Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - JEGYZETEK - Joós Ferenc: Emlékezés ifj. Iványi-Grünwald Bélára
Emlékezés ifj. Iványi-Grünwald Bélára Mikor évekkel ezelőtt jártam Londonban, engedélyt kértem a British Museum igazgatóságától, hogy mint könyvtáros, alaposabban megismerkedhessem az intézmény világhírű könyvtárával. Napokon belül megérkezett a válasz. A látogatást engedélyezik. A továbbiakban forduljak dr. Czigány Lóránthoz, a könyvtár Slavica osztályának vezetőjéhez. A múzeum területét az utcától aranyozott lándzsahegyű vasrács választja el. A mi múzeumunk mindenestül beleférne. Jobbra-balra kiállítási termek. Mindenfelé hullámzó tömeg. Sétabotomra támaszkodva fel s alá jártam az embereket kerülgetve. Hála első világháborúban szerzett és holtomig viselendő „különös ismertető jelem”-nek, a Slavica osztályvezetője felismert, előre nyújtott jobbjával tartott egyenesen felém. Bemutatkozás helyett egymás nevét mondtuk. — Mr. Joós? — kérdezte ő. — Mr. Czigány? — kérdeztem én. Aztán rövid ismerkedő párbeszéd. Honnan jövök, melyik könyvtárban dolgozom? Mikor Kecskemét nevét kimondtam, Czigány megemlíti, hogy egy ottani tanárral levelező és könyvcsere kapcsolatban áll. Meg is nevezi: Dr. Várnagy Mihály. Hirtelenében el kell sorolnom, amit tudok felőle és értékes könyvtáráról. Aztán saját magáról beszél Czigány. Oxfordban végezte egyetemi tanulmányait. Rögtön a British Museumhoz került a könyvtár Slavica részlegének élére. Ebben a részlegben Kelet-Európa és a Balkán népeinek könyvkiadványait gyűjtik és őrzik. A gyűjteménynek több, mint fele magyar nyelvű kiadvány. Ezért kerestek a részleg irányítására magyar vezetőt. Itt lett ő, Pulszky Ferenc után, aki 1849-et követően dolgozott itt, a British Museum második magyar származású főtisztviselője. Mit szeretnék látni? A nyitott termekben vitrinekben kiállított könyvritkaságokat, kódexeket, kéziratokat láttam. A legendás hírű nagy olvasóteremre és a könyvtár belső raktáraira lennék kiváncsi. Megindulunk az olvasóterem bejáratát őrző egyenruhás segédtisztviselö felé. Csak igazoltan tudományos kutatást végző és erről belépőjeggyel rendelkező személyek léphetnek be ebbe a szentélybe. Czigány intésére az őr már utat nyitna, de vezetőm felkiált: — Nézze, milyen kicsi a világ! Még egy kecskeméti van itt, — és vezet egy kicsit hajlott hátú, borotvált arcú, kopasz, korosabb férfi felé. Iványi-Grünwald Bélának, a kecskeméti Művésztelep alapítójának fia, az Európa-szerte ismert történettudós áll ott. Elcsodálkozva fog kezet a véletlenül eléje sodródott másik kecskemétivel, velem. Arca felderül. Kérdezget: Mi van a Művészteleppel? Mondom, és elmondom azt is, hogy atyjának és a telep későbbi vezetőjének, Révész Imrének emléktáblája van a Műkerti alkotóház falán. A táblát Hermann Lipót leplezte le. Aztán a piarista gimnázium sorsa felől tudakozódik. Alig akarja hinni, hogy az állam és egyház között kötött megegyezés értelmében a kecskeméti gimnázium egyike azoknak a középiskoláknak, amelyek felekezeti jelleggel működhetnek ma is. Végül Zaboretzky építészről érdeklődik. Elmondom, amit kapásból tudok. Be kell számolnom a város fejlődéséről, művészi és tudományos életéről. Úgy tetszik, nem felejtett el semmit arról a városról, ahol gyermekkora több évét töltötte. Múlik az idő. Mindhárman belépünk az üvegkupolás nagyterembe. Iványi-Grünwald Béla elköszön és leül az egyik kutató asztalhoz. Én meg dr. Czigánnyal megkezdem körutamata könyvek labirintusában. Lépcsőkön, lifteken megyünk le s föl a vaspolcos betonhelyiségekben. Mesterséges világítás, szállító- kocsik. Barna köpenyes segéd könyvtárosok. . . Egyedül lehetetlen volna eligazodnom. Mindez azonban más lapra tartozik. Taán egyszer a híres könyvtárral való találkozásomról is szót ejthetek. Most Iványi-Grünwald Béláról,la külföldi tudományos körökben is megbecsült történettudósról szeretnék szólani. Hazaérkezésem után megkíséreltem itteni életének nyomait felkutatni. A piarista gimnázium évkönyveiben 1912/1913-tól található mega neve, Iványi nélkül, egyszerűen csak Grünwald Béla. A IV. osztályban 1915/16-ban — az évkönyv nem magyarázza meg, hogy miért — magántanuló. A többi osztályt, egészen az 1918/19-ben végzett VII. osztályig rendes tanulóként végzi. A Vili. osztály elvégzésének a további évkönyvekben sem rendes, sem magántanulóként nincs nyoma. Közepes tanuló volt, 2-es, 3-as, jó, elégséges rendű. A művészeti és irodalmi vonatkozású tárgyak érdekelték. Az ilyen tárgyakban dicsértékelőhaladását. 1918/19-ben a VII. osztályban magaviseletből „kevésbészabályszerű” jegyet kapott. Ez az utóbbi osztályzat gyanút keltett bennem, hátha valami proletárdiktatúra alatti állásfoglalás miatt nyomtatták ezt az iskola évkönyvébe a neve után. A proletárdiktatúra sajtójából szemelvényeket gyűjtve, azt hiszem sikerült megtalálnom a magyarázatot. Volt akkoriban itt a haladó gondolkodású diákságnak egy lapja, az Ébredőifjúság. Annak egyik szerkesztője Grünwald Béla volt. Mindjárt a diktatúra kezdetén rosszakaratú félremagyarázásokkal lehetetlenné akarták tenni a direktórium előtt a kecskeméti Diákszövetséget és lapját, az Ébredő Ifjúságot. A direktórium felismerte a való helyzetet, és 1919. április 8-án kelt rendeletével, Buday Dezső aláírásával engedélyezte 6 Forrás 81
