Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Jászszentlászlói tizenévesek
tiltotta el a hat inkriminált ifjút a klub látogatásától, továbbá állást foglalt a klub vezetése megváltoztatásának halaszthatatlanságában. Nagyistók János klubvezető lemondott, a csúcsvezetőség pedig Papp Józsefet, az Új Barázda Tsz fiatal agronómusát és KISZ-titkárát bízta meg a klubvezetői teendők ellátásával, a klubélet újraszervezésével. A fiatalok azonban bojkottálják a klubot, mivel tőlük senki nem kérdezte meg: akarnak-e új vezetőt, s ha igen, kit. A felnőttek, köztük felelős vezetők is a klub megszüntetését javasolják. Március közepe táján változatlanul kuszáit a helyzet. * Nagyistók János nagyhevületű, robbanékonyán mozgékony szellemű ember, a községhez legközelebb eső külterületi iskolában tanít, makacs és eltökélt — a naiv- romantikus regények szabványpedagógus hőse lehetne. Feleségétől több mint két éve elvált, világnézeti okok miatt. Édesanyjával lakik együtt, a takarékszövetkezet és a cukrászda közötti házban. Egy fiatal lány a jövendőbelije ; összekelésüket folyton halogatják, minthogy a lány is anyjával él együtt, egyedülálló szülőjét egyikőjük sem akarja magára hagyni. — A marxizmust nem elég csak hirdetni, hanem élni kell — hangoztatja. Személye a klub körüli események alakulásában központi helyet foglal el. Jó három évvel ezelőtt kezdődött. A tanítói hivatáson túl annyi kapcsolata volt a község fiatalságával, hogy kijárt focizni a sportpályára. Előbb csak arra vállalkozott: zilált állapotából kimozdítsa a futballcsapatot. Gondot fordított a módszeres edzésekre. Igyekezetét siker koronázta, járási viszonylatban a csapat „befutott”. De az is mindjobban érdekelte: miképpen töltik el szabad idejüket a fiatalok. A művelődési házban azt tapasztalta: minden este ott ténfereg 4—5 fiú, meg 8—10 lány, teljesen céltalanul, tartalmatlanul. A lányok egymással táncoltak a hanglemezmuzsikára, a fiúk — miután előkeveredtek valamelyik zugkimérőbői — a sarokban kártyáztak. Arra gondolt: nem igaz, hogy ezek a fiatalok ne akarjanak jobbat. — Hatvanhét nyarán fogtam a magnót és verseket olvastam rá, közibük jó dzsesszet vettem fel a rádióból. Amikor már a táncot is megunták a gyerekek, elindítottam a tekercset. S néhány verssor után a fiúk kezében megállt a kártya. A zene pedig csak fokozta a hatást. Őszinte legyek? Erre még én sem számítottam. Ettől kezdve mindig kitaláltam valami újat, a fiatalokhoz közelállót. Közben, megyei javaslatra, elvégeztem a klubvezetői tanfolyamot. És 1968 elején hivatalosan is klubbá szerveződtünk. De három hónap is eltelt, amíg nevet választottunk magunknak. Csináltunk egy irodalmi összeállítást a munkásmozgalom mártírjairól. így került előtérbe Pataki István neve. Őt a fiatalok javasolták névadóul. S ekkor én úgy éreztem, megnyertem az első menetet. Érteni kezdtem, hogy a fiatalok lendülete csak úgy bontakozik ki, ha nem sorompót állítok, hanem tért nyitok elébük. Vagyis ha maguk határozhatják meg, mit akarnak tenni. Ettől kezdve én csak az összehangolásra vállalkoztam. Úgy véltem, s ebben nem is csalódtam, hogy az igazán tartalmas klubélet csak a demokratizmus talaján szökken szárba. Nem akartam az őrmesteri szerepben tetszelegni, meggyőződésem, hogy ez a klub korai halálát jelentette volna. Mindezzel csak látszólag van ellentmondásban, hogy ugyanakkor a klub programját szerveztük is. Ügyeltem arra, hogy ne alakuljon ki valami megmerevedett hierarchia, amelynek keretében egy szűkebb csoport kitűzi a feladatokat, a többi pedig végrehajtja. Ezért a klubvezetőséget a fiatalok választották, méghozzá úgy, hogy a vezetőség tagjai folyton cserélődtek, s így mindenkire sor került. Mindenkinek alkalma volt jó ötletekkel „feltankolnia”, mert érezte, hogy azokat előbb-utóbb megvalósíthatja. Mindenki 3 Forrás 33
