Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Jászszentlászlói tizenévesek
beli leányzóval lejti a kiismerhetetlen rendszerű tánclépéseket; víziószerű az egész, villany csak a színpadon világít, a fény angyal-szoborszerűvé lágyítja a fiúk arcát. Láthatóan ügyet sem vetnek rám, így pár perces szemlélődés után eltűnők, a folyosóvégi irodában keresem az igazgatót, de csak a gondnoknő van már itt, bizalmatlan, eleve-gyanakvó tekintettel mér végig. (Harmadnap, amikor a nagyteremmel szomszédos, hetek óta fűtetlen klubban didergem a fiatalokkal együtt — e riport március első felében készült —, a gondnoknő a fülem hallatára sziszegi a hátam megett: „Hogy merészel bejönni ez a gyüttment vadidegen?! Még sohasem láttam itt.”) Érdeklődöm a fiatalokról. Gyűlölettől fröcsögő szavakkal válaszol; „Még a faluból is ki kéne tiltani ezeket a galériákat. Ők csinálják a legtöbb bajt. Nekem is van fiam, de az nem fogja megnöveszteni a haját, az élő istenre esküszöm.” A klub hatvan négyzetméternyi területű helyiség, szériagyártmányú lapos asztalokkal, posztóbevonatú fotelokkal, kis szekrénnyel, rádióval, lemezjátszóval. A bejárattal szemközti fal közepén markáns férfiarc, alatta a név — a klub névadója —: Pataki István. Már csak azért is, hogy tágítsam munkásmozgalmi ismereteimet, elolvasom a kép alatti szöveget: „1914-ben született Budapesten. A Vasas Ifjúmunkások egyik vezetőjeként dolgozott a mozgalomban. Az illegális Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetősége őt bízta meg azzal, hogy a vasasoknál a földalatti mozgalmat és a fegyveres ellenállást megszervezze. 1944 őszén letartóztatták. Megkínozták, de töretlen maradt. 1944 december 24-én a nyilasok a sopronkőhidai fegyházban kivégezték.” A kép közelében másik tábla, rajta a Pataki István KISZ-szervezet Ifjúsági Klub rendje címmel a tízpontos szabályzat: 1. A klub tagja lehet mindenki, aki az ifjúsághoz tartozónak érzi magát és elfogadja a klub rendjét. 2. Klubfoglalkozások minden szombaton 19h-tól 23h-ig. 3. A klub rendjéért a választott vezetőség és a klubvezető a felelős. 4. Ittas személyek és rendzavaró egyének a klubot nem látogathatják. 5. A klubba csak tagsági igazolvánnyal, vagy alkalmi belépővel lehet belépni. 6. A tagsági díj egy hónapra 3 Ft, alkalmi belépő 3 Ft. 7. A felvételi kérelmet a klub elnökének kell benyújtani, az új tagok felvételéről a vezetőség dönt. 8. A klubtagságnak joga van bárkit kizárni, vagy tőle kedvezményeket megvonni. 9. A klub emlékkönyvét, krónikáját a klub-titkár vezeti. 10. A klub minden tagja legjobb tudása és szándéka szerint vegyen részt a klub színes, eleven életének kialakításában. A felsorolás alatt versidézet; Tudjuk, hogy hazánk sokat vár tőlünk: Dolgos és tiszta életet, Férfierő és szorgos női kéz boldogabb jövőt építenek. Míg a szövegeket tanulmányozom, magamra hagynak a fiatalok, s pár perc múlva a nagyterem felől újból felzeng a gitár hangja. Néhányan maradnak itt is, piszkálják a rádiót, rövidhullámra kapcsolják, tűrhető zene robban szét a teremben, zsongító álom-szilánkokkal, majd miután elhal, elpárolog a beat szivárványos hang-füstje, reszelés férfihang beszél — magyarul — az amerikai autószalonok tavalyi forgalmáról, a kocsiápolás titkairól. Egy darabig odafigyelnek rá, aztán az egyik farmernadrágós teenager visszakapcsol a középhullámra. Leülök, a zsebembe nyúlok, előveszem az iktatott ügyiratot, amelyet délelőtt a községi tanácsházán Muzsik Tiborné vb-titkár nyomott a kezembe. Elolvasom ismét: 31