Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - ÖNVIZSGÁLAT - Gróf József - Tarnai László

i

e téma mikéntjéről, hogyanjáról, hogy már-már másodlagossá válik a lényeg, az önnevelési eszközök direkt alkalmazása. Közhely, frázis — divatos téma!

Mindez mit és mennyit ér a gyakorlatban? Milyen súlya van e példás jótakarásnak, a hathatósabb nevelési eszközök bevezetésének, illetve alkalmazásának? Egy biztos: ezek következetes és szigorú végrehajtása, az ifjúság minden áron való megfegyelme- zése — nevezhetjük ezúttal: helyes útra terelése — bizonyára az önállóság, az önbizalom csökkenésével vagy teljes elvesztésével jár — illetve, sajnos, járt. — Közöny és cinizmus. Elkedvtelenedés, elzárkózás.

A szülői házban, az iskolapadban, később pedig a munkahelyen, bárhol agresszív módon, erőszakosan — egy nemlétező, soha át nem élt, meg nem talált cél érdekében! — az ifjúságra rákényszerítik a „hagyományos” elméletet, gyakorlatot. (Egyre több mai magyar novellista kedvelt témája.) Ehhez szorosan hozzákapcsolódik az az általános tapasztalat, hogy — sajnos — a rákényszerítés hosszú-hosszú folyamata alatt egyre inkább meghiúsul az önálló kezdeményezés, a cselekvés. A „hagyományos” módszerek félreállítása, „felrúgása” pedig eretnekségnek minősül, s a megbotrán- koztatás azonnali kitagadással jár.

Csupán egyetlen példa: egyik művelődési ház fiatal művészeti előadója több új módszert vezetett be. A fiatalok igényeinek eleget téve irodalmi színpadukon a ma élő drámaírók alkotásainak bemutatásán kívül politikai kabarékat rendeztek —, az ötletért Budapestnél nem is kellett tovább menni — s az előadás után beszélgettek, vitatkoztak a produkciókról. Állítólag e tevékenységükkel letértek a helyes politikai irányvonalról, amelynek az lett a következménye, hogy igen fövid időn belül megszüntették a klubot, a művészeti státusszal együtt.

E nemzedék nincs megelégedve önmagával, de az előbbi nemzedékekkel sem. Önállóságuk nagyrészét elvesztették, állandó befolyás alatt állnak, kezdeményezéseiket sorra meghiúsítják.

Még egy példa: fiatal filmrendező barátom elpanaszolta, hogy bár az állam óriási költséget áldozott tanulmányaira, ez körülbelül egyenlő a nesze semmi fogd meg jó nagylelkű adakozással. Ugyanis három szerv jóváhagyása szükséges újabban ahhoz, hogy a forgatókönyv után a filmet elkészíthessék. E három szerv beleegyezése után — a fiatal filmrendezők esetében, ha jól tudom, egyetlen ilyen példa adódott — az anyagi „küzdelmek” következnek. Az egyébként is szűkreszabott költségvetés egy negyedik szerv hiúsítja meg oly módon, hogy a filmet „kihozni” ebből lehetetlen. Következmény: ismeretes . ..

A parázs-viták hol tömörebben, hol bővebben, néha kimondva, néha takargatva az igazságot ezt, illetve ezeket a problémákat feszegetik — eredmény nélkül. Az elégedetlenség viszont nem elég üzemanyag, hogy habár meghatározhatatlan ideig még a parányi eredmény látszata nélkül is, tovább, fokozott aktivitással önmaga helyzetének kijavításáért a szószoros értelemben harcoljon az ifjúság. A korlátok feloldására van szükség. Elvonatkoztatott szabadságra. Szellemi s bizonyos értelemben vett fizikai szabadságra. Megérné, hiszen „félelmetesen felkészült, értelmes, művelt a mai ifjúság, annyira, hogy erre még példa nem volt...” — írja Camus egyik vallomásában. Megérné, hiszen nem csupán egy társadalmi-nemzedéki rétegnek adnánk hangot, mert éppúgy negyven éves ember is fiatalnak számíthat, mint a 16—18 évesek. Nem a kor, az egyre növekvő évek, de a szellem, a dolgok elbírálása, az újakra való fogékonyság mértéke, a mindig szebbet, jobbat akarás határozza meg azt, hogy meddig tekinthető fiatalnak az ember.

27