Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Major Máté: Szent Antal u. 67.
MAJOR MÁTÉ Szent Antal u. 67. E 67-es számmal (Baja város 1949-ben kiadott térképén 67—69-cel) jelölt ház — szülőházam. Szüleim hetedik gyerekeként, 1904. augusztus 3-án reggel 6 óra tájban itt láttam meg a napvilágot — amennyiben nem volt borult az ég (ilyen rossz ómenről, szerencsére, nem tudok). Édesanyám sok évvel később — amikor gyerekei közül utolsóként maradtam a szülői házban, úgy érezte, az ő vigasztalására is — bevallotta, hogy éppen mert már a hetedik lettem volna, nem nagyon örült jövetelemnek. Sőt — hithű katolikus volta ellenére — néhány nagyon forró fürdő segítségével még elrekkentésemet is megkísérelte. Én azonban, úgy látszik, makacsul ragaszkodtam az életre már megszerzett jogomhoz, és nem hagytam magam, s amikor eljött ideje, bizony csak előbújtam rejtekhelyemről. Ne tévesszen meg senkit, hogy én is — mint annyi sorstársam — üvöltve érkeztem e világra, ez nem megbánása volt makacs ragaszkodásomnak, csupán a nagy kontraszt brutális hatásának következménye, mely kontraszt a békés, védett, meleg, sötét anyaöl és a nyugtalan, rögtön támadó, hűvös és fényes napvilág között az első pillanatokban, nyilván, rettenetes volt. E megrázkódtatás néhány órája után, természetesen, azonnal ismerkedni kezdtem tárgyi és személyi környezetemmel, ha jó időbe tellett is, amíg nagyjában-egészében meg is ismertem. Első ismerősöm nyilván jó Anyám volt, akinek felejthetetlen ismeretségét minden csontomban, egész húsomban, véremben, ösztöneimben világosan éreztem — érzem ma is. Első idegen nőismerősöm pedig Mezsnyák néni volt, a bába, bár ez számomra, a női nemet illetően, még semmiféle érdekes tapasztalattal nem járt. A tárgyi és személyi környezetemmel való ismerkedés történetét természetesen nem tudom felvázolni. Kétségtelenül egyszerre ismerkedtem a házzal, a „dísz”- és a gyümölcsös-veteményes kerttel, meg közelibb és távolibb családom tagjaival, úgyhogy amikor hat éves koromban elköltöztünk innen, a házat, kertet és családomat többé-kevésbé jól ismertem. Míg családommal ezután is tovább ismerkedhettem, a házzal, kerttel való ismerkedésem ideje I 910-ben lezárult, s ezért — pusztán emlékeim alapján — előbb erről próbálok egyet és mást elmondani. Későbbi Szent Antal utcai 25. és 49. számú ugyancsak bérelt házaink — és egyéb tapasztalataim — alapján állíthatom, hogy Baján, jórészt a XIX. sz. második felében és a XX. század elején, jómódú polgári, fél- és egész- „úri” családok olyan házakat építtettek, melyek szinte típusszerűen hasonló telek-beépítéssel és alaprajzzal — helyiségkapcsolatokkal — elégítették ki az akkori igényeket. A típus ismertetésére jó példa szülőházam is, melyet a következők során megpróbálok leírni, annak ellenére hitelesen, hogy egészen pontosan nem is emlékszem rá. Ház és kert A 67. számú ház, a Szent Antal utca szélesebb szakaszán, a Szállásvárosi Állami Elemi Népiskola épületével „srévizavi” viszonylag nagy, a szomszédokénál jóval nagyobb telken állott. A telek utcai mérete, térképről durván lemérve, kb. 33, mélysége kb. 75 méter volt, és a terepszint jó méteres visszaugrásának megfelelően, nagyjából egyenlő két részre tagolódott, a felső „dísz”-kertre és az alsó, gyümölcsös-veteményes kertre. A felső részen épült a ház, fordított „L” beépítési-elrendezésben, éspedig úgy, hogy az „L”-nek rövidebb szára az utca vonalán feküdt, a telek nagy mérete miatt nem egészen fele hosszában. A telek utcai határának többi részét kerítés zárta, s kötötte a házat a szomszéd — a Posta néni háza — tűzfalához. Az ,,L”-nek hosszabb szára a telek északi határvonalán futott végig, tömör fallal a szomszéd — a Teliér néni háza — felé. A lakásrész magasabb—mélyebb tömbjéhez, a járulékos helyiségek alacsonyabb-keskenyebb tömbje csatlakozott, egészen szintugrásig — tehát a ,,dísz”-kert végéig. A beépítés utcai frontja ezek szerint — ha szemben álltunk vele — vakolt, alul tömör, felül téglarácsos kerítéssel kezdődött, ezután a 31
