Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Ács Jenő: Elindulok a siratókkal (vers)
ÁCS JENŐ Az erős és tiszta emberségű — Sinkó Ervin — emlékére ELINDULOK A SIRATÓKKAL Kioldod ércszavad harang járkálj szememben tűnt idő szelíd tetőn torlódsz akár a nyár zuhog felmetszett haragod tó gördül kéklő fuvalom Testemben szilaj fénycsikót nevel a tűz arányos dobogása sörénye izzón bong a mélyben hűvösen ránk borzong a tó Választok ünnepet s míg körbejár szemem estékbe sodrom hamulázam s megállók mint egy sebzett meteor derűm lobogj mint ifjú kényszer holt tettek torzult árnya csend miért késik az elképzelt ököl tél jön felém a fehér aratás és fehérednek halkan a vizek a jég akár a mélyhűtött mosoly sirályszárnyak ledermedő csapása fölötte most a hó hullám az úr A nap látványa barbár ereken sírás születik minden mozdulatra szűrt fény robog a házak tetején széllel perel a horhosban a hó elindulok a siratókkal hasított éjben így virul a hab megteljesednek a sorsom hangjai eszménk gyümölcs lesz bár még zöld levél minden kapu torkát tátja fel nyelvek születnek vonszolt térdek a dob fülemben többé nem arat alázat női a combok közepében kapcsos szemem kovácsolj új eget szivem fortyogtasd fémed buggyanj galamb a bokrok szőtteséből sejtett falakra lobbantsd foltodat a levegőt sebzed fel tiszta kedvvel a sárga ég tigrisként rám ugat a levegő bebújik vattaágyba habzik fehéren mint a gyöngy szememnek lélegző parázs feszül rugalmas lángban áll a száj porhó cikáz megindul hallgatásom homlokom gyújtsd ki a tavaszt szívem húzódj a rügyek szövetébe fejsze csattogtasd tragikus dalod a fény késik lázharmat domborul gyerekszem hajlik haldokló titokra ó születés te vidámítsd a mellem a nyár villás derűje is csak szenvedés kínok rohannak szemeimre bordáimon visszhangzik a homály átlyukgatott inakkal csendre dőlök édes muzsikát nem ropogtatok átverésük már torkomon a szó és erő lépdel foszló idegemben zöld tölcsérbe fordul az erdő négy évszak rajta átzuhog és azt mondja — halál Gyúlt városok lépnek nyomomba megromlott ínyek követik az őrült színt lehet-e másképp fülemben éjszaka és egyre messzebb a közel Tovább az arcotok felé minden virradat a szívemben álmok indulnak ellenem hangszereik a Dávidéi? A folyók szíve verőerek a napban ó ez a gyermek tisztább csendjét mintázza a vérnek meghűsül a nap és feljönnek az árnyak fogjon indulat szekerébe a haragos száj bonthat gyalázat sorsunkon rügyet mély vizek ormain lángol a dér jöjjön hitem kedves fények alá s tett szétpattantszavartan távoztak a holtak serdül a kés e megújult zavarban széttépett számon zabla nő ablakon át a lila hajnalok gépem amit elindítok újra az élet hüvelye ez a tér szerszámaim s idegen arcom félnapig de csitt! egy hang lopódzik füleimhez miféle hang, hisz lopva jön? piros szárnyát hozza kitárva árnyéka mégis fekete. 30
