Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Szekér Endre: Fábry Zoltán példája
SZEKÉR ENDRE Fábry Zoltán példája „Az író ír. De írása tett. És az igazi író-tett, az igazi szó csak példaadás, állásfoglalás lehet. A példaadás, állásfoglalás tétje: az ember, az élete.” (Fábry Zoltán) I. „MAGÁNYOS STRÁZSA” Fábry Zoltán a Stószi délelőttök című kötetének bevezetőjében vall életének, írói magatartásának töretlenségéről, változatlanságáról. Az első világháború rettenetes „nyár-éjszakája”, Ady figyelmeztetése óta ő ott áll a vártán, a stószi őrhelyen. Változatlan éberséggel és változatlan következetességgel hallatta és hallatja szavát „fegyver és vitéz ellen”, az elembertelenítő háború és az elaljasító fasizmus ellen az írói szó fenyegető-figyelmeztető erejével. Ő „ember az embertelenségben”, ahogy Ady híres versét idézte évtizedek óta. S „magyar az űzött magyarságban”. Hosszú évtizedek üldöztetése ellenére Fábry meg tudta őrizni szocialista hitét, eszméit. Igazi ember tudott maradni. Mert ez sem volt a legkönnyebb feladat századunk megpróbáltatásai közepette. Fábry Zoltán — mint „mag hó alatt” — meg tudott maradni tisztán, s felmutatja nekünk élete és életműve nagyszerű példáját. Ezt a töretlenséget, ezt a hitet, ezt az emberséget kell megtanulnunk Tőle többek között. Ahogy Czine Mihály vallott Fábryról: „Neve mérték: emberség mértéke. Magatartása, őrtállása: példa.” „Állok felváltatlanul ugyanazon a vártán egyazon ellenség — a katona, a szolda- teszka, a háború — ellen. Újra csak magamat ismételhetem, a stószi őrhely tegnapi jelszavát, intését, sugallatát: . .. Fegyver s vitéz ellen éneklek. Az kit írtam, nem mulatságból írtam. És nem magam. Itt nem én beszélek. Hullák és némák, vakok és gyilkosok vádoló beszéde ez, akik szót kérnek, amikor gonosz indulatban, az utánam az özönvíz felelőtlenségével az élet urai újra hullákká, némákká, vakokká és gyilkosokká teljesítik ki az embert. Vegyétek: ez a mi mondanivalónk. Ennyi a mi értelmünk és örökségünk! Fegyver s vitéz ellen éneklek .. . Add tovább!” (Fábry Toltán: Stószi előszó). A kor igazolta a jövendő-látó írót. Fábry két világháborút ért meg, végigszenvedett néhány börtönbüntetést, átélte az „önként, kéjjel ölő” fasizmus borzalmas éveit is, de ahogy Pilinszky is ráírta a koncentrációs lágerek falára, hogy „et ressurexit tertia die”, Fábry is bízott a szellem, a humanizmus erejében. És sokszor csalódva újra és újra fájdalmasan, szenvedélyében a görög tragédiák kórusának viszsa-visszatérő gondolataihoz, figyelemeztetéséhez hasonlóan: nem szűnt meg szólni a stószi vártán. 60
