Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Matos Lajos: Az aréna (filmnovella)
Mögöttük éles sistergés hallatszik. Hátrafordulnak. A falban két ajtó nyílik ki; a nyílások négyszögében különös fény jelenik meg. — Gyerünk — mondja a Szakállas. A Szőke teste mellől felemeli a kardot. A falhoz támasztva kerek pajzs áll, domború felszínén sugaras rajzolat. A Szakállas felveszi a pajzsot is. A Dagadt kezében szigony és háló. Szótlanul, egyszerre lépnek ki a két nyíláson át a barlangból. Az aréna kijáratában megjelenik a Szakállas. Vakítja a fény, hunyorogva topog a kör szélén. A túlsó oldalon feltűnik a Dagadt. Bal kezében fogja a szigonyt, a háló a válláról lóg, széle a jobb karjára tekeredett. Lassan elindulnak középre. Mikor közelebb érnek egymáshoz, a Dagadt lehúzza válláról a hálót és egyetlen rántással kibontja. A Szakállas azt hiszi, hogy a Dagadt dobni készül; bal oldalával feléje fordul, kerek pajzzsal fedett karját magasra emeli, hogy a sima felületről lecsússzon a háló. A Dagadt azonban nem támad, hanem oldalazó mozgással próbál közelebb férkőzni. Rövid, csoszogó lépésekkel kerülgetik egymást. A Szakállas homlokáról patakzik a víz. Türelme piIlanatról-piIlanatra fogy. Váratlan ugrásokkal igyekszik ellenfelét dobásra ingerelni. A Dagadt nyugodtan, kérlelhetetlenül közeledik. A szakállas hátrálni kezd, majd előrehajló testtel a Dagadtra rohan. A Dagadt ökle kivágódik, a Szakállas előtt kavargó függöny feszül ki: a háló a fejére csavarodik, befonja a pajzsot is, csak a jobb válláról sikerül lerázni, úgy, hogy kardot szorító keze szabadon marad. Vadul kaszálja a levegőt, de a Dagadt oldalra lép, a kétágú szigonyt a Szakállas oldalába döfi és hátraugrik. A Szakállas felordít és megfordul. A szövedék mind jobban a teste köré tekeredik. A szigony ütötte sebekből fröcsköl a vér a háló likacsain át; a fémes rostok nem szívják be a sűrű, vörös cseppeket, a vér végigfut rajtuk. A Szakállas tántorgó léptekkel forog körbe. A Dagadt ismét közeledik. A Szakállas homályosan látja a hálón keresztül és hirtelen feléje csap. A Dagadt lebukik a villogó penge elől és a szigonyt alulról felfelé újra a Szakállas mellébe szúrja. A hálóba gabalyodott test megpördül; a visszafelé vágódó kard a Dagadt nyakába csapódik. Vér önti el a homokot. A Dagadt arccal a földre zuhan. A Szakállas kínlódva letépi fejéről a hálót. A Dagadt mellé térdel, megrázza, de az már nem mozdul. A Szakállas erőlködve felegyenesedik. Csillapíthatatlan köhögés fogja el, szájából rózsaszínű hab folyik, kezét a mellére szorítja, mohón kapkod levegő után. Arca eltorzul a fájdalomtól. Térdre esik, a bal oldalára dől, aztán zihálva a hátára fordul. Káprázó szemmel néz fölfelé, teste időnként megvonaglik. Fönt nem lát Napot. A fény minden oldalról árad, nincs árnyék, nincsenek felhők, csak éles, fehér fénysugarak. A kék égbolt helyett áttetsző bura feszül az aréna fölé, sima és zárt, mint a tojáshéj. Felülről, a magasból az átlátszó burok a hatalmas Gép műszerlapján csak akkora, mint egy asztalra borított üvegtál. A félgömb alatt sötét folt közepén látszik a két apró test; egy mozdulatlan és egy vonagló köteg. A műszerlapon számtalan kapcsoló, különböző ütemben villogó lámpák, felső részén széles szalag fut elő, rajta póklábszerű tűírók rajzolják az elektrokardiogram jellegzetes vonalát, az elektroenkefalog- ram vibráló hullámait és még néhány furcsa görbét. Az egyik lámpa pislogása ritkul, szabálytalanná válik. A szalagon táncoló görbék kilengése is csökken, majd a lámpa kialszik, az írószerkezetből egyenes vonalak futnak elő, a bura alatt minden mozgás megszűnik. Az aréna kerek lapján fedő félgömb mellett másik lámpa gyullad ki. Alul keskeny 7
