Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Temesi Ferenc: Pont Pál megiratlan búcsúlevelei (novella)
Járási Tanács Oktatási Osztálya Tisztelt Oktatási Osztály! Ez az utolsó folyamodványom önökhöz, melyre már nem is várok választ. Helyzetem tovább tarthatatlan, semmi perspektívát nem látok magam előtt. Öt éve helyeztek ki ide, Máriabüdösszentalsóra, tanítónak, egyetemi diplomával! Én már kezdettől fogva nem bírtam ezt a hajszát és ezt a sötétséget, ami itt uralkodik. Többször is folyamodtam önökhöz, s a legutolsó szakmai értekezleten a vezetőigazgatót is kértem, hogy tehetségemhez méltóbb helyen, valamelyik nagyvárosban biztosítsanak számomra katedrát. Szerénységemben odáig mentem, hogy önökre bíztam, hogy melyikbe. Sajnálattal látom, méltatlan kezekbe tettem ügyemet, hajthatatlanok. Én kérem, családos ember vagyok, az anyagi gondok és a kiúttalanság nem csoda, hogy felőrölte idegrendszeremet. Ezért önöket teszem felelőssé. Kartársak! Egy szebb reményű jövőt törtek itt ketté! Vége mindennek: Pont Pál ált. isk. tanító Gyermekeim mostohaanyjának Teréz! Sokáig halogattam, de most a szemedbe vágom: nem vagy és nem is voltál soha méltó hozzám. Hiába őrlődtem melletted, ma már látom, nincs remény, nem tudsz megváltozni. Meg sem kísérelted, hogy megértsd a lelkemet, folyton csak a kártyát meg a kocsmázást vetetted szememre. Hát elég volt! Lásd be, mi nem élhetünk együtt tovább! Ne próbálj visszatartani, úgyis hiába. Viseld gondját az én gyerekeimnek is, akiktől megkeményítve apai szívemet, most el kell válnom. A többit majd ügyvédem útján, volt férjed: Pont Pál T. Mancika Kartársnő Mancika drága! Én imádom magát. Tudom, hogy maga is szeret. Visszaadta a tehetségembe vetett hitemet, visszaadta az életemet! Nem teheti meg, hogy most újra elveszi tőlem! Ne törődjön az emberekkel, Mancika, mit számít az a tizenöt év! Én boldoggá tudnám tenni magát! Most itt ülök a méreggel teli pohár előtt és várom — nem is a válaszát — magát! Jöjjön, és én szabad emberré teszem magam. Ha fél óra múlva is hiába várom, úgy ez a levél búcsúlevelem. Segítenie kell, bízom magában és szeretem! Pál Gyuszinak, a fizetőnek Gyuszikám, aranypofa! Legalább te tudd meg, hogy az én életem az ember tragédiája volt! Soha sem értett meg senki. Mindenki csak engem üldözött, csak engem, érted! Pedig csak be kellett volna pillantaniok az álarc mögé. De hagyjuk a múltat, egyszer úgyis be kell fejezni, nem igaz? Mindenkinek be kell egyszer fejezni, úgy bizony! Te sem ismertél engem, Gyuszikám! Senki se ismert engem. És most már késő, hiába is igyekeznétek! Hamarabb kellett volna. Végezni, végezni, végezni gyorsan! Ne félj Gyuszikám, a feleségem majd megadja minden tartozásom, ne félj, te se maradsz ki. Be kell látni, hogy vége: Pali bács i 16
