt fiához, te melyiket választod, az erőset, vagy a savanyát. Fia a savanyát választotta. Férjem ekkor rákajátott, hogy nem az erőset választottad, no megállj! neked is véged lesz még az éjszaka. Ekkor anyuka is fölült az ágy szélére, és így szólt hozzá, hogy van mama. Anyukám felelte, megvagyok. Evvel fölkelt, és ballagott kifelé. Férjem így szólt hozzám, van-e levestek, mert én már egy hét óta nem főztem. Én erre azt válaszoltam, hogy volna levesünk, mikor te 14
