Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Somogyi György: Sipos Gyula: A senki földje
frontrí viszi hősét, Mátét. Ekkor lesz igazán „emberi” tulajdonságokkal teljes: meg akar menekülni, légnyomásosnak tetteti magát, így szeretne hazajutni. Jól sikerült az a jelenet, amikor Máté találkozik századosával, ki rádöbbent már arra, hogy a háborút elvesztették. Felismeri az orosz fronton az ellenfél emberségét: „Én láttam őket. Láttam a hadifoglyokat, amikor a halottainkat temették Nekem nem kell több. Azokból az arcokból mindent megértettem.” Az író életet lehelt a holt betűkbe ekkor. El tudja hitetni velünk, hogy a tiszt irigyli a tiszta emberségű Mátét, s belátja, hogy a saját életútja már változtathatatlan, hűnek kell maradnia „minti egy ostoba csatalónak.” Eddig el tudom fogadni a regény cselekményének fordulatait, szereplőinek sorsát igaznak érzem. De amikor az író m i nd ént bele akar zsúfolni a regénybe a bányászsorstól a falujárásig, a merev vezetőegyéniség rajzától az üldözött párttitkárig, a titoista ügynök provokációjának tervétől a személyi kultusz idején történő táborba hurcolásig, akkor azt kell mondanunk: sok. Sokat akar markolni a problémákból. Lehet, hogy korunk kommunista nemzedékének nagy része átélte a megpróbáltatásokat, megalázottságokat, de mégsem így és mégsem ilyen írói eszközökkel tudom elképzelni e kor kommunista bányászhősének ábrázolását. Teljesen félrefut az írói igazságszolgáltatás vágányain a regény akkor, amikor Agócsot, a Mátét kihallgató és Máté feleségét megalázó tettre sarkalló tisztet „lebukásra” ítéli, s a regény végén Agócs bármilyen munkát vállalna a bányában. Azt hisszük: az életben nem futnak mindig így össze a szálak. Bonyolultabb és egyszerűbb az élet. Ahogy már mások is megírták. Az írói stílus különféle rétegekből tevődik össze: Jány Gusztáv hadparancsának dokumentum-jellege olykor jól egészítődik ki a hidegebb, racionáli- :abb stíluselemekkel, riportszerű nyelvi eszközökkel. Az érzelmesebb jeleneteket a stílus elédesíti; a drámaibb fejezeteket erőteljesebben tudta megírni. SZEKÉR ENDRE SIPOS gyula A SENKI FÖLDJE Ő nemcsak biztatott, „szóljatok bátran!”, hanem tevékenyen részt is vett a kulturális forradalom megvalósításában. A háború utolsó éveiben, fiatalon, már látta a polgári világ letűnését. Nagy szó volt akkor értelmiségi pályáról eljutni a mozgalomhoz. „Az én tenyerem akkor se volt kérges. Nem ragaszthatták rám csillag jegyét a bennem kigyúló csillag jegyéhez.” Belső kényszer diktálta csatlakozás volt ez. Második regénye, A senki földje e belső kényszer kialakulásának idejét idézi föl, a háború utolsó hónapjait, pontosabban ebből azt a néhány napot, amit az erdőben töltött Pesthez közel, a főváros felszabadításáig. Néhány nap a senki földjén, a két tűz között. Hárman: Szita Ferenc, a főhős és Kispap, Katona. A véletlen hozza őket össze. Ketten már az illegális mozgalom részvevői, sőt Szita a börtönt is megjárta, Katona a frontot hagyta el. Idegőrlő órák, napok, Távoli motorzúgás, lövés, vonuló egységek. Csönd. Ijesztő csönd. És a három megszorult között kegyetlen őszinteségű, kimerítő viták és emlékezések. Ezek nyomán rajzolódnak ki az arcélek, de mindenekelőtt azok a tények és lehetőségek, amelyekkel az új történelmi szakasz fordulóján szembenézhettünk. Az esz- telenség, barbárság, kínzások, gyilkosságok az egyik oldalon. De mi van a másik parton? Mit hoz a jövő? Mi van a senki földjén túl? Elég-e a hit, hogy eligazodhassunk? Igaz lehet, hogy a földosztással, a mi demokratikus akaratunkkal megoldhatjuk évezredes problémáinkat? S hogy fogjunk hozzá? Úgy, ahogy Kispap mondja: „Nem felejtek el nekik semmit!” — tehát leszámolással; vagy ahogy Katona akarja, az általános amnesztiával: „Kitörölni minden emléket.” Szita érzi, ez nem megy. „Mert ami az agyba felvésődött, mint valami lemezre, azt nem lehet egyetlen mozdulattal letörölni.” Hol van az okos mérték- tartás határa? Kínzó kérdések voltak ezek akkor, ott a régi és az új mezsgyéjén, a senki földjén. Huszonötéves történetünk a bizonyság rá, nem alaptalan aggályok voltak ezek: mi a hazugság, mi az elkötelezettség? Az elkötelezettség meg- véd-e a tévedésektől majd, vagy éppen újabbak forrása lesz? Az írói önvizsgálat, múltidézés éppen arra irányul: vajon az emlékképek hősei, e kínzó kérdések felvetői hol vannak? Megállták-e helyüket? Hányán kezdtek hozzá azzal a megküz- dött, de még komoly megpróbáltatások elé néző elszánással, mint Szita? Az ő felismerése, az író rádöbbenése: a senki földje bizonytalan föld. Azon sokáig megmaradni nem lehet. A regény címe tehát jelkép is. A választás, a döntés előtti állapotra utalás. De a bizonytalanra, a kételyek, kétségek jelentkezésére is, amelyek befolyásolhatják a végső magatartást. Mert a senki földje bizonytalan föld. De a helyes felismeréshez, a gyakorlati cselekvéshez csak úgy juthatunk, ha szembenézünk korábbi önmagunkkal. Ezt érzem a regény legnagyobb tanulságának. Mert csak így juthatunk el a megnyugtató bizonyosságig. Addig a jóleső érzésig, mint a regény hőse, hogy az ösvényesn „mások is járnak, de én tudom, ezt az ösvényt az én lábam vágta.” SOMOGYI GYÖRGY 94
