Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Major Máté: Szent Antal u. 67.
tájú, azt hiszem, „kelim” kispárnákat akasztani a támlájukra, hogy kissé vendégmaraszta- lóbbak legyenek. A szobához megfelelő más textiliák is tartoztak. A padlón mintás-színes gyári szőnyeg feküdt, az ablakokon földig érő bársony vagy plüss „szárny”-ak között áttetsző csipkefüggönyök lebegtek. A többiben is, a reprezentálás mértékének megfelelően. Másutt a függönyöket az ablakszárnyakra rézkampókkal és rudakkal kifeszített, ugyancsak áttetsző, „vitrázs”-ok helyettesítették. A díványra néhány tarka párna került, az ebédlő- asztalra piros plüsstakaró. A külső-belső ablakrétegek közé — ősszel-télen — keményre tömött, vászon huzattal bevont, négyszögkeresztmetszetíí ablakpárnákat tettek, óvszerül a hideg levegő ellen, sőt az ablakkereteken kis kampós szögekre karikákkal akasztott, és a parapetet a padlóig borító „ablakvédők” is lógtak. Ezenfelül az ablakok belülről faspalet- tákkal voltak teljesen lezárhatók. Az ebédlőből nyílott, most már a homályos belső épületszárnyban, szüleim kétablakos hálószobája. Ennek nem volt ajtaja a folyosóról, hanem csak az ebédlőből, illetőleg az utána következő szobából volt megközelíthető. Itt a teljes szimmetria uralkodott. Középen, a hátsó faira merőlegesen, szorosan egymás mellett állott a két házastársi ágy, fejtől magas felépítménnyel, melletük kétoldalt a márványlapos, fiókos-ajtós— ugyancsak felépítményes— éjjeliszekrények. (A márványlapok sarka olyan éles volt, hogy még alig értem el magasságukat, máris úgy bevertem egyikbe a fejem, hogy a heg fehér nyomát hosszú időn át hordtam homlokomon — egy kis fantáziával még ma is látom). Az éjjeliszekrényeken egy-egy réz gyertyatartó volt, nagy stearingyertyával, mert este, elalvás előtt ezek égtek. Apám néha még olvasott is gyertyafénynél, de csak újságot. Könyvet, sem este, sem nappal, nem emlékszem, hogy olvasott volna. (Jobban szerette a baráti társaságot, de később már azt sem.) Az éjjeliszekrény-fiókokban apró holmik, gyógyszerek, jórészt házikészítmények. A „liliomolaj” például, mely liliomszirmokból készült, és — a megrágottkenyérhéj pép mellett — sebre, gennyes daganatra egyképpen kiváló orvosságnak bizonyult, s talán egyetlen piperecikk,a vazelin stb. Apáméban szemüveg, bajuszpedrő, bajuszkötő — jó darabig kaskiásra kunkorított bajuszt hordott — ez utóbbiakat reggelenként, hivatalba indulás előtt használta — és más ilyesmik. Lenn pedig az a bizonyos edény foglalt helyet. (A higiénia magas fokára utal, hogy mindenkinek saját, megkülönböztethető edénye volt. Ezt már este, lefekvés előtt is használta, mely aztán az ágy alatt párolgóit reggelig, amíg a takarításra sor nem került). Az ágyakkal párhuzamos két fal mellé simult egy-egy ruhásszekrény, lábtól pedig az én fémből készült, hálóval zárható kiságyam, melyet kb. tíz esztendeig használtam. A két ablak között, a folyosó felőli falnál, talán apám íróasztala állt, de erre nem emlékszem határozottan. Szüleim hálójából a nappali, a mindennapi, a közös tartózkodás helyiségébe lehetett lépni. Ennek is két ablaka volt a folyosóról, mint a hálónak, Különös, hogy ennek a szobának berendezésére emlékszem a legkevésbé, holott a legtöbbet én is ebben tartózkodtam. Kétségtelen, hogy közepét nagyobb, ugyancsak kihúzható asztal foglalta el, „közönséges”, azt hiszem, thonetszékekke! körülötte. A két ablak között dívány volt, mellette a konyha felőli oldalon pedig anyám varrógépe állott, tetején ládaszerű védőfedővel. Erre — mint posztamensre — gyakran felmásztam, és hősi pózban — egyik lábam előre, jobb kezem a szívemre szorítva (vagy magasba lendítve) —én voltam Vásárpeji (azaz Vásárhelyi) Pál, akinek ilyesféle szoboralakját levelezőlapról reprodukáltam — köztetszésre. A varrógéppel szemközti oldalon, egészen a konyhaajtó melletti sarokban, a vastag határfalba polcos faliszekrényt mélyítettek. Ez a sarok volt kedvelt üldögélési helyem, egy kis, pirosra festett játékasztal mögé helyezett alkalmatosságon, hogy a szórakozást az egészségügyileg hasznossal összekapcsoljam. (Azóta is szeretem az ilyen halmozott élvezeteket). Ezeken kívül itt kellett, emlékezetem szerint, két ágynak, két bátyám hálóhelyének is lennie. Az egyik alighanem merőlegesen az ablakos falra, a sarokban, a hálószoba válaszfala mellett helyezkedett el, a másik talán a határfaí mentén, tehát párhuzamosan az ablakkal. A szobákat kísérő „L” alaprajzú, üvegezett folyosó könyökében, a szögfelezőre merőleges iemetszéssel, bővület szolgált egy fehérre mázolt garnitúra — fonott asztal, két karosszék és két iksz-lábú fapad — elhelyezésére. Ez a garnitúra nyáron a „dísz”-kertbe került, az egyik nagy orgonabokor-csoport elé. A szobákat tartalmazó, magasabb-szélesebb, folyosós épületrészhez, annak egyenes folytatásaképpen, helyiségsor csatlakozott egészen a mélyebben fekvő gyümölcsös-veteményes kertig. Ebben volt, elsőként, a konyha, mely közvetlenül, ajtóval kapcsolódott a nappali szobához. A konyhának a járulékos helyiségek sorát kísérő, hatszögű téglával burkolt (illyennel burkolták az utca járdáit is) és orgonasövénnye! meg akácfasorral szegett járdára nyílott a gazdasági bejárója. A konyha közepén, tengelyében a bejárónak, a hátsó falhoz építve terpeszkedett a falazott tűzhely, tetején két- vagy négytyukas platóival. (E lyukak egymásba illő gyűrűkkel tetszés szerint bővíthetők, szűkíthetők voltak, a legbelső gyűrűket kis, mélyített, füles tárcsa zárta.) A „sparhert” hátsó reszté magasabbra falazták, 34
