Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Benkő Ákos: Jugoszláviai magyar folyóiratokban olvastuk
Végei tíz év (1959— I 969) költői termésének ismeretében foglalja össze Koncz költészetének legjellemzőbb vonásait. Mindjárt elöljáróban megállapítja, hogy az Ady és József Attila nyomdokain induló költőnek tulajdonképpen nem is volt „kezdő” korszaka, mivel már pályája elején is érett, korszerű intellektuális költeményekkel jelentkezett, már ekkor megfigyelhető nála a közösségi és szubjektív élmények egysége, s etikai világképe is viszonylag hamar kirajzolódik. Költészetében gyakran felbukkan az antik világ emléke. Ezt Végei azzal magyarázza, hogy az új harmóniát, aza új törvényt kereső költő „egy prae-harmónia idealizált képét leli meg az antik világban.” Mint a legtöbb modern költő, Koncz is sokat foglalkozik a mű, a költészet lényegével, de mindig dinamikusan, a „lényeg” és a világ közti drámára helyezve a hangsúlyt. A tanulmány szerzője a harmónia és a disszonancia drámájaként értelmezi ezt a költészetet, amelynek legfőbb jellemzőit az értelem szenvedélyességében, a képi és gondolati disszonanciában, az ellentétek sűrítésében és a stílus fokozatos egyszerűsödésében jelöli meg. A mai Koncz stílusa — mondja Végei — „már- már pengére hasonlít, minél mélyebbre tör, annál nyesettebb lesz”. A tanulmány nagyra értékeli e költői teljesítményt, Konczot olyan költőként tartja számon, akinek jelentős és tartós érdemei vannak a modern jugoszláviai magyar költészet megteremtésében. * Tolnai Ottó nagyobb tanulmányának első része— DELTA I. avagy út a mai vajdasági költészethez — a modern jugoszláviai magyar lírikusok út- és új-keresését vizsgálja. Nem túlságosan rendszeresen, ide-oda csapongva, nevek egész tömkelegével dobálózva, olykor belebonyolódva egy-egy részletkérdésbe s közben az olvasót valóban érdeklő kérdéseket — például Domonkos Áthúzott verseinek elemzését — elhanyagolva, de még így is érdekesen, információkban gazdagon. Tolnai utal a modern vajdasági költészet és az egyetemista mozgalmak közötti kapcsolatra, majd kiemeli a költők lényeges külső és belső változásokat reveláló új érzékenységét és új nyelvét. A továbbiakban Domonkos István útját próbálja nyomon követni, a többiekét tanulmányának következő folytatásaiban ígéri. Domonkosról annyit feltétlenül tudnunk kell, hogy élvonalbeli lírikus, Tolnai barátja, symposionista fegyvertársa, a 68-as HÍD-ban közös költeményük (MAO—POE), még ugyanebben az évben közös verseskötetük jelent meg (Valóban mi lesz velünk). Domonkos első, 1963-ban megjelent kötetét, a Rátkát Tolnai a költő világteremtési kísérletének tartja, amely — paradox módon — nem Rimbaud-tól Rilkéig, hanem fordítva: Rilkétől Rimbaud-ig ér. Költőtársának további útját — mivel ettől az időtől fogva „mindig távozóban van ... távoznia kellett, mert egy pillanatra láztól szomjasan, óriásivá dagadt nyelvvel egynek merte tudni magát világunkkal, s hogy felhívja az olvasók figyelmét Domonkos legújabb költeményeire — amelyeknek első ciklusát, az Áthúzott verseket a folyóiratnak ugyanebben a számában olvashatjuk —, a súlyos tragédiát sejtető Költészet c. bevezető versre és a költő versformában gépelt levelére, amelyben arról panaszkodik, hogy az elmúlt nyáron a haláleset kivételével minden szerencsétlenség megtörtént vele, ami embert érhet, „sűrítve szinte egyszerre”. Érdeklődéssel várjuk a HÍD-díjas költő tanulmányának folytatását, annak ellenére, hogy — mint bevezetőben jeleztük — költészetéhez hasonlóan itt is eléggé szabadjára engedi fantáziáját, csak hosszú, kalandos „utazás” után érkezik el a lényegi mondanivalóhoz, mintha értekező prózájában is igazolni akarná egyik kritikusát, aki szerint Tolnai „megnyugvást nem a szavak rendszerében, inkább rendszertelenségében talál”. * Búcsúzóul még annyit szeretnénk itt jelezni, hogy a vajdasági magyar folyóiratok késedelmes megjelenése miatt — január közepéig a HÍDnak és az Új SYMPOSION-nak még a novemberi száma sem jutott el hozzánk! — az 1969-es évfolyam szépirodalmi anyagának rövid áttekintésére egyik későbbi szemlénkben igyekszünk majd sort keríteni. BENKŐ ÁKOS 95
