Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - JEGYZETEK - Sütő József: Hőzöngő-e Petur bán?

gyűlöli. Csak e zsarnokság, e lenézés magyarázatára jut ilyen gondolatra: ,,Egy oly teremtés, akinek nem ez | Hazája, — cinteremjeinkben a-| Kinek lenyugodott szülői nem tevék le csontjokat — ...| Bennünket szerethet-e?”

A Petur ellen emelt vádat Bánk sem gondolhatja komolyan, hiszen ő is eléggé meg van már győződve a királyné erőszakosságáról (ugyanebben a vitában mondja: „ez Asszonynak a hatalma büntelen |‘ Teszi azt, mit a közönséges zsivány | Talán fizetne életével is?!”). Bánk okfejtését mint különben gyenge érvet (Arany János szerint is: kapacitáció beligazság nélkül) meggyőződése ellenére akarja ügyesen felhasználni a lázadók megnyerésére, az összeesküvés megakadályozásására felelős államférfi minőségében.

A spanyol bojóthiak is idegenek, mégsem gyűlöli őket Petur. Sőt szereti, leghívebb barátainak tartja. Mikhált, az idegent küldi a királynéhoz bizalmas követnek. Régibb barátság szálai fűzik őket egybe (nemcsak azért fordul hozzájuk, hogy Bánk megnyerésében segítségére legyenek). Ez a barátság vezeti a spanyol Simont az összeesküvők közé, ezért „úszott a folyó szerint”, és ezéft sietett élete kockáztatásával is Peturhoz, „hogy . . . veszély közt lenni hallja”.

Petur igenis szenvedélyesen gyűlöli az idegeneket, de csak a merániakat. Téved tehát Gyulai Pál, midőn ilyen erősen fogalmaz: „az idegenek iránti gyűlölete csaknem monománia”. Nem rövidlátó sovinizmusról van itt szó, hanem a felismert ellenség gyűlöletéről. Ez pedig nem negatív vonás, nem fogyatékosság, hanem érdem. Az idegengyűlölet különben sem csak Petur jellemző vonása volna a drámában, hanem mint Mikhál szavaiból tudjuk, a köznépé is. Azonban ez is a merániak harácsolásá- val magyarázható.

Úgy érezzük, még asszonyellenessége is elsősorban inkább csak ennek a királyasszonynak szól.

Katona szövegének tüzetes elemzése után túlzottan sötét tónusúak Peturról azok a megállapítások is, hogy szűklátókörű, kissé korlátolt, nem látja a realitásokat, főleg pedig, hogy csak a nemesi elégedetlenség szószólója, csak a nemesi sérelmekkel törődik, a népet nem látja meg, semmi köze a néppel. Túlságosan szimbolikusan szoktuk ilyenkor értelmezni azt a tényt, hogy a drámában Petur „nem találkozik Tiborccal”. Ha nem rendelkezik is olyan széles horizontú látkörrel, mint Bánk, azért korántsem korlátolt vagy szűklátkörű. Nem szájai összevissza szenvedélyesen, híres kifakadásaiból kiderül, tudja, miért harcol, a célt is látja. Szavaiban nemcsak nemesi gravámenek vannak, de megtalálható bennük az egész akkori ,,querela Hungáriáé”. Sőt érdekes, hogy ő is, miként Rákóczi híres kiáltványa, először a nép sérelmein kezdi, csak azután szól a törvénytiprásokról, a nemesség szabadságának a korlátozásáról. Talán Katona nyelvének tömörségével magyarázható, hogy kissé rejtve maradnak ezek a vonatkozások, és nehezebben vesszük észre, hogy Peturnak határozott forradalmi programja van. Ha jobban figyelmezünk szavára, megértjük, hogy sérelmezi:

1. ,A népnek a merániak által való kiszipolyozását („Panaszát | Nem hallod elnyomatott | Hazádnak és nem látod, mint potyog | Hazádfiainak orcáján le könnye? | Ez a merániaknak izzadoz; | Amaz merániaknak a hasát | Hizlalja vérverejtékével; ez | Bőrét siratja, mert merániak | Takargaták be abba testöket.”).

2. ,A magyar nép fiainak idegen érdekekért idegen országba, igazságtalan támadó háborúba való elvitelét („...a szegény Micziszlavicz Miciszláv | Mit véte, e meráni büszke asszony | Hogy tartományait kívánja el? | Bánk bán! barátaim! a szülők Pólyák- | Ország felé néznek kisírt szemekkel, | Mert tán fiuk Endrével ott veszett. . .”).

3. .Ugyanakkor idehaza a meráni zsoldosoknak a magyar nép által való költséges

tartását, azok garázdálkodását (

........kihúzta a szegény | Magyarnak a kezéből a kényért, s

azt | Megette a meráni fegyveres . ..”).

Gondoljunk csak a Katona korában is meglevő beszállásolásokra, „porcióra” és „forspontra” e két sérelemnél. Vagy méginkább a 48-as tizenkét pont 10. pontjára.

Ez a három panasz nyilvánvalóan nem a nemesi osztály sérelmeire vonatkozik, hanem igenis a nép szenvedéseinek, bajainak a meglátásáról tanúskodik. Igaz, hogy a költő itt csak tömören, mintegy madártávlatból érinti e bajokat, de csak azért, hogy majd részletezve annak az ajkáról szakadjanak fel ismét Bánk előtt, aki e bajokat nem felülről szemléli, hanem bennük szenved, rajta csattannak. Ez éppen a művészi megoldás.

Végül 4. a merániak pazarlásainak a fel panaszolása is ott van („Honnan volt az a kincs?!” — mondja Petur Bánknak a Thüringiába küldött ajándékokról — „Bánk, nem felelsz? — | Tulajdonunkat élvévé s od’adta a hazájabeli cinkosainak . . .”). Ez is csak a nép számláján futó panasztétel, hiszen ő a „misera plebs contribuens”, az adózó.

Csak ezután, a nép bajainak elsorolása után jönnek a nemesi sérelmek, ha Petur osztályhelyzeténél fogva, érthetően valamivel hevesebb hangsúlyt kapnak is nála: 1. ,a magyar nemesek várainak lebontása, meráni fegyveresekkel való megrakása, 2. ,a magyar nemeseknek a hivatalokból való elbocsátása, helyette üres címek osztogatása, 3. ,a nemesség szabadságbéli jussainak a korlátozása.

Az sem Petur rövidlátását mutatja, hogy észreveszi a királynéban a magyar nemeseket megosztó ravaszságot („divide et impera”): Jól tudja „azon mindennapi | Fogást, mikép kelljen az alattvaló | Nagyoknak orrára az édes reménység | Üvegszemét nevetve tenni fel . . Sőt éppen Bánnal kapcso76