Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - ÖNVIZSGÁLAT - Pavlovits Miklós
PAVLOVITS MIKLÓS Az emberré válás folyamata — felfogásom szerint — mennyiségi gyarapodások kezdeti szakaszával indul, melyet szakadatlanul és nehezen általánosíthatóan minőségi változások folytonos megújulása jellemez. Amikor ez a gyors és dinamikus mozgás lelassul, akkor beszélhetünk általánosságban felnőttkorról; Sartre megfogalmazásában ,,áge de raison”-ról, melynek fiatal, közép és egy öreg szakasza ismeretes. Manapság, amikor fogalmaink ilyesztően gyors differenciálódását tapasztalhatjuk, nem csoda, hogy az ifjúság fogalmának meghatározása is elcsúszott a „fiatal” jelzővel meghatározható életkori sajátságok összességéről, a kettő, mintha nem fedné egymást. A „fiatal ember”, mint ahogy a kérdés is megfogalmazza (fiatal költő, mérnök, tanár) már az ifjúságnak egy elérkezettebb rétegére utal, ellentétben a teeneger, avagy tizen-, huszonévesek csoportjával. Mintha valahol a felnőttkoron innen, ámde az ifjúságon már túl foglalna helyet. Talán az önállóságra való képességgel veszi kezdetét a második X betöltése körül, és egyénenként változó módon tűnik el kinél ötven, kinél huszon- egynéhány éves korban. Az „ifjúság” tehát — felfogásom szerint — inkább életkorra, a betöltött évek számára utaló meghatározás, a fiatal jelző pedig egy bizonyos szemléleti képességet jelent. Ezt a szemléleti képességet — jobb szó híján — én az avantgarde jelzővel illetném. A szó nemes, alkotó, de egyben problematikus jelentésében. Avantgarde, annyit tesz, mint bátran gondolkodó, ha kell lázadó, de mindenképp önálló, újat és jobbat akaró. A sablont, az unalmat, a megszokást és a tekintélyt nem tisztelő, dinamikus életmód ez. És ezért lehet találni ötven éves fiatalt (keveset), valamint húsz év körüli öreget (sokkal többet). Avantgarde értelmezés nem a hőzöngést, az üres tagadást jelenti, hanem az állandó szellemi frissességet, mellyel a fiatal magába szívja a jelenségek világát és értelmezi, feldolgozza azt. Az eseményekben résztvevő és nem eltűrő szellemiség, állandó ön-megújuló képesség véleményalkotásra és cselekvésre egyaránt. Elégedett nem vagyok, se magammal, se nemzedékemmel. (Már ez a szó is milyen problematikus!) Melyik nemzedék is az enyém, avagy hová tartozom? Mint irodalmár hajlandóságú „fiatal ember” az Új írás által megkérdezett „fiatal írók nemzedéke” lenne talán a sajátom? . . . Mivel legtöbbjükkel egy időben koptattam az egyetem padjait?. . . Talán ... De mit mutatott fel ez a nemzedék?. . . Eddig még nem sokat, már ami az önkifejezést illeti. Átlagosnál különb tehetség nem igen bukkant fel, konformizmus annál több — még ha a látszat ez ellen szól is. Mások, barátaim, akik a reáliákkal foglalkoznak, eltűntek egy-egy üzem, gyár falai mögött és részlet technikai problémák és anyagi érvényesülési gondok kötik le őket. Igazi technokrata levegő szálldos körülöttük. Mi az, ami jellemzi a mai 25—28 éveseket?. . . Nem sok egyéni vonás. Magam elégedetlensége pedig „fiatalságomból” adódik. A népművelés, amivel jelenleg foglalkozom, túlságosan sok „szellemi” energiámat hagy szabadon, azaz kihasználatlanul, melyet idő hiányában nem hasznosíthatok. Bár nem is igen igénylik. És ez nem tölt el elégedetlenséggel. Vannak korok a történelemben, melyben a szellemi pezsgés úgy fakad fel a társadalom vérkeringéséből, mintha valami mesterséges vákuum szippantaná ki, s vannak, amikor nem működik ez a dinamizmus. A szédítő technikai fejlődés és gazdasági változások napjainkban, mintha túlságosan lekötnék a társadalom bizonyos tudatköreit, és noha állandóan napirenden levő viták tárgya az oktatás, népművelés, ifjúsági szervezetek, az előrehaladás nehezen mérhető a gazdasági fejlődés léptékeivel. Ebből következik, hogy a társadalmi változtatások, melyek az ifjúság eredményesebb nevelését céloznák, rendkívül sokrétűek és nem oldhatók meg egyes — intézmé28
