Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZEMLE - Seres József: Csák Gyula: Ember a kövön
engedhet magának, amiben öröme telik. A köny- nyű, felelőtlen s igen jól jövedelmező életet választotta. Rendkívüli szépsége ezt lehetővé is tette számára. Persze, hogy ilyen körülmények között mért választja éppen a mi különös, még mindig darabos hősünket, erre köznapi szemlélettel aligha találnánk magyarázatot. Legföljebb azt, hogy: a szerelem útjai kiszámíthatatlanok. Magyarázat lehet azonban a szimbolizáló célzat, amelyre alábbiakban visszatérünk. Küiön-külön szemlélve reálisnak is elfogadhatjuk ezeket a helyzeteket. Elfogadhatjuk az Annával való helyzetének alakulását; reálisnak tekinthetjük Rellit, a lecsúszott úrifiút, aki mint villanyszerelő cinikus vidáman éli napjait, s aki tulajdonképpen összehozza hősünket a két nővel. Elfogadható a magányos tanyában önmagának élő bolgár kertész is, ahova hősünk menekül. Valós a bolondházi jelenet, sőt még a városba menekült Viola nagynéni alakja is. Külön-külön mind elfogadható, s különösségükben is a reális valóság egy része, de így együtt egy kicsit már sok: extrémmé válik, ami azonban nem gátolhatja, nem is gátolja az írót abban, hogy — éppen a különlegesség segítségével — hiteles képet fessen annak a kornak bizonyos vonásairól. Elsősorban persze torzulásairól, hiszen ehhez kellettek az írónak a sajátos, társadalmon kívülrekedt hősök. S ha így nézzük észre kell vennünk, hogy ezek a típusok nagyon is célszerűen sorakoznak föl így, ilyen összetételben. Csák Gyula ugyanis éppen azt a veszedelmet mutatja meg a regényben, hogy a szektás, dogmatikus irányítás hogyan löki a társadalmon kívüliek, lecsúszottak, züllöttek táborába gyakran a leghűségesebb híveit is. A főhős kitaszítottságában sem fordul szembe a szocialista eszmékkel. Továbbra is a „Nagy Ügy”-et kívánja szolgálni „önzetlenül”. A regény első személyű, tehát önvallomásként hangzik. Ebben az önvallomásban valóban sok a hiteles vonás és ez nem csak a monológokban, elmélkedésekben mutatkozik meg, hanem — az említett groteszkség és extrémség ellenére — a kialakított helyzetekben és a cselekményben is. Igaz, hogy a főhős kikerül a hétköznapi, a megszokott életből, talajtalanná válik, de ezt a folyamatot mégis igaznak, keserű valóságnak érezzük. Torz valóságnak, amelyet társadalmi és eszmei elferdülések szültek. „Lehetséges ... — mondja a főhős —, hogy a magam elhatározásából soha nem jutottam volna ide, de hát engem kilöktek abból a nyájból, ahol a ko- lompszó vezetett.” — Bizonyos, hogy van ebben a megfogalmazásban valami cinikus keserűség, amit az író maga is mélyen átérez. Sőt van benne bizonyos mértékű ellenséges indulat is, de nem a „Nagy Ügy”-gyel szemben, amelyért most is lelkesedik, hanem azok ellen, akik azt rosszul szolgálják, vagy csak egyéni érdekeik szolgálatába állítják. A téma természetesen nem új. Az utóbbi évtizedben igen sok verset, novellát, regényt írtak róla. A feldolgozás, a művészi megoldás módja azonban egyéni és érdekes. Előbb utaltunk már a regény szimbolizáló tendenciájára. Úgy tűnik, hogy a történet, sőt a szereplő személyek is kissé szimbolizáltak. Anna is, Danyica is a letűnt világ bizonyos visszahúzó erőit, elaltató, elzsibbasztó vonásait szimbolizálják azonkívül, hogy mindketten valóságos típusok is. Anna is, Danyica is mindent elkövetnek azért, hogy hősünket megtartsák a maguk életvonalában. Danyica a legerőszakosabb lépésekre, nyilvános botrányokozásra is képes „szerelméért”. De erre mutat a megoldás is. Hősünk csakugyan nehéz helyzetben van, hiszen Danyica még a bolondok házába is becsukatja, ha menekülni akar, — de tulajdonképpen nincs is hova menekülni, hiszen „kilökték a nyájból” ahova tartozónak érzi magát. Danyica pedig az egyéni élet, az indivídum boldogulását szegezi állandóan szembe. „Jól tudom, szerelmem, — mondja gúnyosan — te egy szent vagy, egy naív vagy, aki képes lennél magad feláldozni, de miért? Nem látod, hogy nincs értelme” ... „Mit gondolsz, a te híres elvtársaid nem azt nézik, miből élnek?” Csák Gyula — ha csak képletesen is — mégis megtalálta a megoldást. Kirándulás alkalmával magára hagyja Danyicát egy sziklás helyen. De mintha mégis ez csak álomban történne. Szinte repül már a sziklák, szakadékok fölött, mikor úgy érzi: „Elhalt mögöttem Danyica hangja, nem hallottam tovább a forrás csobogását sem, csupán szárnyaim suhogtak a hegyek felett” — Hogy hova menekül, hol talál otthont Danyica és még sokféle csábítás elöl? Ennek a figyelmeztető kérdésnek felvetése, szuggesztív ábrázozála igen nagy pozitívuma Csák Gyula regényének, még akkor is, ha az egészet kissé leszűkítettnek érezzük s egyes helyeken túlírja a jeleneteket, mint például a Danyicával való találkozást a bárban. Kitűnő fordulatai, a jelzett szimbolizálás kárpótolja az olvasót a mélyebb jellemzés és a kor szélesebb rajzának elmaradásáért. SERES JÓZSEF 90
