Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Jászszentlászlói tizenévesek
November elejére elkészültek a kultúrház felújításával, s a klub újból elfoglalhatta a helyiséget. Összeszedték a szanaszét heverő ingóságot, a lányok megvarrták az új függönyöket, ideiglenes vezetőséget választott az a 27 fiatal, aki az első hívásra összejött, olyan meggondolással, hogy az év hátralevő részében rendezik hányatott soraikat, s az 1970-re szóló programjukat körvonalazzák. December második felében Nagyistók beutalót kapott Harkányfürdőre, ott volt még karácsony estéjén is. Mielőtt elment, kérte az új kultúrigazgatót, hogy félszemmel ügyeljen a fiatalokra. A kultúrigazgató keresztülvitte, hogy karácsony este fél tízkor bezárják a klubot. S innen az út már egyenesen a templomba vezetett... * A botránykeltők magatartásának megítélésénél társadalmi helyzetük elemzéséből kell kiindulnunk. Nagyistók maga is a „pedagógia selejtjeinek” nevezi a hat fiatalembert. Lesújtó értékítélet ez, úgy a fiatalokra, mint a pedagógusokra nézve. Főképpen pedig egyoldalú, — nem utal arra a szociális örvénylésre, amely a felszínre dobta ezeket a fiatalokat. Elsősorban a túlzó megállapításoktól kell óvakodnunk. A „botrányhősök” mindegyike a majsai gépjavítóban dolgozik, ipari munkahelyen, amelynek azonban tradíciója nincs, lévén frissen, gyors ütemben verbuválódott kollektíváról szó. Munkás- fiatalokról csakis ennek figyelembevételével beszélhetünk. Egy-két éve állnak alkalmazásban, három közülük elkezdte a szakmunkásképző tanfolyamot, de nem fejezte be. Vagyis mind a hatan segédmunkások. Otthoni környezetük jórészt lehetetlenné tesz mindenféle emberi gondolatcserét, a szülőkkel való kommunikációs kapcsolat teljesen kiszikkadt, a két generáció, létérzésben, világszemléletben esiIlagnyi távolságra került egymástól. Az egyik nagyapjával és anyjával lakik együtt, még kiskorú volt, amikor apja magára hagyta a családot, a másiknak az apja alkoholista, a harmadiké zugkimérőt tart fenn, a negyedik büntetett előéletű félárva gyerek, s a fel nem sorolt kettőnél is kimutatható valamilyen családi defekt. Az utca nevelte őket, s az a körülmény, hogy akkor csatlakoztak a klubhoz, amikor az széthullófélben volt, mutatja: erős, bár nem megfogalmazott szándékkal keresték a maguk számára megfelelő emberi közösséget. Ezt a klubban vélték megtalálni, amely falusi viszonylatban a legoldottabb, a legfesztelenebb légkörű együttesét képviselte a jászszentlászlói fiatalságnak. Ha tudatosan nem is, spontánul önmaguk lehetőségeit kívánták meghaladni, — a testükre szabott modern közeget keresték. Ahhoz viszont sem tárgyi lehetőség, sem idő nem volt, hogy a klub közössége kibontakoztassa a bennük rejlő értékeket. A beatzene és -életforma iránti rajongással kulturális horizontjuk le is zárult. Érdekes kivételt képez viszont Mészáros József, aki a könyvtár legszorgalmasabb kölcsönzője. A kartoték szerint legutóbb 9 könyvet vitt ki. A következőket: Solohov: Csendes Don, Marins: Az aranybányák titka, Jan: A jégmezők lovagja, Véber Károly: Ébred a dzsungel, Elek István: Merénylet a világűrben, Földes Péter: A delfin lovasa, Selber: Néma jégtáblák és Fodor Zoltán: az A—3131-es. A könyvtárosnő szerint évek óta tömegével hordja a könyveket, főleg Rejtőt, a Delfin-sorozatot és az útleírásokat. Közbevetőleg: a könyvtárnak 347 beiratkozott olvasója van, korcsoportok szerint a 14 éven aluliak 125-en, a 15—19 év közöttiek 71-en, a 20—25 év kötöttiek 24-en, és a 26 éven felüliek 127-en vannak. A fiatalok olvasási aránya tehát nem mondható kimagaslónak. A templomi hecckampány lezajlásában félreérthetetlenek a lázadás jegyei. De kik ellen és miért lázadtak? S miért ilyen drasztikus-érthetetlen formában? Milyen talaj. 36
